Markusovszky Lajos, a Szabadságharc orvosa születésnepján
Markusovszky Lajos (Csorba, 1815. április 25. – Abbázia, 1893. április 21.) orvos, honvédorvos, a modern magyar egészségügyi oktatás egyik megszervezője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Borítóképen: Markusovszky Lajos (Pollák Zsigmond metszete)
Evangélikus lelkész családból származott Liptó vármegyéből. A magyar mellett gyermekkorától beszélt németül és szlovákul is. A pozsonyi jogakadémián tanult, majd a Festetics családnál vállalt nevelői állást Pesten, ahol munkája mellett orvosi tanulmányokba kezdett. Itt 1844-ben szerzett orvosi oklevelet.
Disszertációja Az orvos mint nevelő címet viselte, mely egyben az egészségnevelés programja is volt.
Ezután Bécsbe ment ismeretei bővítésére, ahol Wattmann professzor mellett műtőnövendékként dolgozott. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot Semmelweis Ignáccal. 1847-ben visszatért Pestre és Balassa asszisztense lett a sebészeti klinikán. 1848-ban előbb az orvoskaron létesült honvédkórházban tevékenykedett, majd a honvédorvosi tanfolyamon a „sebészi kötszer- és műszertan” előadója lett. 1849-ben az Ácsnál fejsérülést szenvedett Görgei mellé rendelték. Ettől kezdve nem is tágított a fiatal tábornok mellől, akit még klagenfurti száműzetésébe is elkísért.
Pestre visszatérve a Bach-rendszerben állásvesztéssel sújtották politikai megbízhatatlanság okán, így végleg kiszorult az egyetemről. Egy ideig a börtönből szabadult Balassa magánasszisztenseként lelt megélhetést, majd lassan megtalálta új szerepkörét az orvosi szakma fáradhatatlan szervezőjeként. Tulajdonosa és szerkesztője volt az 1857-ben meginduló Orvosi Hetilapnak, mely az 1848-ban megszűnt Orvosi Tár után a második magyar nyelvű orvosi szaklap volt.
Itt jelent meg 1858-ban Semmelweis híres cikksorozata a gyermekágyi lázról. 1863-ban megalapította a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulatot. Az 1867-es kiegyezés lehetőséget adott a korábban kimunkált egészségügyi reformtervek megvalósítására.
Markusovszky ebben vállalt szerepet, mikor az Eötvös József vezette vallás- és közoktatásügyi minisztériumban az orvosképzés ügyeinek, majd később az egyetemi ügyek előadója lett. A reformmunkálatokban Balassa halála után ő vette át a főszerepet. Neve összeforrt az Országos Közegészségügyi Tanács megalapításával, az 1876. évi XIV. törvénycikk, azaz a közegészségügyi törvény előkészítésével, az iskolaegészségüggyel, az Országos Közegészségügyi Egyesülettel és az Egészség c. lap alapításával. Ez utóbbiak már Eötvös halála (1871) után, Trefort Ágoston minisztersége idején történtek, akivel Markusovszky szintén kitűnő munkakapcsolatot ápolt, így elképzelései minidig támogatásra találtak.
Meghatározó szerepe volt a budapesti orvoskar nagyarányú fejlesztésében, a belső klinikai telep világszínvonalú kiépítésében. Az egyetem hálája jeléül, nyugállományba vonulása (1892) után, 1893-ban tiszteletbeli egyetemi tanárrá választotta az egyetemi karriertől korábban méltatlanul megfosztott Markusovszkyt. 1863-ban az MTA levelező, 1890-ben tiszteleti tagjává választotta.
A halál 78 éves korában Abbáziában érte, ahová gyógykezelésre utazott. Hamvai választott hazájában, Vasegerszegen pihennek feleségével, az itt birtokos Kiss Zsófiával együtt, akinek révén vált Markusovszky tiszteletbeli „Vas megyeivé”.