Magyar találmányok a közlekedés biztonságáért

Egy igazán nem bonyolult szerkezet, de éppen ez az, ami miatt úgy gondoltuk, hogy nem árt a találmányról és feltalálójáról pár sort írni. Ma már lépten-nyomon találkozhatunk ilyen tükrökkel, de bizony 1930 előtt nem alkalmazták. Mígnem…

Borítóképen: Két magyar találmány a közlekedés biztonságáért

Mígnem a Színházi Élet című lapban meg nem jelent a hír, miszerint Hutyra Dezső nagyszerű találmányt jelentett be:

„Hutyra Dezső aránylag olcsón előállítható készüléket szerkesztett, mely az utcakereszteződés fölé szög alatt lehajló domború tükrökből áll. Megfelelő beállítással elérhető az, hogy a menetirányban haladó automobilvezetője a tükörbe pillantva azonnal lássa, jobbról-balról közeledik-e jármű a kereszteződés kritikus középpontja felé. A kicsinyítő domború tükör nagy terület áttekintését teszi lehetővé és éjjel is használható.”

Tulajdonképpen ennél több nem is kell a találmány ismertetéséhez, de azért a feltaláló is megérdemel pár szót. Hutyra gépészmérnök ebben az időben a MÁVAG-nál dolgozott, és azon törte fejét, hogyan kellene elejét venni az egyre több balesetnek, amit a növekvő budapesti forgalom hozott magával.

A találmány ötletét nyilván segítette, hogy a MÁVAG-ban dolgozott, ahol autók és főleg mozdonyok és más vasúti eszközök, berendezések készültek. Pestszenterzsébeten lakott, és akkor már régen a gyár alkalmazásában állt. És még sokáig ott is maradt, de…

1946-ban a MÁVAG B-lista előkészítő bizottsága azon 210 tisztviselő közé sorolta, mondván, hogy nyilas párttag volt.

Azt nem tudjuk, hogy a vád valós volt, vagy sem, de az szembeszökő, hogy csakis és kizárólag szellemi dolgozók kerültek fel arra a bizonyos listára a MÁVAG-nál. Sajnos ezzel a szemünk elől is tévesztettük Hutyra Dezsőt, aki a jobb tájékozódásban látta a balesetek legjobb megelőzési módját, de voltak olyanok, akik nem feltétlenül értettek egyet, hiszen a jobb tájékozódás még magasabb sebességet jelenthetett bizonyos esetekben…

Minden bizonnyal ilyen volt Hlavacsek Lajos, akit a közvélemény Homonnai I. néven ismert, hiszen a III. kerületi TVE kiváló vízilabdázója az 1924-es nyári Olimpián három alkalommal szerepelt a magyar pólóválogatottban, ahol a magyar csapat az elődöntőben a svédek ellen 4:1-es vereséget szenvedett, így az északi válogatott játszhatta a döntőt az USA csapatával.

Talán alig van, aki előtt ismert ma már a neve, de tudni kell róla azt is, hogy mérnöki végzettsége volt, és a BSZKRT tisztviselőjeként dolgozott. Mint a vállalat alkalmazottja, gyakran szembesült a balesetekből adódó javításokkal, és azzal, hogy egy-egy ilyen balesetben – amikor autóbusz is érintett – elég sok személyi sérülés történik.

Ő nem volt annyira elnéző a közúti közlekedés résztvevőivel szemben, nem annyira a haladásukat akarta segíteni, hanem sokkal inkább megakadályozni a gyorshajtást.

Ahogy ma, úgy akkor sem úgy ment a dolog, hogy a rendőr csakúgy, szemre megállapította, hogy mennyivel megy egy-egy jármű, majd ez alapján adott esetben büntetést szabott ki. Igen, ezt akkor sem engedték meg a szabályok, ellenben volt egy igen komoly hiányosság; nem volt a rendőrök birtokában olyan készülék, ami mérhette volna a közlekedésben résztvevő járművek sebességét…

Ebben a helyzetben tehát az volt a felállás, hogy ugyan voltak a sebességre vonatkozó előírások, de azt betartatni már nemigen tudta a hatóság…

Erre a problémára adott megoldást Homonnai Lajos találmánya, ami voltaképpen két készülék volt. De nem úgy, ahogy ma gondolnánk!

Készüléke ugyanis a sebesség mérésére volt alkalmas, de maga a szerkezet voltaképpen a mai tachográf és az út mellé/fölé sebességmérő berendezés érdekes egyvelege volt.

Az egyik készülék az autón kívülre került; egyszerű szerkezet, ami három különböző színű világítótestet kapott. Az egyik akkor világított, ha az autó motorja járt, illetve bizonyos sebesség alatt haladt az úton, míg a két másik bizonyos sebességek átlépése esetén gyulladt ki. Ezt a rendőr az út mellett állva láthatta, és itt kapott szerepet a másik eszköz:

Ez az autó belsejében elhelyezett egység akkor élesedett, ha a két sebességhez kötött lámpa közül az egyik, vagy mindkettő kigyulladt. Azon idő alatt amíg ezen lámpák közül minimum egy világított a készülék végig működött, és lejegyezte az időszakon belüli legmagasabb sebességet!

Ha tehát a rendőr meglátta a sebességtúllépésre figyelmeztető lámpák egyikének, vagy mindkettőnek a fényét, megállíthatta az autóst, és azonnal megtudhatta, hogy mi volt az a legnagyobb sebesség, amivel az autót hajtotta sofőrje.

Az elgondolás zseniális, de végül nem lett belőle semmi, ugyanakkor fontos eleme a működési elvnek egyaránt eleme a ma alkalmazott két sebességmérési mód. Az egyik az adott útszakasz teljesítési idejét méri, és ha az kevesebb, mint a maximális sebesség mellett szükséges idő, akkor az bizony büntetés, míg a másik egy pillanatnyi sebességet mér, és csak akkor rögzíti az adatokat (és fotót), ha sebességtúllépést érzékel.

Nos, ilyen eszközöket alkottak a magyar mérnökök, aki közül az egyik egyszerűen eltűnt a sajtóból, miután B-listázták, míg a másik kiváló vízilabdázó volt. És hogy a tükör nem egy nagy valami? Nem bonyolult, de fel kellett találni! És hogy a sebességmérésből nem lett semmi ebben a formában? Így van, de az elvet később hasznosították a hadiiparban a lövedékek sebességmérése, és a röppálya-számítások során!