Magyar autóipar, 1914: akár így is lehetett volna

Nem fogunk okosakat mondani jó 110 év távlatából, az nem lenne igazán tisztességes azokkal szemben, akik már akkor felismerték az autóipar fontosságát, már csak azért sem, mert ők nem tudhatták azt, ami mi már igen, nevezetesen, hogy egy pusztító háború közeleg, ami önmagában és következményeiben is pusztító hatású lesz…

Borítóképen: A MARTA automobilgyár aradi gyártelepének egy részlete, előtérben a gyár által szállított katonai teherautók – 1915 január

„Az ezerkilencszáztizenegy előtt lefolyt két év igazán csak arra volt jó, hogy halvány, rendkívül halvány kontúrokban képet adjon Németország, Franciaország hegemonikusan előretörő automobil kultúrájáról” – írta a Pesti Hírlap Automobil rovata a lap 1914 február 28.-án megjelent számában.

Érdekes, hogy a szerző éppen azt a két országot említi, amelyek frontvonalán a későbbiekben kialakul az állóháború, tankokat és mérgesgázokat vetnek be, és ezen a fronton szolgál majd a németek oldalán egy kisbajszú osztrák is…

Nem, a magunk részéről nem hiszünk benne, hogy ezt az ellentétet le lehetett volna vezetni az autógyártás terén jelentkező konkurenciaharcból, és ez számunkra bizonyíték, hogy a szerző továbbiakban kifejtett véleménye őszinte és reális helyzetértékelést és jövőképet tár elénk! Nézzük is, mit írt Illés István rovatvezető, vagy az általa a feladattal megbízott, de meg nem jelölt szerző!

„A hazai kereskedelemnek kellett megvetni azt az ágyat, amelyből amagyar automobilipar fejlődésnek indult.”

Ma már talán nehezen értenénk ezt a mondatot, hiszen, ha külföldről hozunk be autókat, az vajon hogyan segíthet a magyar iparon? Nos, akkoriban az autógyárak a motor-alváz egységet gyártották, a többi a karosszériások feladata volt, melyek önálló vállalkozásként működve „öltöztették fel” az autókat. Így – amennyiben „csupaszon” hoztak be automobilokat – a magyar karosszéria mestereknek adtak munkát, és persze ezeknek az autóknak a megjelenésével a háttéripar (benzingyártás, forgalmazás, szerviz szolgáltatások, alkatrész-ellátás stb…) is kialakulhatott, és lassan összeállhatott egy-egy autógyártással foglalkozó vállalat.

„Az első speciális automobilgyár ezerkilencszáztizenegyben lépett aktivitásba. Hogy a talajelég jól elő volt készítve, legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy a lefolyt két esztendő alatt azautomobilok száma rohamosan megszaporodott.”

Igen, itt minden bizonnyal a MARTA-ra gondolt a szerző, ami valóban jól indult, de sajnos ez a gyár sem vonhatta ki magát a történelem viharai alól – már csak azért sem, mert történetesen Aradon működött:

Természetesen ezt a történetet sem sejthette senki akkoriban, de igenis volt elképzelés arra vonatkozóan, hogy miként is kellene folytatni mindazt, ami elindult:

„Az aránylag kis tőke, amit a vállalatok azautomobil-gyártásra mozgósítottak, a mérsékelt kereslettel és nyomott gazdasági viszonyokkal szemben, már e pillanatban is említésre méltó kamatot hajt. Teherautomobiljaink általános érdeklődést keltettek, ott szerepelnek minden közszállításnál és érdemlegesen konkurrálnak a külföldi gyárak kitűnő produktumaival. A hadvezetőség figyelmét sem kerülhette el ez a momentum, s ma már megvan a szubvencionált típusú magyar teherautó. A hasznos kocsik gyártása körül tapasztalható fellendüléssel szemben aránytalanul kicsi a gyártás luxus-alvázakban.”

