Magyar Királyi Önkéntes Gépkocsizó Testület – Az meg mi?
Helyesebben: Mi volt? Mert ma már ez a testület sem létezik, a történelem viharai, na meg a technika fejlődése elsodorták. Ezzel együtt igen érdekes a története, mert ez bizony egyfajta magánkezdeményezés, de ne valami úri passzió, vagy önmaga szórakoztatását célzó intézmény, hanem kifejezetten Magyarországot, a magyar államot támogató társaság.
Borítóképen: A testület tagjai egyenruhában – 1909
Az ötlet nem volt egyedi, ugyanis 1906 elején már megalakult egy igen hasonló osztrák testület. Amikor ennek hírét vette a Magyar Automobil-Club, azonnal elindította azt a folyamatot, ami végül elvezetett oda, hogy Ferenc József 1909. július 24.-én Ischl-ben jóváhagyta a testület szabályzatát, és egyúttal kinevezte gróf Andrássy Sándort a testület parancsnokává.
Parancsnok? Igen, ez bizony – mai szóhasználattal élve – egy félkatonai szervezet volt, melynek különböző rendfokozatai illeszkedtek az akkori Császári és Királyi Hadsereg (k.u.k. Armee) rendfokozataihoz.
De még az alakulás előtti időkről egy pár szót! Az osztrák 1906-os megalakulást követően Magyarországon is hozzáláttak az automobilisták a szervezésnek; egy szervező bizottság, amelynek elnöke Krisztinkovich Béla igazgató, tagjai pedig a Magyar Automobil-Clubrészéről bátorkeszi Kobek Kornél és Sármay József, a honvédelmi minisztérium részéről pedig Gombos Mihály vezérkari százados voltak, sürgősen munkához látott.
1907 elején már a honvédelmi minisztériumban volt a tervezet a testület megalapítására, illetve alapszabályaira vonatkozóan, azonban az akkor regnáló miniszter és államtitkára azt nem terjesztették fel mégsem legfelsőbb jóváhagyásra. Ennek oka pedig az volt, hogy a honvédelmi miniszter voltaképpen az osztrák szabályzat magyar nyelvű fordítását szerette volna beterjeszteni, és az Automobil-Clubbal elfogadtatni, viszont ez utóbbi kifejezetten a magyar viszonyokhoz illeszkedő szabályzatot akart.
A hosszan húzódó ügynek az lett a vége, hogy elfogadták az Automobil-Club kifejezetten magyar viszonyokra felépített szabályzatát, így Ischl-ben Ferenc József egy olyan dokumentumot írt alá, ami a magyar automobilisták számára teljes mértékben megfelelt.
Mi volt az elsődleges cél? A testület, illetve annak szabályzata arra volt jó, hogy a magyar automobilisták magukat a hadsereg szolgálatába állítsák.
Ezen a ponton közbevetőleg meg kell jegyeznünk, hogy a helyzet talán kissé hasonló volt, mint pár évvel később a repüléssel, a repülőgépekkel kapcsolatban, amikor a civilek felismerték, hogy a katonaság számára akkor már gyakorlati előnyöket nyújtó repülés csakis a hadügy bevonásával lehetséges.
De nézzük a szabályzat főbb pontjait, melyeket ismertetett ugyan a hazai sajtó, de voltak egyes részletek, amelyeket csak azok ismerhettek meg, akik tagjai voltak a testületnek, és ilyen módon a szabályzat vonatkozott rájuk. Ez akkoriban nem volt különleges, nem volt ebben semmiféle titkos társaság jellegű momentum, egész egyszerűen az ilyen testületek akkoriban még elég erősen őrizték a zártkörű klubokra jellemző tulajdonságokat. Nézzük tehát!
Így kezdték: A Magyar Királyi Önkéntes Gépkocsizó Testület nevében ki van fejezve a testület teljes magyar volta és függetlensége.
És akkor jöjjenek az egyes pontok:
- §. A m. kir. önkéntes gépkocsizó-testület a hadrakelt sereg támogatására, főképen parancsközvetítési és jelentési szolgálatra van hivatva. Háborúban a fegyveres erő egy részét képezi.
A testület tehát magánemberekből állt, azonban háború esetén ezek az emberek önként vállaltan a fegyveres erők részévé kívántak lenni, méghozzá elsősorban futárszolgálatként. A második pont kifejti, hogy a testület alkalmazása tekintetében mindenkor a magyar királyi honvédelmi miniszter, a császári és királyi közös hadügyminiszter a Magyar Automobil-Clubbal egyetértésben intézkedik.
Különösen fontos jelentőségű ez a pont, de talán nem is annyira a gépkocsizó-testület szempontjából, hanem az Automobil-Club szempontjából, hiszen ez a klub pont valójában különleges közjogi helyzetet teremtett, mintegy hivatalos szervvé vált!
A továbbiakban leírják, hogy a testület vezetője a „Parancsnok”, akit a császár és király nevez ki, de választása kifejezetten és csakis a Magyar Automobil Club rendes tagjai közül kikerülő személy lehet! Gondoljunk bele:
1909-ben egy magyar automobil klub rá tudta venni Ferenc Józsefet a kötelező érvényű együttműködési kötelezettségre!
Persze tudjuk, hogy az uralkodó bármikor változtathatott volna a klub ezen szintén különleges jogállást biztosító státuszán, de látni kell, hogy akkoriban vagy nem vették komolyan a közúti motor hajtotta járművek katonai alkalmazási lehetőségeit, vagy pedig olyan nagy hiány volt máris a katonaságnak segítséget jelentő gépkocsiknak a Monarchiában, hogy Ferenc József belement az egyezségbe.
