Magyarság Nagyjaink Történelem

Legendák mondák Nagy – Magyarországból – Tarcal hegyének legendája

borítókép :https://commons.wikimedia.org Tarcal, Hungary Szemes Elek
Hegyalja egyik gyöngyszeme: Tarcal községe. Tokajtól csupán 4, Sárospataktól mindössze 30 km-re fekszik. (De Miskolcról sincs nagyon messze.) Számos szőlejében terem a széles e világon ismert és kedvelt, híres tokaji bor jó része.
Tokajnak és Tarcalnak nemcsak a finom nedűje, hanem a történelme is gyakran „összefolyt”. Még nem is oly régen a tarcali szegény szőlőmunkások átjártak Tokajba dolgozni, a tokaji vár pedig számtalanszor nyújtott védelmet az odamenekülő tarcaliaknak. A tarcaliak mégis nehezményezik – szinte a mai napig –, hogy nem az ő nevük lett
híressé, hanem a tokajiaké.

És számos más ok miatt is verseng egymással a két helység. Tokaj is, Tarcal is büszkélkedik valamivel. Ha Tokaj a borával, Tarcal leginkább Árpáddal meg a honfoglalással kezdi. Az pedig mégiscsak nagy dolog ám! …Amikor Árpád vezér hadaival átkelt a Vereckei-szoroson, és mai hazánk felé igyekezett, a leghosszabb pihenőt a Hegyalján tartotta. Az itteni, nem túl magas hegyek tetejéről jó messzire ellátott, egészen a Duna-Tisza közi síkságokig.
Történt pedig, hogy a mai Tarcal fölött magasodó hegyre is föllovagolt. Két hűséges vitéze, Tar és Turul kísérték oda.
Honszerző Árpád elégedetten kémlelte a ködbevesző síkságot.
– Úgy látom, halban-vadban gazdag vidékre értünk… Tetszik tinéktek is?
– Nekem legjobban a hegy alatti tájék – szólott Tar.
– Énnékem is – tette hozzá Turul.
Árpád a fejét csóválta.
– De egyet gondoltatok! Vajon megtelepednétek-e itt?
– Meg bizony! – mondotta a két vitéz egyszerre.
– Hm… hm… – morogta maga elé a honszerző. – De hogyan tegyek közöttetek igazságot? Kié legyen e vidék, s mi döntse el a kérdést?
– Vívjunk meg karddal! – ajánlotta Tar.
– Dobjunk kelevézt! – tanácsolta Turul.
– Én a futtatást ajánlom, hiszen mindketten jó lovasok vagytok – javasolta a fejedelem.


A két vitéz beleegyezett. Arra azonban egyikük se gondolt, hogy éppen erre a hegyre kell feljutniuk. Márpedig így hangzott uruk parancsa. A két vitéz fölnyergelte lovát, és a fejedelem jeladására sebes vágtában megindultak a
hegy felé. Bizony balga dolog volt, mert a lovak, különösen, ha a síksághoz szoktak, nemigen bírják a hegyre futást. Nem csoda hát, ha még az emelkedő elején mindkettő kifáradt. Tar azonban okosabb volt Turulnál, és hamarosan abbahagyta a vágtatást, sőt még rövid pihenőt is tartott. Ám Turul nem követte példáját. Ő mindenképpen előbb akart feljutni a hegyre – akár a lova életének árán is. Bármennyire erős is volt a paripája, egy idő után nem bírta tovább, és
a szerencsétlen pára kilehelte lelkét. Csak erre várt Tar! Most már nyugodtan, tempósan megindult a hegyre, és egyedül ő ért föl a tetejére
– Tiéd ez a vidék – mondotta néki Árpád fejedelem, amikor Tar visszaért a völgybe.
– Fejedelmi ítéletedbe kénytelen vagyok beletörődni – szólott kesernyésen Turul. – Ám
engedd meg vezér, hogy kimondjam: Tar paripája táltos, ezért tudott feljutni a csúcsra! Tar csalt! (Erről nevezték el aztán a hegyet Tarcsalnak, majd jóval később Tarcalnak, amitől a helység is kapta a nevét.) Árpád azonban nem azért volt honszerző fejedelem, hogy ne osszon igazságot! Azon nyomban fölpattant Tar lovára, majd különféle varázsigéket suttogott a fülébe. (Mert azokhoz is értett.) A derék paripa egyet ugrott ugyan, de esze ágában sem volt megtáltosodni… egyszóval a levegőbe emelkedni… így járt pórul Turul, és így szerzett nemzetségének földet Tar.

Ajánlott Cikkek