Magyarság Tájak/korok Történelem Történelem Videók

LOSK 0101/1: szigorúan titkos objektum pazar kilátással!

16 méterrel a föld alatt, sziklában 2300 m², néma csend, saját áramforrás, gépi szellőztetés és fűtés, saját kút és vízrendszer, hideg-és melegvíz, Magyarország, sőt talán egész Európa egyik legkorszerűbb sebészeti intézete. Igen, így írták le azt a létesítményt 1944-ben, aminek titkosítását csak 2002-ben oldották fel, pedig Budapest szívében található – már akinek…

Borítóképen: A kórház bejárata Budapest ostroma idején

Az objektum minden szükséges energiájáról – amennyiben a városban nincs semmilyen közüzemi szolgáltatás akkor is önellátó! – két hatalmas, rugalmas beágyazású Jendrassik-féle dízelmotor gondoskodott. Ez a létesítmény a maga idejében tényleg hihetetlen korszerű volt, és tényleg hathatós védelmet adott.

A minta minden jel szerint Giblaltár lehetett, ahol előbb a sziklákba csak folyosókat vájtak, de ahogy fejlődtek a fegyverek és a hadászat, a föld alatti létesítmények is egyre fejlődtek és bővültek. Olyan mértékű volt a kitermelés, hogy előbb csak lóversenypályát építettek a kitermelt anyagból, majd aztán a repülőtér alapját is a sziklákból kitermel anyag biztosította.

Giblaltáron egyre bővülő mértékben sziklaraktárak, sziklakórházak, sziklalakások jöttek létre.

Horthy Istvánná, az orosz fronton elesett kormányzóhelyettes
özvegye a budai Sziklakórházelőtt, 1944 nyarán

A stratégiai szempontból mindig is kiemelt fontosságú erősség lehetett tehát a minta ahhoz, hogy a második világháború során a Budai Vár alatt, a hegy gyomrában létrehozzák a Székesfővárosi Sebészeti Szükségkórház nevű intézményt.

A fenti példa vezérelhette dr. Szendy Károlyt, a székesfőváros polgármesterét – na meg az a tény, hogy akkoriban az I. kerület, a Vár volt a kormányzati negyed -, hogy elrendelje egy sebészeti szükségkórház – más néven „Légókórház” – építését a vár alatt. Az 1939-ben készült, 37.699/1939. sz. ötéves légoltalmi költségvetésében 360.000 pengőt különítettek el. Az állandóan változó megnevezésű „Sebészeti Szükségkórház” 1944. kora tavaszára készült el:

Bár nem úgy tervezték, hogy a kórházat folyamatosan működtetni kell, de – miután az átadás 1944 májusában történt meg – az akkori háborús viszonyok közt azonnal teljes üzembe kellett helyezni. Ne feledjük, 1944. március támadtak első ízben magyar vadászgépek Nyugat-Magyarország felett átrepülő amerikai bombázó köteléket, 1944. április 3-án pedig nappal az amerikai, sötétedés után a brit légierő bombázta a csepeli és a dél-budapesti hadiüzemeket, így a Dunai Repülőgépgyárat, a Weiss Manfréd Repülőmotorgyárat, valamint a ferencvárosi pályaudvart is.

A kórházat a Szent János Kórház felügyelete alá rendelték, vezetőjének dr. Kovács István egyetemi adjunktust, sebészfőorvost nevezték ki. Munkatársaival – közel negyven orvossal – váltásban dolgoztak a létesítményben. A kórházat eredetileg 60 főre tervezték, majd az egyre növekvő sebesültszám miatt nagyjából 300 ember befogadására bővítették. Budapest ostroma alatt azonban teljesen megtelt sebesülttel, szemtanúk beszámolói szerint 650–700 embert is ápoltak itt egy időben!

Ennyi embert már nem lehetett ellátni igazán megfelelő körülmények között, így sokakat nem a szigorúan vett kórházban, hanem az onnan nyíló barlangtermekben helyeztek el.

Sajnos a halálozási arány ilyen körülmények között magas volt, hiszen állandó eszköz- és gyógyszerhiány volt, a túlzsúfoltság miatt pedig állandó 33-35 ˚ C hőmérséklet uralkodott… Ezzel együtt maga a létesítmény bizonyított, ugyanis végig működőképes maradt az áramellátás, és a többi önellátó rendszer, így amikor a városban jószerével sehol nem volt áram, itt még mindig tudtak valamilyen ellátást biztosítani, sőt, még röntgenfelvételeket is tudtak készíteni!

A nyolc munkaszolgálatos orvost a rendőrkapitány dr. Koppány Kálmán nem engedte elhurcolni, ők végig, orvosi ruhában tudták végezni életmentő munkájukat. Ezért dr. Koppány Kálmán Imre nevét a budapesti Igazak Fala emlékműve őrzi.

dr. Koppány Kálmán

A kitörés napján a járóképes betegek elhagyták a kórházat, a többieket később a még 1945 júniusáig működő kórházból folyamatosan szállították haza vagy más felszíni kórházakba – és a létesítmény még mindig üzemelt.

Azon régen vita folyik, hogy a szovjetek megérkezte után mit is csináltak, mert egyes vélemények szerint lángszóróval „köszöntek be”, míg más állítások szerint a kórházban nem volt ilyen incidens, csak a német katonáknak fenntartott helyen, ahol még a fekvőbeteg németek is kézigránátokkal akartak védekezni. Ezt a vitát vigyék el a történészek, reményeink szerint magyarok legalább nem haltak meg ekkor.

