Épített örökség Magyarság Nagyjaink Történelem

Ma IV. Bélára a második honalapítóra emlékezünk

Ezen a napon hunyt el IV. Béla (1206. november 29. – 1270. május 3.) Magyarország királya 1235-től haláláig. II. András magyar király és első felesége, Merániai Gertrúd második gyermeke. Hagyományosan a legnagyobb magyar uralkodók közé soroljuk. Az ő nevéhez fűződik az ország tatárjárás utáni újjáépítése, innen a “második honalapító” jelző. Őt tartják Budavár alapítójának is.

Apját, II. András magyar királyt követte a trónon annak halálakor. 1235. október 14-én Székesfehérváron koronázták Magyarország törvényes királyává (Bélát az urak nyomására apja már 1214-ben megkoronáztatta). Elődeitől és utódaitól eltérően nem az I. István magyar király által alapított Nagyboldogasszony-bazilikában kenték fel, hanem az őáltala átépíttetett Szent Péter és Pál-templomban, melyet Géza nagyfejedelem alapított 972-ben. Béla és apja, András viszonyát már korán burkolt, majd nyílt viszálykodás jellemezte. Uralkodásának első intézkedéseivel világossá tette, hogy minden tekintetben szakítani kíván apja politikájával. Politikai ideálja az első Árpádok korlátlan hatalma volt, célja pedig III. Béla magyar király dicsőséges korának visszaállítása. Az apja által juttatott „haszontalan és felesleges örökadományok” visszavételével próbálta gyengíteni a bárókat, saját hatalmát pedig erősíteni. 1237- es privilégiumával megerősítette III. István magyar király kiváltságlevelét, az úgynevezett fehérvári jogot, mely a kialakuló városok jogalapjának számított Magyarországon.

1240 végére félelmetes katonai erővel rendelkező mongol seregek érték el az ország keleti határait. A király már korábban is tudott a tatárok készülő támadásáról, mivel Julianus barát a volgai magyarok felderítésére szervezett expedíciója alkalmával, 1236-ban hallott a tatárok hódító terveiről. Ezenfelül 1237-ben a tatár seregek vezére küldött egy levelet IV. Bélának: „… Tudom, hogy gazdag és hatalmas király vagy, sok katonád van, és egyedül kormányzol egy nagy országot. Ezért nehéz önként alám vetned magadat: mégis jobb és üdvösebb lenne neked, ha önként behódolnál nekem.” A király azonban nem foglalkozott a fenyegetésekkel, mivel figyelmét a királyi birtokok visszafoglalása kötötte le.

Az ország nem készült fel megfelelően a támadásra. Bár Béla küldött csapatokat a Kárpátok hágóinak a megvédésére, és fákkal eltorlaszoltatta a hágók nagy részét, ezeket az akadályokat a tatárok könnyedén legyőzték. A király politikája nem csak báróit idegenítette el, de a bajt tovább tetézte, hogy – minden alap nélkül – a tatárokkal való összejátszással vádolt Kötöny kun vezért a rákosmezei táborban felkoncolták a magyar nemesi felkelők és német lovagok. A felbőszült kunok erre dél felé, hatalmas pusztítást okozva kivonultak az országból.

A Muhi Csata animáció

1241 tavaszán kezdődött meg a tatárjárás, amelynek során a mongol csapatok három irányból törtek be az országba. A Vereckei-hágónál először a nádor, Tomaj nembeli Dénes próbálta meg a tatárok útját állni, azonban a nádor seregét a mongolok szétverték. Béla elég nagy és erős sereget gyűjtött össze: talán 80 ezren lehettek, főként zsoldosok. Április 9-én Béla kivonult Pestről a mongolok ellen, és napokig követte a visszavonuló mongolokat, akik Muhinál megálltak és eltűntek az erdőségben. A király parancsára a magyarok a Sajó folyó partján vertek fel a tábort, ami a sík terep miatt teljesen védtelen volt: „Úgy rendeződtek el tehát, mintha valamilyen szűk karámban volnának mindnyájan, körös-körül állítva szekereiket és pajzsaikat, mintegy a tábor védelméül… Ezt tartották a magyarok erős védelemnek, pedig legfőképpen ez okozta a vesztüket.” Április 10-én, este a tatár seregek megpróbáltak átkelni a Sajó hídján, ám Kálmán herceg és Ugrin kalocsai érsek visszaverte őket.

Másnap, április 11-én, kora reggel az ellenfél teljes serege rátámadt a magyarokra, akiknek nagy része akkor még aludt. Kálmán herceg, Ugrin érsek és a templomos lovagok hősiesen harcoltak, ám a mongolok túlerőben voltak. A magyarok menekülni kezdtek, ám a biztonságosnak vélt táborból nem lehetett kijutni; maga a király és Kálmán herceg is csak a híveik segítségével tudott megmenekülni, az utóbbi azonban néhány héttel később belehalt sebeibe. Ugrin érsek és a templomosok nagymestere viszont meghalt a harcok során. IV. Béla a híveivel északi irányba menekült; előbb Pozsonyba, majd Babenberg Frigyeshez. Az osztrák herceg azonban fogságba ejtette a királyt, és egy pár évvel azelőtti békeszerződés ürügyén kizsarolt tőle három, az osztrák határ mellett fekvő vármegyét: Pozsony, Sopron és Vas vármegyéket. A király és a családja végül az Adriai-tenger partján fekvő Trau várában talált menedékre. Az uralkodó továbbra is próbált segítséget szerezni a pápától, a francia királytól és a német-római császártól, de nem járt sikerrel.

