Magyar feltalálók mérnökök az autóiparban 4. – Schimanek Emil

Ma, a közvetlen befecskendezésı benzinmotorok és az egyre nagyobb teret hódító dízelhajtóművek korában is még százmilliószámra működnek klasszikus karburátorok, melyeknek elvi alapjai nem sokban különböznek attól, amelyet Bánki Donát és Csonka János világhírı magyar feltalálók szabadalmaztattak 1893. február 11-én. A karburátor az azóta eltelt immáron 110 esztendő óta sokat tökéletesedtek annak a rengeteg újításnak köszönhetően, amelyeket sok száz gépészmérnök és motorkonstruktőr nyújtott be szerte a
világon. Közülük is kiemelkedőt alkotott a Műegyetem professzora, Schimanek Emil, tovább öregbítve a magyar mérnökök jó hírnevét a világban. A szóra és tollra egyformán termett tudós professzor találmányai közül az ESSE karburátor lett a leghíresebb, de jelentősnek mondható a hatütemı dízelmotor újítása is.

Schimanek Emil 1872. november 23-án született Budapesten. Műegyetemi tanulmányait Budapesten végezte, majd Berlinbe utazott szakmai tanulmányútra. Onnan hazatérve a Ganz-gyár főmérnöke lett, majd 1900-ban, azaz 27 évesen a Műegyetem nyilvános rendkívüli tanárává, 1902-ben pedig a gépszerkezettani tanszék nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Szinte ezzel egy időben
nevezik ki a gépészmérnöki osztály dékánjává, majd 1923-ban megválasztják a Műegyetem rektorává. Nem érdektelen megjegyeznünk, hogy diákja volt többek közt a később világhírıvé lett tudós, KÁRMÁN TÓDOR, a rakétatechnika atyja, aki mindig meleg szavakkal emlékezett meg tanáráról. Sőt, Kármán Tódor egy ideig Bánki Donát és Schimanek Emil mellett végezte első kutatómunkját a dugattyús gépek szelepeinek kopogására vonatkozóan. A meredeken felfelé ívelő karriert látva még azok is rendkívüli képességı embert sejtettek Schimanek Emil személyében, akik addig semmit sem ismertek tudományos munkásságából. Mıszaki eredményeiből, még ha felületesen tallóznánk is, olyan tekintélyes lista kerekedne ki, melynek taglalására e helyen nem vállalkozhatunk; kénytelenek vagyunk néhány kiragadott példával beérni, sokrétű és igen termékeny működését illusztrálandó.

Schimanek Emil munkássága elsősorban emelőgépek és kalorikus gépek (hőerőgépek, hűtőgépek) elméleti, tervezési és konstrukciós kérdéseire terjedt ki, de számos nagy iparvállalat részére is tervezett erőművet és hűtőtelepet (pl. szakértőként ő irányította a bánhidai erőmı megépítését). Ő tervezte az első magyarországi pneumatikus elevátort, ismert találmánya a nevét viselő hatütemı dízelmotor, és az az újítása, amellyel a dízelmotorok hatásfokát lehet növelni a befecskendezett gázolaj előmelegítésével. Tervezett üzemanyag-szabályozót és generátor-gázmotort, foglalkozott a repülőmotorok állandó gáznyomását biztosító berendezéssel és még hosszasan sorolhatnánk.