A háború után a kórház felszerelésének javát széthordták – kellett mindenfelé, ezekből az eszközökből is hiány volt! -, ugyanakkor az akkori rettenetes higiéniás körülmények között tartottak a kiütéses tífusz terjedésétől (ez a betegség antibiotikumok hiányában gyakran végzetes volt!) így az 1945 novemberében létrejött, magánkézben lévő Vírus Oltóanyag-termelő és Kutatóintézet kapta meg a Sziklakórház területét.

Újságcikk 1948-ból (Dolgozók Lapja 1948. 07.17)

Az intézmény Thanhoffer Lajos és Born József irányítása alatt egészen az 1948-as államosításig itt működött, sikerüket jelzi, hogy a járvány sújtotta Jugoszláviában vakcinájuk olyan sikeres volt, hogy a Pliva Intézet megvásárolta a vakcinatörzset és a termelési módszert is!

Az 1950-es évek elején a létesítményt titkosították. Ekkor kapta a LOSK 0101/1-es rejtjelszámot a „szigorúan titkos” minősítés mellé.

A titkosítást csak 2002-ben oldották fel, ez a tény pedig időnként elképesztő történeteket szült, amelyek hitelességét nem volt mód ellenőrizni, így évtizedekig közszájon forogtak. Azt viszont pontosan lehet tudni, hogy;

1952-ben – a hidegháborús feszültség, na meg az akkori vezetés üldözési mániája miatt – új kórtermet alakítottak ki, és megkezdték a létesítmény újbóli felszerelését.

Ekkoriban építettek ki egy talán még inkább titkzatos föld alatti építményt Budapesten:

Noha még nem volt teljesen a működésre felkészülve, az 1956-os forradalom alatt, 1956. október 25-én megnyílt a kórház és ellátta a sebesült civileket, katonákat. Nővérhiány miatt az Állami Védőnőképző Iskola fiatal növendékei segítették a János Kórház dolgozóinak munkáját. A kórház aztán 1956 decemberében zárta be kapuit.

De ez nem azt jelentette, hogy a létesítményt magára hagyták volna! Sőt, 1958 és 162 között átépítették, tovább bővítették, és alkalmassá tették arra, hogy védelmet nyújtson vegyi- illetve atomtámadás esetén is!

Ekkor került kiépítésre egy csővezeték és szivattyúrendszer, ami egyenesen a Dunából szíta fel a vizet, amelynek a kezelését is helyben oldották meg, harcigázszűrő rendszert építettek be, és az energiaellátó rendszert is modernizálták, bővítették.

Ennek lelke a mind a mai napig működő Ganz generátorokra épül, az objektum akár ma is képes külső energiaforrás nélkül működni.

Kilátás a Tóth Árpád sétányról a Vérmező és a Széchenyi-hegy felé, az előtérben a Lovas úton (Sziklai Sándor utca) alul Sziklakórház bejáratának részlete látszik – 1960
(forrás: Fortepan: 120709)

Az egészségügyi vezetést továbbra is a János Kórház látta el, az esetleges vegyi- vagy atomtámadás esetére erre külön kijelölt személyzet azonnal behívható volt, és a létesítmény 72 óra teljes, vagy 3 hét részleges lezárás után is képes lett volna ellátni feladatait. Szerencsére ezt soha nem kellett élesben kipróbálni…

Miután a fegyverek és a katonai módszerek rohamosan fejlődtek, a beépített technika hamar avult, így a ’60-as évek végére már újabb beruházásokra lett volna szükség, hogy a megcélzott védelmi szintet legalább fenntarthassák, de erre nem került sor, ugyanakkor az objektum megbízott kezelője továbbra is a János Kórház maradt, a kórház pedig a tőle telhető szinten gondját is viselte, a Polgári Védelem pedig raktárként hasznosította egyes területeit.

Hogy ez mennyire volt elég? Azt nem tudjuk, hogy maga a védelmi rendszer hogyan működött volna a közben erősen megváltozott körülmények között, de azt tudjuk, hogy felkészült szakemberekből egy jó ideig biztosan nem volt hiány, hiszen egészen a ’80-as évek közepéig tartottak itt polgári védelmi gyakorlatokat! De ne gondoljuk, hogy egyébként elhanyagolták volna az intézményt!

A III. kórterem a mai múzeumban

Egy gondnokcsalád lakott az előterében lévő szolgálati lakásban 2004-ig, és szigorú titoktartási kötelezettség mellett karbantartották a kórházat.

Mohácsi bácsi naponta szellőztetett és karbantartotta az elektromos, illetve a gépészeti rendszert, Mohácsi néni pedig takarított, sterilizált és kéthetente újra ágyazott. 2004-től a Szent János Kórházból kijáró szakemberek végezték el a szükséges munkálatokat, alkalmanként immár látogatható is volt a létesítmény, de érdemi korszerűsítés – értjük ezalatt a szerkezeti, felszerelési jellegű munkálatokat – 2007-ig nem történt.

2007-ben a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kezdeményezésére a Sziklakórház Közhasznú Nonprofit Kft., számos szakmai szervezet bevonásával látogathatóvá tette a létesítményt, a beruházást maga finanszírozta. Részlegesen már a 2007-es Múzeumok Éjszakájától megnyílt a látogatók előtt. Ma pedig látogatható! Íme:

Ajánlott Cikkek