IV. Béla menekülése a tatárok elől

1241 nyarára a Dunától északra és keletre lévő országrész a mongolok kezére került, csak néhány megerősített vár és erődítmény állt ellen. A muhi csata után pár nappal a tatárok elfoglalták Pestet, hatalmas mészárlást rendezve. Közben a Kádán, illetve Büdzsek és Borundaj által irányított déli szárnyak sorra vették be Erdély várait, többek között Radnát, Kolozsvárt és Nagyváradot. Télen a tatárok a hideg időjárás miatt átkelhettek a befagyott Dunán, és erőfeszítéseket tettek, hogy tatár szokás szerint kézre kerítsék az uralkodó személyét. IV. Béla király előbb Ausztriába, majd Horvátországba menekült. 1242-ben Gradecen aranybullát bocsátott ki, családját pedig Splitbe (Spalato) küldte. A splitiek azonban azt tanácsolták a királynénak, hogy gyermekeivel a megerősített Klissza várába húzódjon vissza, ahol I. Osl nembeli Herbord comes, a királyi udvar tagja, őrizte és védelmezte a tatároktól. Béla nemsokára követte családját Klisszába, majd innen az akkor még szigeten álló Trogir (Trau) várába menekült tovább Klisszát a horvát védők oltalmára bízva.

Kádán kán bele is kezdett Trau ostromába, ám 1242 tavaszán a mongol sereg váratlanul elvonult, romba döntött országot hagyva maga után. A kivonulás oka még vita tárgyát képezi a történészek körében. Lehetséges, hogy Ögödej mongol nagykán halála miatt a kánválasztásra sietett Batu, hogy részt vegyen az ilyenkor szokásos küzdelmekben. (Ez az elmélet egyre inkább megdőlni látszódik hiszen írásos eméleke vannak róla, hogy nem tért haza banem a Balkánon háborúzik ahol aztán a magyar király seregei szétverik őket Bulgáriában )Elképzelhető az is, hogy a tatárok, mint a nomád népcsoportoknál szokásos, csupán a későbbi hódítást akarták előkészíteni. Tehát ez az 1241-42-es ostrom csak félelemkeltés volt. A harmadik felfogás szerint a veszteségek ellenére az ország ellenállása kényszerítette volna a tatárokat a kivonulásra, mivel hatalmukat nem tudták megszilárdítani.

IV. Bélának nem tetszett a fia önállósodása, ezért 1264 nyarán rajtaütésszerűen megtámadta. Istvánt teljesen felkészületlenül érte a támadás: várai szinte ellenállás nélkül adták meg magukat, hívei tömegesen hagyták el. Béla elfogta István családját is. A herceg és megmaradt hívei az év végére az erdélyi Feketehalom várába szorultak vissza, ott azonban makacsul tartották magukat abban a reményben, hogy megmaradt híveinek sikerül felmentő sereget toborozniuk. A szövetségesek kiszabadították a herceg családját, a segélyhaddal megerősödött István pedig megfordította a háborút. Fokozatosan kiszorította Béla hadait a keleti országrészből; a döntő ütközetet 1265 márciusának elején vívták Isaszegnél. Győzelme után sikerei csúcsán azonban István megállt; nem akarta elűzni apját a trónról. Az újabb békében IV. Béla kénytelen volt visszaadni fiának a teljes keleti országrészt: visszaállt a korábbi megosztottság.

Bár István és Béla békét kötöttek, kettejük viszonya egészen a király haláláig feszült maradt. Béla halálos ágyán egykori ellensége, II. Ottokár cseh király védelmébe ajánlotta feleségét, Anna leányát és hű báróit. IV. Béla végül 1270. május 3-án hunyt el. Utóda fia, István lett, V. István néven.

Halála után az esztergomi ferencesek templomába temetkezett családjával. A halála után következő anarchikus időszak miatt a kor embere a béke nagy királyát látta benne. Erre utal a sírjára vésett híres sírvers is:

„Aspice rem caram:
tres cingunt Virginis aram: Rex, Dux, Regina, quibus adsint Gaudia Trina Dum licuit, tua dum viguit
rex Bela, potestas, Fraus latuit, pax firma fuit, regnavit honestas ”

„Mária-oltáron, nézd, nyugszik a sírban e három: Béla, neje s herceg – örvendjenek ők az egeknek! Míg lehetett, ült trónja felett a király hatalomban: Csalfa lapult, szent béke virult, becsület vala ottan ”
– Geréb László műfordítása

Ajánlott Cikkek