Magyar foci, 1960: Hat év alatt elfejetettek mindent?

Érdekes módon már 1960-ban egy kissé nosztalgikusra sikeredett írás emlékezik meg az ötvenes évek sikereiről – amit az idézett írás a magyar futball addigi történetének aranykoraként jellemez -, de ha ma olvassuk a sorokat, feltűnik valami egészen elképesztő dolog! A Képes Sport 1960. április 5.-i számát idézzük.

Borítóképen: Ez már egy másik generáció – az 1960-ban Az UEFA-tornára készülő magyar ifjúsági labdarúgó-csapat – álló sor: balról jobbra- Kürtösi, Káposzta, Őry, Menczel, Farkas, Muzslai, Szákz, Vágó, Török – guggol: Gál, Faliszek, Galambos, Mészöly, Kékesi,Gál, Faliszék, Galambos, Ihász, Krajcsi

1952 augusztus 2.

A helsinki olimpia labdarúgó-döntőjére vonult fel a Jugoszláv és a magyar válogatott. Csapatunk az olasz, a török és a svéd együttes legyőzése után jutott el a döntőig, a Jugoszlávok pedig a szovjet, a dán és a nyugatnémet válogatott csapatot győzték le. A döntőre zsúfolásig megtelik a helsinki stadion nézőtere.

Óriási iramban folyik a játék, a nagyszerű erőkből álló jugoszláv csapat roppant nehéz ellenfél. Beara, Csajkovszki, Boskov, Vukas, Bebek, Zebec és a többiek kitűnő játékát a mieink még jobb teljesítménnyel múlják felül Hidegkúti, Boraik, Grosics és csapatunk többi tagja 90 percen át lankadatlanul küzd. 11-est hagyunk ki, sebaj…

És a második félidőben két remek góllal a magunk javára döntjük el a mérkőzést. A labdarúgó-olimpiák történetében először, magyar bajnokság születik.

A Jugoszláv „Borba” című lap ezt írja csapatunkról: „A magyar labdarúgók eddig nem látott magas színvonalú játékot mutattak be. Különösen a csapat összjátéka, a játékosok kitűnő technikája volt szembetűnő. Feltétlenül megérdemelték az olimpiai bajnokságot.”

A nyugatnémet „Kicker” megállapítja: „A magyar játékosok futballvarázslók. Úgy szeretik a labdát, mint a gyerekek a grundon.”

Az újságírók és a nemzetközi szakemberek egyöntetűen megállapítják azt is, hogy bombaerős mezőnyben vívta ki magának a magyar együttes az olimpiai bajnoki címet.

1953 nov. 25. London…

Otthonában kilencven éve veretlen az angol válogatott… Százötezer néző lelkes üdvrivalgása közepette futnak ki a csapatok, s a kezdés után zúg a szurkolók biztatása a hazaiak felé. Ám az első percben Hidegkúti szédületes bombája nyomán védhetetlenül vágódik a labda a jobb felső sarokba, s ez alaposan lehűti a kedélyeket.

Csatárainkat egyszerűen képtelenek tartani az angol védők. Hátul Lantosék nagyszerűen működnek, középen Zakariás uralja a mezőnyt, elöl pedig az élete legnagyobb formájában levő Hidegkúti vezérletével rohamoznak csatáraink.

4:2-es félidő után 6:3-ra győzünk, az angolok utolsó gólja 11-esből esik. Világraszóló diadal az „évszázad mérkőzésén”, ahogy ezt a találkozót a világ minden lapja és szakembere elnevezte.

Az angol lapok szokásos túlzó megállapításai mellett („micsoda megalázás volt az angol labdarúgók részére”) akadtak józan, tárgyilagos sajtóhangok is. Csak a „Daily Sketch” cikkéből idézünk:

„Olyan erőnlétet láttunk a magyaroknál, amilyet nálunk sohasem követeltek meg … Az angol együttes meg tudott volna verni bármely más csapatot a világon — csak a magyart nem.”

Nemcsak nagyválogatottunk, hanem B-, utánpótlás- és ifjúsági válogatottunk, sőt jónéhány klubcsapatunk is éveken át öregbítette labdarúgó-sportunk jóhírét. A magyar futballsport erejét hosszú éveken át éppen kiváló klubcsapataink is jelentették.

A Bp. Honvéd együttesét egy időben joggal nevezték a külföldi szakértők a világ legjobb klubcsapatának. S tegyük mindjárt hozzá, nem alaptalanul.

Persze, más klubcsapataink is nagyszerű nemzetközi eredményeket értek el az elmúlt 15 évben. Lapozzuk csak fel például a labdarúgás évkönyvének 1956. augusztus 4-i lapját. Ez áll rajta: Vasas- Rapid (Bécs) 9:2.

A Közép-európai Kupa döntőjében a Vasas 3:3-ra és 1:1-re végzett a sokszoros osztrák bajnokcsapattal. A harmadik mérkőzésen magyar győzelmet vártak a szurkolók, hiszen büszkeségünkben, a Népstadionban került sorra a mérkőzés. Ezúttal nem egyesületi szurkolók ültek a nézőtéren, minden MTK-, Ferencváros-, Honvéd- és Dózsa-érzelmű sportbarát Vasasszurkolóvá változott át erre a kilencven percre. És Szilágyiék nemcsak azt mutatták meg, mi a Vasas-szív, hanem a régi, nagy Vasas legszebb napjait idézték fel a zöld gyepen. Egészen magas színvonalú játékkal szinte legázolták a világszerte ismert bécsi együttest. A 9:2 nemcsak a Vasas, hanem az egész magyar labdarúgás egyik legragyogóbb haditettének számít.

Eddig a cikk. 1960. Nem hiányzott valami a felsorolásból? Talán 1954. július 4. nem történt meg? Talán kínos lett volna feleleveníteni az akkori 11-et, akik közül akkor már sokan nem voltak az országban? Vagy a második hely egy labdarúgó világbajnokságon (!!!) az smafu, semmit nem ér?

Ezekre a kérdésekre mindenki megadhatja a saját ízlése szerinti választ, de abban azért egyetérthetünk, hogy a magyar foci fokozatos lesüllyedése azzal indult, hogy egy VB ezüstöt mintha letagadott volna az akkori rendszer!