Magyar gyarmat? Majdnem pontosan, egy kis csavarral, de igaz!

Voltak gyarmataink, igaz részben lakatlan területek, de még Kínában is élt 30 ezer magyar. Persze ezek nem kifejezetten magyar gyarmatok voltak, hiszen ekkor a külpolitika közös volt, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchia idején vagyunk.

Borítóképen: Az osztrák-magyar gyarmat feljáró hídja Tiencsinben.

Több mint 100 éve, 1914 előtt azonban pattanásig feszült a húr a gyarmatosításban élenjáró államok (Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország), illetve az abból kimaradó erős európai államok (Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia és Olaszország) között.

Olaszország is a kimaradók között volt, hiszen ekkor már hol volt a világtörténelem legnagyobb „gyarmatosításának”, Róma hihetetlen terjeszkedésének a múltja. Más kérdés, hogy mivel Olaszország menetközben átállt, a háború végén mégis a győztes hatalmak között találta magát.

A gyarmatosítók az árukereskedelemből, az adóztatásból elképesztő vagyonra tettek szert.

Anglia a mai Brit Nemzetközösség részeit (India, Ausztrália, Ázsia és Afrika sok állama) uralta, Franciaország Észak-Afrika, Fekete-Afrika, Madagaszkár és Indokína bekebelezésével gazdagodott, Oroszország pedig elsősorban az egykori Szovjetunió területén, a rengeteg ottani nép (grúzok, örmények, csecsenek, türkmének) leigázásával terjeszkedett egy hatalmas területen, más kérdés, hogy az oroszok azért annyi kincset eleinte nem találtak, de később a gyarmati erőforrások (például az olaj és a gáz), mégis az állam fő bevételévé váltak.

A világháború szempontjából nem olyan fontos, de a portugálok afrikai terjeszkedése, de akár a belgák, hollandok, spanyolok, japánok hódításai is jelentős gyarmatosításnak számítottak.

A másik oldalon is hatalmas országok, erős európai gazdaságok álltak, azok, akik lemaradtak. Az ugyan nem igaz, hogy egyáltalán nem voltak gyarmataik, Németország két afrikai államot (Kamerun, Namíbia) meghódított, Olaszország Líbiában volt erős, és bármennyire is nem igazán közismert, nekünk, vagyis a monarchiának is voltak gyarmatai.

Csakhogy a vadregényesen hangzó északi Ferenc József-föld, illetve a kínai Tiencsin egyik városnegyede túl sok mindenre nem volt elég.

A két egykori magyar gyarmat közül a Ferenc József-föld soha sem volt fontos nekünk, ma Oroszországhoz tartozik, egy természetvédelmi körzet része (igaz turisták nem nagyon látogatják), de még az oroszok is megőrizték az osztrák-magyar uralkodóra utaló nevet, így hívják: Zemlja Franca Joszifa.

A szigetcsoport alig 1.000 kilométerre van az Északi-sarktól, 192 kis szigetből áll, és összesen akkora, mint Magyarország ötöde.Az állatvilága izgalmas (sarki madarak, jegesmedvék, rozmárok), de ember a mai napig nem lakik rajta, vagy legalábbis állandó lakos nem, épületek vannak, de legfeljebb kutatók, katonák bukkannak fel, amikor a nyári hónapokban hajóval meg lehet közelíteni.

A monarchiához úgy került, hogy Payer Gyula és Karl Weyprecht, a monarchia neves sarkkutatói fedezték fel 1874-ben.Ők igazi polihisztorok voltak, egyszerre kutatók, geográfusok, fényképészek, térképészek, hegymászók és haditengerészek, akiknek nagy hazai érdeklődés övezte az expedícióit.

A Ferenc József-földön aztán rengeteg földrajzi nevet ők osztottak ki, az uralkodó kapta a szigetcsoport összefoglaló nevét, de van Zichy-föld is, mert Zichy Jenő magyar politikus bőkezűen támogatta a kutatásaikat.

