Lex Owen: játsszanak külföldiek a magyar bajnokságban?

Ha valaki azt gondolja, hogy a külföldi játékosok szerepeltetése egy újkeletű vita, azok számára legyen itt tanulságul, hogy már több, mint 100 (!) éve is téma volt, sőt az MLSZ szabályt is hozott arra nézve, hogy milyen feltételek esetén szerepelhetnek külföldiek a magyar bajnokságban szereplő csapatokban!

Borítóképen: Ez már a professzionizmus kora: Kohut lő kapura az FTC-Rapid mérkőzésen – 1928

A nyílt profizmust (professzionizmust, ahogy akkoriban nevezték) csak az 1926/27-es bajnoki kiírás idején vezették be. A korábbi sportolók, azok, akik még tényleg amatőr keretek között futballoztak, ezt nem nézték jó szemmel, ugyanakkor látható volt, hogy két igen negatív hatást okoz az amatőrizmus fenntartása:

• A hazai legjobbak profi csapatokba szerződtek külföldre, illetve
• mivel egyre kevésbé tartották be az amatőr szabályokat, egyre többen „szerződtek” külföldről a magyar bajnokság csapataiba.

Az idézőjel azért került az előző mondatba, mert bizony már 1920-ban is sok csapat esetében csak álamatőrökről beszélhettünk, a játékosok valójában – mindenféle bújtatott módszerekkel történő kifizetések által! – profiként vettek részt a küzdelmekben, azaz a focit foglalkozásszerűen űzték, abból éltek.

Különben mi oka lett volna az alábbi történetnek? Miért jöttek volna külföldről a magyar bajnokságba játszani?

A kérdés persze elég összetett, de az egy időben jelentkező, fent jelzett két folyamat azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a legjobb magyarok kiáramlása miatt csökken a bajnokság színvonala, a külföldiek szereplése pedig elveszi a helyet a magyar fiatalok elől… Ugye ismerős helyzet? Nem is beszélve arról, hogy a külföldiek megérkezése volt a legbiztosabb jele annak, hogy az amatőrizmus nem működik, és többé nem fenntartható.

De mégis kellett hat év, mire ezt belátták! Miért kellett ehhez ennyi idő? Nos, erre az alábbi történet pontosan rávilágít!

Természetes, hogy az akkori két legjobb csapat, az MTK és az FTC relációjában robbant ki a botrány. Látni kell, hogy abban az időben az MTK mögött jelentős tőke volt, míg az FTC – bár voltak tehetősebb támogatói is! – sokkal inkább szélesebb, de anyagiakban sokkal gyengébb támogatói körrel bírt. Ellenben az MLSZ-ben a Fradi volt erősebb, így amikor…

„Előbb a bécsi Little Kohn, majd Lane és végül Owenjött Budapestre…”

… az MLSZ hozott egy olyan átigazolási szabályt – amit Owen után csak Lex Owen-ként emlegettek -, hogy csakis az a külföldi igazolhat Magyarországra, ha előzetesen egy egész évet töltenek Budapesten.

Ezt pedig könnyen lehetett védeni, mert bizony a hazai amatőrizmus korában a magyar játékosok átigazolása esetén szabály volt, hogy új csapatában csak akkor léphetett pályára egy átigazoló játékos, ha előtte egy évig nem szerepelt elhagyni kívánt klubjában – és más itthoni csapatban sem.

Bár a szabályt megalkották, de nem alkalmazták azonnal, Owen addig maradhatott az MTK-nál, amíg csak akart, de aztán az utána következőknél már bizony feltétel volt, így nem is nagyon jöttek a külföldiek többé. Igen ám, csakhogy amikor bevezették a professzionizmust, a szabály bizony az idő közben külföldre szerződött magyar játékosok hazaszerződését is gátolták… Erre hoztak azért pár szabályt, amivel felezni lehetett a várakozási időt. Például, ha valaki főiskolai tanulmányokat folytatott, akkor csak hat hónapot várt, de hasonló volt a helyzet a katonai szolgálattal is.

Így történhetett meg, hogy a profi labdarúgás bevezetésével nem tértek haza azonnal a legjobb magyar labdarúgók külföldről, hanem kivártak.

Erre a legjobb példa éppen Sebes Gusztáv, aki 1919-től a Műszaki Dolgozók SE igazolt játékosa volt junior időszakában, majd 920 és 1924 között – szintén juniorként! – a Vasas SC játékosa volt, de felnőttként azonnal a francia Sauvages Normades csapatához szerződött profiként, majd onnan a CO Billancourt-hoz vezetett útja, és csak a professzionizmus bevezetése után szerződött haza, – előbb a MOM-hoz -, majd az akkor már Hungária néven induló csapatba, ami az MTK professzionális csapata volt (MTK névvel maradtak amatőrben is!).

Azt csak feltételezni tudjuk, hogy a MOM alacsonyabb szinten játszó amatőr csapat volt, amelyekkel akkoriban már nem foglalkoztak olyan szigorúan, mint a profikkal, így akár az egy évet a MOM-nál húzta ki a későbbi Aranycsapat későbbi szövetségi kapitánya, hogy edzésben maradjon.

A történet érdekessége, hogy aztán a professzionizmus bevezetése is hozzájárult a méltatlanul mellőzött 1938-as világbajnoki ezüstérmes csapat sikeréhez, de szellemisége hatott az ’54-es Aranycsapatra is. Például éppen az akkori szövetségi kapitányon keresztül…