Magyar Nemzeti Stadiont! 2. rész

1913-ban a sport – élén a focival – már nem úri passzió volt, hanem tömegek által látogatott rendezvényeket jelentett. Arról nem is beszélve, hogy – az akkori tervek szerint – már 1920-ban Magyarországon akartak rendezni Olimpiát.
Borítóképen: Hajós Alfréd műépítész győztes stadion-terve, amivel az 1921. évi párizsi szellemi olimpián első íjat nyert
Mint tudjuk, sem 1920-ban, sem később nem került megrendezésre Magyarországon Olimpia, de az ehhez szükséges infrastruktúra – ami a résztvevők és a résztvevő sportágak számának, na meg az egyre komolyabb minőségi követelmények okán egyre nagyobb befektetést kívánt – sem készült el, mert mint azt az előző részből megtudhattuk, a terveket keresztülhúzta az első nagy világégés, majd 1920… Az ország nem gyarapodott, sőt…
Ezzel együtt a sportvezetés – és egyébként a politikai vezetés – nem mondott le az Olimpia magyarországi rendezéséről. Ebben a részben az múlt század ’20-as éveinek elején történt eseményeket mutatjuk be a Nemzeti Stadion felépítése szemszögéből, és egy kis kitérővel meg kell említeni, hogy az 1924-től téli és nyári rendezésű Olimpiák esetében a téli rendezést is megcélozta az ország – egy időben…:
Visszatérve a nyári játékokhoz, és az ehhez szükséges Nemzeti Stadionhoz, azt láttuk az előző részben, hogy már 1920-ban újabb terveket készítettek, tehát nem adták fel a téma felelősei a Nemzeti Stadion eszméjét!
„A budapesti olimpiászt olyan negyvenkettessel lőtte ki alólunk a világháború, amilyent még az esseni Kruppgyár zseniális konstruktőrei sem tudtak volna elképzelni. <…> Mással, okosabb dologgal vagyunk ma elfoglalva, semhogy busulásra adhassuk a fejünket petárdák miatt, amelyeket az angol, a francia és a belga messzehordó ágyúk röpítenek az üldözött nemes vad, a magyar sport felé. <…> De most már aztán rajta, munkára, megállás, pihenő nélkül. Dologra magyar sportsmanek. Gyűjtsünk tőkét a fölépítéshez. És mialatt élére hányjuk a garast, ne feledkezzünk el az épp oly szükséges erkölcsi tőkéről sem. Ne feledjük el, hogy a Stadion olyan fölszentelt helye lesz a nemzet megújhodásnak, amelynek a kapuját csak tisztult lélekkel szabad átlépni, mert ott kötjük meg az új vérszerződést, amely a magyar ifjúságot a történelmi Magyarország földjéhez fűzi.” – írja 1920. június 24.-én a Sporthírlap.
Ne feledjük, nem egészen három héttel azelőtt írták alá a Magyarország feldarabolásáról szóló szerződést, de máris cselekvésre szólít fel a lap! Úgy tűnik, hogy ha addig fontos volt, most aztán végképp egyik elsődleges cél volt a Nemzeti Stadion megépítése.
„Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, már megtette a kezdő lépéseket. A költségek részbeni fedezésére lekötni kívánja a javaslat a versenyfogadások (totalisateur) jövedelmét. A felügyeletet a felállítandó Országos Testnevelési Tanács gyakorolná” – írja a Magyar Közigazgatás című kiadvány 1920. október 3.-án.
Nos, azt is tudjuk már, hogy milyen forrásból – legalábbis részben – szándékoztak megépíteni a Nemzeti Stadiont, ami biztató, ugyanakkor elgondolkodtató is, ugyanis a fentiek szerint egy későbbi bevétel lenne a finanszírozás (egyik) alapja, amiből már sejteni lehetett, hogy egyrészt nincs igazán pénz rá, másrészt a stadion építését rövid időn belül nem kezdik el.
A másik érdekesség, hogy a stadion létrehozására egy új szervezetet állítottak fel. Talán itt vált szét a MOB (Magyar Olimpiai Bizottság) tevékenysége, ami ezek után egyre inkább a versenyzők Olimpiára történő felkészítésére, valamint a nemzetközi sportdiplomáciai kapcsolatokra koncentrált, és nem annyira az Olimpia megrendezésére. Ez volt a realitás, hiszen az Olimpia megrendezése 1920 után messzebb került, mint valaha addig volt…
Ezzel együtt ekkor még nagy volt a lelkesedés, a „csakazértis” erősen dolgozott az emberekben, de a realitás később csak legyűrte a lelkesedést…
„1921. évi június hó 23-án a nemzetgyűlés bölcsesége utasította azután a kormányt, hogy a Testnevelési Főiskola felállítására dolgozzon ki törvényjavaslatot Most azt hallom, hogy a testnevelési törvénnyel kapcsolatban hamarosan nem kerülhet minderre a sor, mert szegény az ország, nincs reá elegendő pénzünk, nem telik sem erre, sem a Nemzeti Stadionra, ahol a jövő nemzedéket nagy, történelmi feladataira előkészíthetnénk” – írja a Pesti Hírlap 1921 augusztus 23.-i száma.

