Makó, 1970: „A város kiürítése befejeződött”
A drámai bejelentés 1970 május 25.-én volt olvasható a Dolgozók Lapjában. Bizony, ez az év nem aranybetűkkel került bele Makó történelemkönyvébe, hiszen már január elején elsőfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el, és január vége felé a Békéscsaba–Kétegyháza–Mezőhegyes–Újszeged vasútvonal és az árvízvédelmi töltés között fekvő Lesi városrészből már januárban 21 családot telepítettek ki!
Borítóképen: Védelem a Maroson, Makó térségében
A rendkívül csapadékos időjárás bizony igen nehézzé tette a helyzetet akkoriban, és ekkor egyszerre okozott gondot a talajvíz, a csapadékvíz és a hólé. Akkor még nem sejtette senki, hogy később csak még rosszabb lesz a helyzet… Mert ahogy a talaj felengedett, és a téli csapadék nagy része távozott, javult a helyzet, de továbbra sem volt megnyugtató.
Hogy mennyire nem, azt jól mutatja az a tény is, hogy amikor május 12. és 14. között, 48 óra alatt 100 milliméter csapadék hullott a Maros vízgyűjtő területén, azonnal érkeztek a hírek a soha nem tapasztalt árhullámról, és annak pusztításáról –a vízállás pedig a folyó alsóbb szakaszain is eleve magasabb volt az évnek abban a szakaszában megszokotthoz viszonyítva.
Márpedig a folyó felső szakaszát érintő áradás hamarosan megérkezett Makó térségébe is. 1970. május 16-án 398 centimétert mértek a Maros makói szakaszán; egy nappal később elrendelték a harmadfokú árvízvédelmi készültséget és városi védelmi bizottságot alakítottak. A fel- és átázott gátakon egyre több helyen szivárgott át a víz, Makó határában több csatornából is kilépett a víz, a Sámson-Apátfalvi csatorna vizét a Maros tíz kilométerre duzzasztotta vissza.
Május 19-én hatalmas erőket vontak össze a városban, és a levonuló árhullám csak ekkor levonuló árhullám a magyar-román határt!
Pedig már előtte is komoly volt a veszély… A folyamatos magas vízszintre megérkező még nagyobb áradás bizony igen komolyan megviselte az árvízvédelmi infrastruktúrát. Ekkor már nem „csak” a magas víz, hanem a várostól mindössze 4 kilométerre nagy mennyiségű vízzel feltörő buzgárcsoport (fakadóvíz a töltés védett oldalán) kialakulása is sötét jövőt jelzett…
A kritikus órákban teljes mozgósítást rendeltek el, a várost 56 mérnök, 92 technikus, 178 vízügyi szakdolgozó, a makói tűzoltóság, 2600 polgári személy, két-két honvédségi alakulat, szovjet katonai egység, műszaki zászlóalj, valamint egy-egy karhatalmi alakulat, 120 fős rendőri egység, polgárvédelmi egység, munkásőr- és vöröskeresztes zászlóalj védte.
Az Árvíz- és Belvízvédelmi Területi Bizottság (ÁTB) a folyó tetőzése után egy nappal, május 21-én, a buzgárok hatását, a közlekedést megbénító felhőszakadás és a gát átszakadásának veszélyét mérlegelve az akkor 32 000 lakosú…
Makó, valamint Maroslele, Földeák és Óföldeák kitelepítése mellett döntött, hogy elkerüljön egy esetleges tömegkatasztrófát.
Gátszakadás esetén a város legmélyebben fekvő részeit négy-, a legmagasabb pontját kétméteres víz borítaná. A négy településről és a környező tanyákról összesen 18 ezer embert telepítettek ki egyetlen éjszaka alatt, akiknek többsége – 16.000 fő – Hódmezővásárhelyre került, de Szentes és több község is fogadott be menekülteket.
Ez volt akkor az addigi legnagyobb létszámú kitelepítés egész Európában! A kitelepítettek a közvetlen veszély elmúltával, július 3-án térhettek vissza otthonaikba.
Az árhullám levonulása után június 10-én mérték föl a károkat, valamint a kitelepítés költségeit.
Az árvíz fordulópontot jelentett: a Maros gátjait átlagosan 1-1,5 méterrel magasították meg, talapzatukat kiszélesítették, a folyó medrébe való visszatérésekor az akkori kormány elérkezettnek látta az időt a település fejlesztésére – addig ugyanis a jugoszláv határ közelsége és az egyéni gazdálkodás túlsúlya miatt a területfejlesztési politika a várost kirekesztette. Végrehajtották a főtér rekonstrukcióját, több nagyobb lakótelepet hoztak létre.
Igaz elkésve, de megindult az iparfejlesztés is, kizárólag országos és megyei gyárak leányvállalatait létrehozva.
Talán végül mégis lehetett valami pozitívumot is találni az eseményekben? Ezt már csak azok tudják megmondani, akik a kitelepítés előtt és utána is a városban és környékén éltek.