Akkoriban a Monarchia vezetése, így a magyar vezetők is felismerték – miután az ő szintjükön nyilván érezhető volt, hogy valami közeleg… -, hogy egy esetleges háború során szükség lehet nagy számban teherautókra, ezért pedig úgy támogatták a teherautók gyártóit, hogy a vásárlóik számára egyfajta visszatérítést fizettek, de azzal a kikötéssel, hogy ha háborús helyzet van, teherautóikat a hadsereg részére átadják, vagy azzal együtt vonulnak be a seregbe.

De nem is annyira ez a lényeges eleme ennek a pár mondatnak! Sokkal inkább annak felismerése, hogy a teherautó és buszgyártás (itt hasznos kocsi megnevezést használja rájuk a szerző!) terén jó esélyeink vannak, mert képesek vagyunk a sokkal kevésbé automatizálható termékek piacán versenyképes árukat előállítani. Ha jobban belegondolunk, erre a meglátásra teljes egészében rímel a Csepel, az Ikarus és a Rába története!

Ami pedig szintén igen fontos, az nem más, mint hogy a luxus-alvázak (értsd: személyautók, amelyek akkoriban azért igencsak luxuscikknek számítottak!) terén igen kevés a magyar termék, de – mint írja – ebben a szegmensben is jelentős előrelépés volt, és abban az időben már rendelkeztünk azzal a tudással, amivel a nagy gyártók szakemberei. Ebből pedig egyenesen következett:

„Ma már azon a ponton állunk, hogy megüzenhetjük rövidesen a háborút a külföldi gyártmányoknak. A jövő fejlődés tisztán a gazdasági helyzet javulásától függ. Ha nagyobb tőke áll a gyárak rendelkezésére, a mostani tapasztalatokkal és gyártási készséggel, hatványozódva emelkedik teljesítőképességük.”

Természetesen gazdasági háborúról van szó, nem pedig fegyveresről, de ezt talán mondani sem kell. Azt viszont érdemes hozzátenni, hogy akkoriban már megjelentek az első hazai karosszéria gyártók, akik – mint az a cikkben is szerepel! – Berlin, Bécs és Párizs karosszériásaival is képes versenyezni esztétikában, kényelemben, sőt tartósságban is!

És akkor jön egy javaslat, ami talán furcsán hathat így visszatekintve, de az akkori helyzetben, és az akkori gyártási eljárásokat figyelembe véve egyáltalán nem a valóságtól elrugaszkodott fantazmagória:

„A magyar karosszéria-ipar fejlődése egyenesen a magyar automobilkereskedők kezében van letéve. A magyar automobilgyárak természetszerűlegmagyar karosszériával szerelik fel alvázaikat. A luxuskocsi szállítás azonban legnagyobbrészt, amint arra előbb már kitértünk, a külföldi gyárakra esik. Ha a budapesti automobil-kereskedők kivétel nélkül mind csak alvázak eladására szerződnek gyáraikkal, rövid néhány év leforgása alatt százezreket juttatnak magyar iparosok zsebébe, megtakarítják a karosszériára eső vámot, s megszüntetik a magyar karosszéria-gyárak ellen felhozható egyetlen kifogást, hogy nem tudják betartani a pontos szállítási terminust.”

Ahogy te3hát a kereskedelem hasznára volt a gyerekcipőben járó magyar autóiparnak 1911 előtt, úgy 1914-re már olyan helyzet állt elő, hogy – legalábbis a szerző véleménye szerint – egyenesen gátolta a fejlődést, amennyiben komplett, tehát már karosszált automobilokat importált, és kínált vásárlóinak.

Azt persze nem tudjuk, hogy olyan vámszabályokat be tudtak vezetni, vagy sem, ami ezt támogatta volna, de az tény, hogy egyfajta szerves fejlődést lehetett volna felmutatni azzal, hogy az automobilok egyre nagyobb darabszámban történő karosszálásával anyagi értelemben is megerősödnek a hazai vállalkozások, így pedig javarészt önerőből képesek lesznek arra, hogy jelentősebb hitelek nélkül komplett autók gyártását is vállalni tudják.

Mint ma már tudjuk, nem így történt, de ennek oka nem a hazai vezetés döntései, vagy éppen a vámpolitika voltak, hanem az a háború, ami átírt mindent…