Levél a frontról, a levegőből, az első magyar ejtőernyőstől

1916. A háborús események váltakozó eredményeket hoztak, de novemberre az Ojtozi-szorostól a Tölgyesi-szorosig sikerült visszaszorítani a románokat a történelmi határokra, és ezzel nem volt vége, a központi hatalmak ezen a fronton jól teljesítettek. És más területen sem volt még végzetes a helyzet, a németek még nem hirdették meg a korlátlan tengeralattjáró háborút, az Egyesült Államok pedig majd csak 1917 áprilisában üzen hadat Németországnak.

Borítóképen: Juhász Ferenc, pilóta-őrmester, aki több mint százszor repült az ellenség felett

1916 karácsonya idejéről származik egy nyílt levél, melyet Juhász Ferenc pilóta-őrmester küldött az Az Aero című lap számára, és ami végül 1917 márciusában jelent meg a lap hasábjain:

Isten jóvoltából immár a harmadik karácsonyt is megértem a táborban. Egyhuzamban huszonegy hónapig voltam künn, amikor jött a parancs, hogy menjek Aspernbe. A hosszú harctéri életet úgy megszoktam, abba annyira beletörődtem, hogy új állomásomon, új beosztásomban nem volt pillanatnyi nyugtom sem.

Két hónapi kéregetés után ismét sikerült kikerülnöm, ahová annyira vágytam a vér s puskaporfüst szagával telitett levegőbe. Most ismét repülök s élvezem rákosi álmaim teljesülését.

A múltkori napokban voltam századszor az ellenség felett s ez alkalommal teljes önelégültséggel pillantottam térképemre, amelyen a megtett és bejegyzett utak összege egyenlő a Rigától a román határig terjedő út harminchatszorosával.

A jó Isten tudja, hogy ez alatt hány srapnelt zúdítottak felém! Csak annyit tudok, hogy mindannyiszor sértetlenül tértem vissza.

Boldog vagyok, hogy e nagy történelmi időkben ép egészségben érhettem meg a harmadik karácsonyt. Az első óta immár évek múltak el s most mégis úgy tűnik fel, mintha csak néhány pillanat telt volna le. Pedig azóta sok-sok fájdalmas nap, szomorúság és szenvedés viharzott el fejünk felett s a véres harcmezőkön a halál még mindig járja rettenetes táncát.

Hányszor voltunk közben közel a kétségbeeséshez s hányszor segített meg bennünket a magyarok Istene, adván nekünk akaratot és erőt, hogy ezeréves hazánkat becsülettel megvédelmezzük.

Úgy, mint az elsőre és másodikra, a harmadik karácsonyra is küldöttek otthonmaradottjaink ajándékot. Nem kívántuk tőlük, nem is kívánhatjuk, hiszen elég nekünk az a tudat, hogy odahaza milliók szíve dobog érettünk s mi ezért szeretettel és hálával gondolunk reájuk. Én is kaptam egy ismeretlen kisleánytól szeretetadományt. A csomagban lent, a levélben ez állott:

Vajjon csoda-e, ha az ilyen önzetlen gyermeki ragaszkodás megnyilvánulására még a viharedzett katonaszív is elérzékenyül s a legveszedelmesebb repülések közepette is midőn már-már elveszítjük hitünket, önbizalmunkat, az ilyen levélnek hirtelen felvillanó emléke újból erőt sugároz belénk s kitartásra ösztökél? A harmadik karácsony! Valahogyan úgy érezzük, mintha ez még sem volna olyan, mint az előbbiek. Akkor is, most is milliók szíve dobbant meg s bízó lélekkel tekintett a kifürkészhetetlen jövendőbe.

Akkor sem, most sem láttunk semmi különöset, de most mintha meghallottuk volna a béke angyalának szárnysuhanását.

Katonáinkban erősen él is a hit, hogy Ferenc József lelke szállott le hozzánk a világháború harmadik karácsonyának előestéjén, hogy a béke angyalának képében meghozza hazánknak s a világnak a könnyelműen elvesztett s oly hőn visszaállított nyugodalmat.

Ebben reménykedik jóbarát s ellenség s ebben a reménységben zárom én is soraimat. Maradok mindnyájuknak őszinte tisztelője.

Juhász Ferenc tábori pilóta

Kutatásunk során a levél szerzőjéről találtunk még pár adatot, élettörténetének egy rövid bemutatását:

Juhász Ferenc hódmezővásárhelyi születésű kőműves segéd Montigny repülése láttán oly erős vágyat érzett a pilótaélet iránt, amit nem is akart legyőzni. Tizenkilenc évesen nagykorúsíttatta magát, és fölvette 400 koronás örökségét, majd a várostól kapott ingyen tel ken hangárt épített és hozzáfogott élete nagy álma, a repülőgép építéséhez. Akkor még nem tudhatta, hogy a repülőgép készítéshez Darius kincse sem lehet elég.

A motor nélkül kipróbált gép összetört. Amit még lehetett pénzzé tett és kifizette adósságait. Ahogyan az igazi szegénylegényhez illik, vándorbotot fogott a kezébe, csak ő nem világgá, hanem Budapestre ment. Ott Szapáry Pál gróf támogatásával Schvachulai Sándor mellett lett szerelő.

A háborúban, 1914-től pilóta volt. A főtörzsőrmesterségig vitte, majd amint tehette, felkérésre a német haderőhöz került és a fridrichshafeni repülőiskolában kapott oktatói beosztást. Itt kísérleteztek a Heinecke-féle ejtőernyővel. A bátorságáról híres magyar pilótát kérték fel az ernyő kipróbálására.

A kísérleti ugrás időpontjára nincs utalás az életrajzban, de Juhász Ferenc úgy tudta és hirdette is, hogy ő volt az első magyar ember, aki mentőernyővel, repülőgépből sikeres ugrást hajtott végre.

Juhász Ferenc 1919 április 4.-én vesztette életét, mikoris egy Aszódon gyártott Aviatik D.I-es géppel indult Aszódról, de a rossz időjárási viszonyok között eltévedt, azonban Vácról újrastartolt, de 40-50 méter magasságból a gép leadta az orrát és a földhöz csapódott…

forrás: Pusztai János: Katonai, polgári, kereskedelmi és sportrepülés, repülőmodellezés