Ezzel együtt a lap – és röbb más, akkoriban megjelenő lap – arra biztatja olvasóit és természetesen az ügyben döntő szóval bírókat, hogy ne adják fel a Nemzeti Stadion eszméjét, mert annak létrehozása igen fontos a nemzeti identitás szempontjából, ami 2920-ban igen komoly törést szenvedett…
„Kapcsolatos a Nemzeti Stadionnal a Testnevelési Főiskola székházának elhelyezése, mely mellé a modern viszonyoknak megfelelő tornaterem kerül. A Nemzeti Stadion belsejében úszómedence lesz, 100 m hosszú nyílt úszópálya. Körülötte 500 m kerületű kerékpárpálya, 400 m kerületű futópálya, továbbá labdarúgó térségek és teniszpályák stb. Mindebből látható, hogy rendkívüli jelentőségű, hogy ez az intézmény, amely a jövő Magyarország kialakulásának fundamentuma lesz – hol létesül?”
A fenti idézet Karafiáth Jenő nyugalmazott államtitkár, nemzetgyűlési képviselőtől származik 1921 végéről A Technikus című kiadványból, melyben a Vérmezőt jelöli meg, mint helyszínt, és azt írja, hogy aki más helyen képzeli el a stadion megépítését, azok opportunizmusták (a pillanatnyi előnyökért a fontosabb célokat eláruló, önző és elvtelen személy), nem mások!
Ez talán inkább egy politikai megnyilatkozás, az viszont már sokkal fontosabb, hogy ekkor összekapcsolódik a Testnevelési Főiskola és a Nemzeti Stadion ügye, hiszen Karafiáth egy monumentális, a görög és római testkultúra ragyogó korszakát idéző létesítményt képzelt el a Vérmezőre.
Látni kell, hogy ez utóbbi is egyfajta politikai indíttatású megnyilatkozás, de azt is, hogy ezek a rendkívüli méretű létesítményről szóló megnyilatkozások inkább csak álmok voltak, semmint a valóság!
Már csak azért is, mert közben a már a Nemzeti Stadion megépítésére szánt pénz is megcsappant…:
„A testnevelési törvény ugyan kötelezőleg kimondja a Nemzeti Stadion felépítését, de csak az ország pénzügyeinek rendezése után. A testnevelés pénzét, amelyet a totalizatőradóból gyűjtöttek, a pénzügyminiszter más célra fordította és csak hétmillió koronának a visszaadására hajlandó, holott a Stadion felépítése több száz millióba kerülne. <…> Így a Nemzeti Stadion ügyét nem vihetik előbbre és ezért inkább azt ajánlja, hogy nemzetközi kölcsönnel próbálják a Stadiont felépíteni.”
Nos, igen. Pénzhiány van, és a sport ügyén kívül is rengeteg megoldandó feladat van abban az országban, ami tulajdonképpen elvesztette önnön integritását azáltal, hogy minden elemében jócskán lefaragtak belőle…
Ezzel együtt – vagy éppen azért, mert tudták, hogy a tervek még jó ideig tervek maradnak… – újabb lehetséges helyszínek kerülnek képbe:
„Elsősorban abban kell megállapodni, hogy hol építsék fel a Stadiont. Csak a Vérmező és a Margitsziget jöhetett számításba, az előbbit azonban a főváros, az utóbbit pedig a Kefemunkaügyi Tanács nem akarja átengedni. A főváros tanácsa a Vérmezőt botanikus kert és természettudományi múzeum céljaira akarja felhasználni, a Stadion részére pedig, mint szerinte legalkalmasabb terepet, a Budakesziút mentén levő Drasche-féle kőszénbánya és tégla már telkét ajánlja, amelyről a bizottság megállapítja, hogy rosszabb helyet alig lehetett volna találni. A Margitszigetet a bizottság maga is elejtette és így ma az a helyzet, hogyha a Stadion felépítésére esetleg meg is volna a szükséges pénz, nem áll rendelkezésre megfelelő telek.” – Pesti Napló, 1922. január 31.
Sajnos meg kell állapítanunk, hogy a Nemzeti Stadion ügye az eszme megszületése óta ebben az időszakban került a legmesszebb a megvalósítástól, mert az ország anyagi helyzete nem engedte meg az ilyen nagymérvű beruházásokat, ráadásul – mint kiderült… – a Vérmező gondolata mindig is csak gondolat, vagy vágyálom volt, mert a terület soha nem volt a Nemzeti Stadion építésével megbízott szervezetek birtokában, illetve senki nem vállalt rá tulajdonosi kötelezettséget, hogy ott épülhet fel a stadion…
Ez az időszak tehát egyértelműen mélypont, de nem csak a Nemzeti Stadion ügyét, hanem Magyarország egészét tekintve is. Nem csoda, hogy a kezdeti lelkesedést egyre inkább a kiábrándultság váltotta fel…

Később azért építettek a sportokat szolgáló létesítményeket, de azok sem méretükben, sem funkcionalitásukban nem voltak alkalmasak a korábban megfogalmazott olimpiai rendezésre