Magyar Svájc, vagy inkább erdélyi Mezőség?

Úgy lehet, nem sokan ismerik a táj nevét sem – még a helyiek is csak egyszerűen Bükknek nevezik! -, és nem is felkapott turisztikai célpont. A Mátrától északra, a Bükktől észak-nyugatra található a Heves-Borsodi-dombság, ami talán méltatlanul elfeledett területe az országnak. Más részről azonban lehet, hogy az elfeledettség csak tovább fokozza varázsát.

Borítóképen: Uppony – Borsodbóta az Upponyi hegységból fotózva (forrás: wikimedia / Alpha 350 / CC BY 2.0)

Személyes: amikor barátaimat meginvitáltam a terület bejárására – Borsodnádasdon, az Alsó-tó mellett volt a „bázis” -, nem voltak nagy várakozásaik, de nyitottak voltak az újra. Legalábbis, ami nekik új, volt, nekem pedig éppenséggel a múltat jelentette. Talán még mindig megvan közösségi tudatban az a fajta előítélet, amit legjobban talán Örkény István egypercese, a Hír foglal össze a legtömörebben? Íme a Hír:

Ágyában dohányzott borsodbányai lakásán Haris Márton vájár. Miután végigszívta cigarettáját, lámpát oltott, falnak fordult és elaludt.

Egy videó Borsodnádasdról, melyben feltűnik az említett tó, és a partján álló ház is, amiben megszálltunk:

Nem, nincsenek már itt bányák, nincsenek gyárak, ellenben kiváló a levegő, rengeteg tisztavizű kispatak csörgedez, átszelve végeláthatatlannak tűnő erdőket. A terület Örkény egypercesének hangulatától úgy elüt, hogy amikor megérkeztünk a tóparti szállásra, barátaimnak már akkor leesett az álla – pedig még jóformán semmit nem láttak!

De hol is vagyunk pontosan? Nos, erre való a térkép, amit azonnal mutatunk is! Íme:

Bár a területet dombságnak nevezik, azért szép számmal akadnak 500 méter feletti hegyei: az Ökörhegy 542 méterrel emelkedik a tenger szintje fölé, de nem sokkal marad el a Szarvaskő (536 m), Vajdavár (530 m), Köböl vára (520 m), Vermes-hát (511 m), Debornya-fő (510 m) sem.

A Bükkszenterzsébet közelében lévő Nagy-kő Magyarország egyik legmagasabb függőleges sziklafala. Völgyei ugyancsak a hegyvidékekre jellemzőek – például a Gyepes-völgy vadregényesen szép felső szakasza szubalpin jellegű, sűrű fenyveseivel szinte a Kárpátokat idézi.

Geológiája, állat- és növényvilága is a környező magasabb hegységekkel (Mátra, Bükk) rokonítja. A völgyekben fakadó számtalan forrás és a vadban gazdag rengeteg erdőség ősidők óta letelepedésre csábította az embert ezen a tájon, mely földművelésre ugyan kevéssé alkalmas, de annál jobb lehetőséget kínál az állattenyésztésre.

A földrajzi kistáj határa, kiterjedése, domborzati besorolása máig vitatott. Az elmúlt 80 évben számos földrajztudós, kutató és térképész kívánt pontot tenni a polémiára e vidék elnevezésével, körülírásával, domborzati tulajdonságai alapján történő besorolásával, ám a tájegységnek jelenleg sincs általánosan elfogadott neve.

Lehet, hogy az a „névtelenség” az oka annak, hogy sokaknak nincs kialakult képe a területről?

Maradjunk annyiban, hogy a Cartographia és más mértékadó térképészeti cégek kiadványain rendszerint a Heves–Borsodi-dombság elnevezés szerepel. És itt van még egy érdekesség: könnyen lehet, hogy aki ismeri az elnevezést, az a fajta negatív beidegződés ugrik be, amit az Örkény egyperces sugall?

Nem tudjuk, de azt meg kell jegyeznünk, hogy a Bükk nagyobb része is Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében van, de a Bükkről mégsem a gyárak, a füst és a szegénység jut eszébe senkinek. Na nem mintha anyagi értelemben egy gazdag területről lenne szó, ez közel nincs így, ámde a Heves-Borsodi-dombság természeti értékei lenyűgözőek!

Talán ismertebb például Szarvaskő, ahol az Eger után Szilvásvárad felé kanyargó 25-ös főút szinte függőleges falú sziklák között, szűk szoroson halad át, vagy éppen az Upponyi-hegység nagy sziklái a Lázbérci-tó észak-nyugati végében, de a terület nyugati végében található az a település is, amelyről sokat lehet olvasni mostanság, miután ez az ország hidegpontja, neve nem más, mint Zabar.

Talán sokak számára ismerős lehet földrajzi tanulmányaikból a suvadás kifejezés. A definíció szerint a suvadás vagy lejtőcsuszamlás a vastag homokréteg rendszerint vékonyabb agyag- és márgarétegekkel való váltakozásakor keletkezik. Így jött létre a festői szépségű Arlói-tó a Csahó-hegyi nagy suvadással, amikor elzárta a helyi patak útját.

De itt van Bükkszék! A település nem csak fürdője okán, hanem az innen származó Salvus vízről is ismert lehet. Talán furcsának hat, de itt található Balaton is, ami azonban itt nem egy tó, hanem egy talapülés neve! Érdekessége, hogy a neve nádas-mocsaras területre utal, így a névnek azért mégiscsak van némi köze a vízhez.

Itt és most csak néhány olyan érdekességet soroltam fel, ami hirtelen eszembe jutott, de napestig lehetne sorolni még tovább, hiszen a táj minden egyes négyzetkilométere rejt valami természeti értéket. Szépsége valami egészen különlegessé teszi.

A természeti értékeken túl vannak építészeti érdekességek is a területen: A Heves–Borsodi-dombság épületemlékei közül figyelmet érdemel Szentsimon XII. századi temploma, Kissikátor ősi alapokon álló körtemploma, Szentdomonkos, Zabar, Tarnalelesz és Járdánháza gótikus egyháza, valamint Pétervásárán a barokk Keglevich-kastély. A Barkóvidék falvainak egykor jellegzetes népi lakóházaiból ma már csak kevés látható eredeti formájában.

És a barkók, ha már Barkóvidék! Óbükk és környéke (beleértve a Rima–Hangony völgyrendszerét és Ózd vidékét) a barkók földje, azé a népcsoporté, mely Györffy István etnográfus szerint önálló ágon fejlődött, és nem rokona a tágabb környezetében élő palócoknak: a barkó népviselet sokkal színesebb, a barkó dialektus sajátosan eltérő, és másmilyen a barkó falvak lakóháztípusa is.

Ha már lakóház, akkor település. Ezen a területen található Magyarország egyik leghosszabb falva, ami 6,5 kilométer hosszan épült ki a 23-as út mellett. Valójában három település – Bükkszenterzsébet, Tarna lelesz és Szentdomonkos -, de teljesen összeépültek, így valójában egy faluként értelmezhető, még ha közigazgatási szempontból nem is így van.

Miután lehetetlen minden itt található értéket, szépséget és érdekességet felsorolni, arra biztatunk mindenkit, hogy látogasson el a területre!

Nagyzás a Magyar Svájcnak vagy erdélyi Mezőségnek hívni a tájat? Nos, azt mindenki maga döntse el, ha az említett helyeket személyesen megtapasztalta, mi azt tudjuk, hogy ezeket a jelzős szerkezeteket Dr. Aldobolyi Nagy Miklós használta a területtel kapcsolatban az Élet és Tudomány 1969. évi 21. számában.