Magyar hangja: Gruber Hugó – születésnapján emlékezünk a nagy szinkronszínész bábművészre
Igen, mert bár többségünk, mint szinkronszínészt ismeri, azonban tudni kell, hogy 1961 és 1992 között az Állami Bábszínház tagja volt, majd a Budapest Bábszínház művésze, a Színházi Adattár szerint pedig a színházban legalább hetven bemutató köthető nevéhez. Ma lenne 86 éves a tizenkét éve távozott kiválóság.
Borítóképen: Gruber Hugó
Gruber Hugó 1938. május 28-án született Budapesten Gruber Hugó és Jugovits Sára gyermekeként. 1964-ben végezte el a Felsőfokú Bábszínészképző Stúdiót. 1954-től az Astra együttesben volt amatőr bábos, 1961–ben között az Állami Bábszínházhoz szerződött. 1992-től a Budapest Bábszínház művésze – nem ő váltott, az intézmény neve változott.
A színház világhírű zenei műsoraival rengeteg külföldi turnén szerepelt. A Bábszínészképző Tanfolyam gyakorlati tanára.
1972-től szinkronizált. Olyan mára klasszikusnak tekintett sorozatokhoz adta hangját, mint a Tetthely, vagy a Twin Peaks, de természetesen nem maradtak ki a rajzfilmek sem, úgy, mint a Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal, vagy a Csipet Csapat, ahogy a Gumimacik sem.
De nem csak sorozatokhoz adta hangját, hanem kiváló filmekhez is, úgy, mint a Star Wars egyes részeiben Palpatine, vagy a Bud Spencer és Terence Hill fémjelezte Kincs, ami nincs kalózkapitánya, de a Rettegés háza című horrorfilmhez is adta hangját, és itt sem maradtak el a rajzfilmes alkotások, mint például a Macskarisztokraták, vagy a 102 kiskutya.
Széles skálájú karakterszínész volt, több filmben is szerepelt. Ilyenek voltak a Kincskereső kisködmön, a Nyolc évszak, vagy éppen a Szomszédok című tévés sorozat, de feltűnt a Privát kopó című filmben is. Látható, hogy szinte minden műfejben otthonosan mozgott, szerepei sokszínű egyéniségről tanúskodnak.
A film- és sorozatszinkronizálás egyik legtöbbet foglalkoztatott szereplője volt. 2012. július 3-án hunyt el.