A testület egyébként – a szabályzat vonatkozó pontja értelmében – a magyar királyi honvédelmi miniszter felügyelete alatt áll – azaz a napi ügyeket ő viszi a testülettel kapcsolatban – és ő az a személy is, aki a parancsnok előterjesztésére kinevezi a parancsnok helyettesét, illetve segédtisztjét is.
Ez azt mutatja, hogy a császár és király úgy igazán a napi ügyekbe nem akart belefolyni, meghagyta azt a magyaroknak, így azt gondoljuk, hogy ennek az egésznek nem tulajdonított különösebben nagy jelentőséget. Ez eddig rendben is van, de milyen kötelezettségeket jelentett a tagokra nézve a testület?
Erről az 5. §. rendelkezett, miszerint:
„Tartalékos (nem tényleges állományú) egyének, ha a magyar királyi önkéntes gépkocsizó-testülettagjai, a törvényszabta fegyvergyakorlatok közül legalább egyet saját csapattestüknél kötelesek szolgálni, míg a többit (a honvédségnél teljesítendő gyakorlatot is) az önkéntes gépkocsizó-testületnél szolgálhatják le, ami felett a cs. és kir. közös hadügyminiszter és a m. kir. honvédelmi miniszter esetről-esetre határoznak.”
A klub tagjai tehát egyfajta tartalékosnak minősültek (ha nem voltak eleve sorállományú katonák), akiknek rendszeres katonai kiképzéseken részt kellett venniük – méghozzá kötelező jelleggel!
A tartalékosok jogállását részletesebben a 9. §. rendezte:
„A tartalékosok békében:
a) négy egymásra következő évben kétszer, egyenként 10—10 napi szolgálatot teljesítenek, mely szolgálati időbe az utazás is beszámittatik;
b) azon parancsnokságnak, melyhez szolgálattételre beosztatnak, feltétlenül engedelmeskednek.
A tartalékosok a háború idején:
„Az önkéntesek, valamint ezek söffőrjei és szolgái, amennyiben mint katonaszemélyek a katonai büntető és fegyelmi fenyitő hatalomnak nem volnának amúgy is alávetve, a bevonulás napjától a hadrakelt sereg kíséretéhez tartozóknak tekintetnek és kivétel nélkül a katonai büntető és fegyelmi fenyitő hatalomnak vannak alárendelve.
Mozgósítás esetén azon önkéntesek, kik katonai rangot nem viselnek, a népfölkelésről szóló 1886. évi XX. törvénycikk 9. §-ának rendelkezései értelmében népfölkelő tisztekké neveztetnek ki.”
Ezek tehát a kötelességek (létezett még sok egyéb is, de talán a legfontosabbak ezek voltak), viszont voltak olyan elemei is a szabályzatnak, melyek bizony jogokat, avagy előnyöket fogalmaztak meg a testület tagjai számára:
„Békében.
1. a) 16 lóerőnél erősebb, legalább négy üléses automobilok a szolgálatban megtett minden kilométer út fejében 35 fillért, gyengébb négyüléses, vagy erősebb, de nem négyüléses automobilok kilométerenként 25 fillért kapnak. Voiturettek (8—12 lóerősek 2—3 üléssel) naponta 20 koronát, vendégüléses motorkerékpárok naponta 15 koronát, egyszerű motorkerékpárok naponta 6 koronát kapnak.
Háborúban:
1. Tartalékos (nem tényleges állományú) tisztek (zászlósok) rendfokozatuk szerinti illetékekben részesülnek; a testület többi tagjai 300 korona havi fizetést húznak.
2. Automobillal vagy voiturettel bevonuló tagok 1000 korona, motorkerékpározó tagok 300 korona tábori felszerelési járulékot kapnak.
3. A testület azon tagjai, akik tisztek, a nekik illetékes tisztiszolgát megkapják; kisebbrangú vagy katonai rangot nem viselő tagok tisztiszolgát nem kapnak, de polgári szolgát saját költségükön vihetnek magukkal, akik a tisztiszolgákhoz hasonló élelmezés, elszállásolás és kórházi ápolásban részesülnek.
4. Nem védköteles soffőrök egy gyalogsági szakaszvezető illetékeit kapják. 5. A tábori felszerelési járulékot, az önkéntes, a soffőr és a szolga összes illetékeit azon parancsnokság folyósítja, amelyikhez az önkéntes be van osztva.”
Ezeken túlmenően a hadsereg biztosította a tagok számáéra az üzemanyagot, és a gyakorlatok során felmerült költségeket is.
A lényeg mégiscsak az, hogy létrejött egy olyan testület, ami a későbbiekben – bár ezt 1909-ben még biztosan nem lehetett tudni! – komoly szerepet kaptak a háború során, mert ahogy a hadsereg autóállománya messze nem volt elegendő, úgy a karbantartás és a javítás is magánkezdeményezések keretében ment egy jó ideig a háború kirobbanását követően.
Erről tanúskodik Reiman Gyula életével foglalkozó sorozatunk negyedik része is:
És milyen előrelátó volt ez a testület, illetve vezetői, jól mutatja az alábbi idézet (Századok, 2015. év, 5. szám):
„A világháború kitörésekor a katonai hatóság a Vérmezőre rendelte az ország automobiljait, melyekből egy bizottság a tíz napos rekvirálás alkalmával 400 személy- és 144 teherautomobil hadi célra való rendelkezésre bocsátását tartotta szükségesnek.”
Nos, a Magyar Királyi Önkéntes Gépkocsizó Testület ezt a kérdést már előre rendezte.