Mi most csak azt a találmányát ismertetjük röviden, amely a szakirodalomban az ESSE karburátor néven vált ismertté.
A benzinmotoroknak egészen a közelmúltig nélkülözhetetlen eleme volt a porlasztó, amelynek elsődleges feladata az volt, hogy a motorok változó fordulatszámával összhangban mindenkor a megfelelő, pontosabban a lehető legjobb benzin-levegő keveréket állítsa elő és juttassa a munkahengerbe. Ahogy egyre tökéletesedtek az autómotorok és ugrásszerűen megnőtt a teljesítményük, a porlasztókat a megnövekedett igényeknek megfelelően kellett módosítani. Egyre-másra jelentek meg a különféle karburátorváltozatok a harmincas évek elején több mint száz autógyártó cég kínálta a saját fejlesztésű porlasztóját a felhasználóknak. A porlasztók többségében a kívánt eredményt a levegő főáramának szabályozásával vagy pótlevegős kiegyenlítővel próbálták elérni, de
előfordultak olyan típusok is, amelyekben az üzemanyag áramlását fékező technikai megoldások kerültek beépítésre.
Schimanek Emil szakított a sablonos elképzelésekkel, és egy merőben új rendszerı porlasztót tervezett, amelynek egy mondatban összefoglalható lényege, hogy az ESSE karburátor keverőterében üzem közben állandó a levegő áramlásának a sebessége és független a motor fordulatszámától. A Schimanekféle porlasztó működésének részletes ismertetése annak bonyolultsága okán
igen terjedelmes értekezésben lenne csak lehetséges, és a nyakatekert szakkifejezések garmadája feltehetően eleve elriasztaná a tisztelt olvasót a cikk további olvasásától, így ettől inkább eltekintünk. Aki azonban mélyebb ismeretekre vágyik e műszaki kérdésben, az ajánlott szakirodalomban talál kedvére való forrásmunkát.

Schimanek Emil a szóban forgó karburátorral már az első világháború után kezdett foglalkozni, és részszabadalmai közül a legelsőt 1920 júliusában nyújtotta be. A teljes porlasztóját 1926 szeptemberében szabadalmaztatta. A sikeres laboratóriumi mérések után öt darabot átadott a budapesti Autótaxi vállalatnak kipróbálásra. Az eredmények olyannyira kedvezőnek bizonyultak, hogy újabb 150 taxiba szereltek ESSE karburátort, majd néhány példány külföldön is bemutatásra került. A karburátor előnye legfőképp abban nyivánult meg, hogy a motorok jól gyorsultak és lényegesen lecsökkent a fogyasztásuk. Az Autó címı folyóirat 1927. május 1-jei számában arról számol be, hogy Milánóban egy műszaki bizottság összehasonlító kísérleteket tett Fiat-, Solex-, Cozette- és Schimanek-féle karburátorral. A bizottság jelentése szerint a Fiat 509 autó üzemanyag-fogyasztása az imént felsorolt karburátorokkal 100
kilométeren az alábbi módon alakult: Fiat (9,45 l), Solex (8,50 l), Cozette (7,90 l), Schimanek (6,50 l).

A porlasztó egyedüli hátránya volt, hogy csak szakképzett ember tudta beszabályozni, így ha azt a laikus sofőrök tisztogatáskor szétszedték, maguk képtelenek voltak beállítani. Elterjedését azonban mégis a nagy világgazdasági válság akadályozta meg, akkor ugyanis sem autót, sem karburátort nem vásárolt senki. A válság elmúltával pedig megjelentek a piacon az olcsó karburátorok, így az ESSE porlasztó rövid pályafutása után mint technikatörténeti érdekesség maradt csak meg. Schimanek Emil tudományos munkássága
elismeréséül 1941-ben megkapta a mıszaki doktori címet, 1942-ben pedig Corvin-lánccal tüntették ki. Az oktatás, a laboratóriumi kutatások mellett jutott ideje több társadalmi tisztség betöltésére is, egyebek között mint az egyetemek képviselője tagja volt a Székesfővárosi Törvényhatósági Bizottságnak is, de ő alapította a Széchenyi Tudományos Társaságot is, amelynek célja a természettudományi kutatások támogatása volt. Ha azt mondjuk, hogy Schimanek Emil bámulatosan sokoldalú tudós férfiú volt, nem tettünk mást, mint elismételtünk egy közhelyet, de kifejezőbben, tömörebben aligha lehetne jellemezni tartalmas életútját, amely a tudós 1955. szeptember 1-jei elhunytával ért véget Budapesten

forrás: Bödők Zsigmond Magyar feltalálók az autóiparban