Magyar feltalálók az autóiparban – Járay Pál a járműáramlástan úttörője

Az automobilok hőskorából az első esetlen járművek szögletes, néha inkább hintóra emlékeztető, vagy a később megjelenő vaskosabb dobozkarosszériái jól ismertek filmarchívumok felvételeiről, amelyeknek ma már ugyanúgy megvan a maguk varázsa, mint a jelenkor formatervezett, áramvonalas felépítésı autócsodáinak A célszerıséget követő és az adott kor technológiai színvonalán könnyebben kivitelezhető formák és a tetszetősebb küllem közötti átmenet a XX. század húszas éveire tehető. Az autózás történetével foglalkozó hazai és külföldi szakirodalom kiemelten említi a kis légellenállású és a legcsekélyebb örvényeket kiváltó alaktervezés klasszikusának számító magyar mérnököt, Járay Pált, aki tudományos módszerek alkalmazásával közelítve meg a problémát, elméleti úton és szélcsatornás kísérletek sorozatával dolgozta ki az áramvonalasság máig érvényes alaptételeit. Járay Pál feltaláló, a járműáramlástan műszaki tudományának úttörője

Járay Pál feltaláló, a járműáramlástan műszaki tudományának úttörője március 10-én született Bécsben. Pályafutását az Osztrák–Magyar Monarchia fischamendi repülőgépeinek tervezésével kezdte, de a német katonai hatóságok kérésére 1913-ban áthelyezték Friedrichshafenbe, ahol a Zeppelin-léghajók áramlástani vizsgálatával bízták meg. Kutatásai a Zeppelin-léghajók legoptimálisabb alakjának a meghatározására irányultak, amitől működtetésükben jelentős gazdasági megtakarítást reméltek. Járay, hogy eladatának
maradéktalanul megfeleljen, mielőtt kísérleteihez fogott volna, elméleti úton boncolgatta a problémát. Sikerült is megalkotnia azokat az analitikus egyenleteket, amelyekkel a léghajók legkedvezőbb geometriai alakjai meghatározhatók. Az Œ tervei alapján készült léghajók működtetése csaknem a felére csökkent a korábbiakéhoz képest. Az első világháborút követően a Zeppelin számára elkészítette a világ akkori legnagyobbnak számító szélcsatornáját, amely nagy segítséget jelentett a további kutatások számára. 1920-ban szabadalmaztatta a legkisebb örvényleválást, azaz a legkisebb ellenállást kiváltó léghajó alakot, amely elöl erősen lekerekített, a másik vége irányában hosszan elnyúló, kúpban végződő forgástest formát mutatott. Járay Pál ezáltal az áramlástannak olyan fejezetét nyitotta meg, amely korszakváltónak bizonyult, s amely javarészt az munkásságával kezdődött és teljesedett ki.

Ezek után kutatói érdeklődése az automobilok légellenállás-csökkentése irányába fordult. Felismerte, hogy a talaj közelében tartózkodó testek körül kialakuló áramlás jelentős mértékben eltér attól az ideális áramlási helyzettől, mint amikor az adott test a talajtól magasabban fekszik. Ezért az ilyen körülményekre kialakított ideális, legkisebb ellenállást kiváltó testforma a talaj közelben korántsem jelent majd ideálisnak megfelelő alakot. Az automobilokra tervezett áramvonalas karosszéria kialakításában az ideális alak szimmetriasíkját vette a talaj síkjának, s az efölötti féltestet az ideális testnek. A legkedvezőbb alak tehát egy elöl erősen lekerekített, hátul pedig hosszan elnyúló test, melynek alsó része a talajjal párhuzamos sík felület. Az új alakformát, a döntött szélvédő alkalmazásával és az utastér lefedésével, Járay március 25-én szabadalmaztatta, majd 1922-ben a Der Motorwagen
címı szaklapban a Stromlinienwagen, eine neue Form der Automobilkarosserie cikkében értekezett róla bővebben. Járay kimutatta, hogy nem elegendő a szögletes részeket csupán lekerekíteni, ugyanis a levegő csak bizonyos alakokat részesít előnyben.
Kezdetben az autógyártók teljesen közömbösen fogadták Járay Pál áramvonalas kiképzésı karosszériáinak az ötletét, de az 1920-as évek második felétől egyre-másra kezdtek alvázaikra Járay-tervezésı felépítményeket szerelni. Először a Dixi, az Audi, az Adler, azután a Bugatti és a Voison márkákra is rákerültek a merész vonalú karosszériák, végül nem maradtak ki a sorból a Mercedes és Maybach márkák sem. A szerte a világon elterjedt „bogárhátú” Volkswagen autóra is a Járay szabadalmaztatta karosszéria került.

Az áramvonalasság a versenypályákon is bebizonyította létjogosultságát akár hosszú távú futamokon, akár gyorsasági versenyeken rendre az ilyen kiképzésı kocsik nyertek, nem beszélve a sebességrekord-megdöntésekrŒl. További elŒnnyel is szolgáltak a Járay-féle karosszériák: a légellenállás lecsökkenése által mintegy 30%-os üzemanyag-spórolás jelentkezett, másfelŒl nem keltettek maguk mögött túl nagy örvényeket, így kevesebb port és sarat vertek fel az úttestrŒl. Útjainkon a legtovább a cseh TATRA autókon lehetett Járay-karosszériát látni. Az, hogy napjainkban a klasszikus áramvonalazott formák nem divatosak, elsősorban az autógyártók közt dúló kíméletlen konkurenciaharcnak köszönhető. Ahány típus csak megjelenik, valamennyinek különböznie kell a korábbiaktól, legalábbis a többi márkatípustól. Jóllehet a mai kutatások is azt mutatják, hogy a Járay által egykoron kifejlesztett jármű alakok légellenállása a legkisebb. Az általa lefektetett elvek ma is alapját képezik az áramlástani vizsgálatoknak, s bátran elmondhatjuk, hogy olyan vívmányokat hagyott maga után, amelyekkel évtizedekkel megelőzte korát. Járay Pál 1974. szeptember 22-én hunyt el St. Gallenben

forrás: Bödők Zsigmond, wikipedia