Hamarosan Norvégia és a Szovjetunió jelentett be igényt a földre, és végül az döntött 1926-ban a Szovjetunió mellett, hogy az ő hajója odaért, az ellene induló két norvég hadihajó azonban elakadt a jégben.

Természetesen olyan földdarab nincs a világon, amin ne lehetne összeveszni, Norvégia például folyamatosan azt állította, hogy norvég tengerészek már korábban is jártak a szigeten, mint a monarchia kutatói, csak nem dokumentálták megfelelően a felfedezésüket.

Sőt, a norvégok később megpróbálták a Nobel béke-díjjal kitüntetett sarkkutatójukról, Fridtjof Nansenről akarták elnevezni a területet, pedig ő egészen biztosan később járt a környéken, nem is maradt fenn ez az elnevezés.

Sokkal izgalmasabb volt, bár igazán rövid ideig, mindössze 16 évig tartott a monarchia kínai részének története, hiszen ezért még háborúztunk is. Kína nagyon elszigetelt, a nyugati befolyásnak erősen ellenálló állam volt, de a tengerparti (Pekinghez is közeli) Tiencsin, illetve Makaó egy különleges kereskedelmi zónaként nyitottabb volt, az európai államok ezeket a kikötőket használhatták.

Később Kína fokozatosan tovább nyitott a külföld felé, de egyrészt ezt nem nagyon szerették a konzervatív kínai erők, másrészt Tiencsin különleges szerepe megmaradt, itt úgynevezett koncessziós területeket kaptak a nagyobb nyugati államok.

A monarchia nem volt ezek között, de amikor 1900-ban a kínai császár özvegyének vezetésével kitört a bokszerlázadás, vagyis a kínaiak a külföldiek ellen fordultak (keresztényeket öltek, vérdíjat tűztek ki az európaiak felére és a nyugati vívmányokat, vasutat, távírókat elpusztították) az európai államok összefogtak a lázadás ellen.

A monarchia is beszállt a nyolc összefogó nemzet szövetségéhez. Bár nem volt igazán komoly súlya ebben a haderőben, de azért küldtek pár cirkálót és pár száz katonát, és ezért a lázadás leverése után jóvátételként a Monarchia is területeket kaptunk.

1901. szeptember 7-én jóvátételként a Hajho folyó mentén megkapott területekből jött létre a „Tiencsin osztrák-magyar telepítvény”, egy 150 hektáros terület, ahol 28 ezer kínai élt, akik megkapták az osztrák-magyar állampolgárságot.

Volt a mi területünk mellett és a korábbi brit és francia zónák mellett japán, belga, olasz, német és osztrák-magyar része is a városnak. A monarchia túl sok pénzt azért nem áldozott a kínai területére, sokan el is vándoroltak a munkanélküliséggel sújtott területről, de így is volt élet a tiencsini kolóniában.

Az itt élő kínai lakosok nemcsak megkapták az osztrák-magyar állampolgárságot, de a bécsi és budapesti törvények voltak érvényesek, volt külön bíróság, rendvédelem és börtön, de még fürdő, színház és iskolarendszer is, attól azért megkímélték a kínai gyerekeket, hogy németül, vagy magyarul folyjon az oktatás, a hivatalos tanítási nyelv az angol volt. Kína is nyert a rövid ideig fennálló tiencsini és sanghaji mini-Nyugatból, mert az európai államok modern épületeket és technológiákat hoztak, ahogy azonnal megjelentek a bárok, a klubok (főleg Sanghajban) és a fél világ kalandorait ezekbe a különleges zónákba vonzotta a pezsgő és nemzetközi élet.

Az első világháború után azonban Ausztria és később egy külön szerződésben Magyarország is elveszítette ezeket a területeket, de egészen a második világháborúig fennálltak ezek a különleges nemzetközi zónák.

Akkor néhány különleges helytől (Hongkong, Makaó) eltekintve, a hatalomba kerülő kommunisták minden európait egyszerűen elzavartak.

forrás: tudás.hu