Magyarság Nagyjaink Történelem

Markusovszky Lajos – Évforduló Április 25.

(Csorba, 1815. április 25. – Abbázia, 1893. április 21.) orvos, honvédorvos, a modern magyar egészségügyi oktatás egyik megszervezője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

borítókép: https://commons.wikimedia.org Markusovszky Lajos (1815–1893) orvos, honvéd törzsorvos, a modern magyar egészségügyi oktatás egyik megszervezője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Pollák Zsigmond metszete

Tizenkét éves koráig apja nevelte, aki ágostai evangélikus lelkész volt Csorbán. Tanulmányait Rozsnyón, később Késmárkon folytatta, majd 1834-ben a pesti egyetem orvosi karának hallgatója lett. 1837-ben apja meghalt, így azért, hogy tanulmányait folytatni tudja Stáhly Ignác ajánlatára gróf Festetics Leó családjánál vállalt előbb latin nyelvtanári, majd nevelői állást. Ekkor kezdett érdeklődni a nevelésügy és a pedagógia iránt. 1843-ban az akkor Pestre érkező Balassa János sebészprofesszor mellett lett tiszteletbeli segéd. 1844-ben megszerezte orvosi oklevelét, majd tanítványaival rövid időt töltött Párizsban, ahol megismerkedett a francia sebészet eredményeivel, elsősorban Jacques Lisfranc és Alfred Velpeau munkásságával. A következő két évet állami ösztöndíjjal Bécsben töltötte, ahol Joseph Wattmann műtőnövendéke volt. Itt ismerkedett meg Semmelweis Ignáccal, akivel életre szóló barátságot kötött. 1847-ben hazatért és a pesti egyetemen Balassa János asszisztense lett. Balassával Európában az elsők között alkalmazták sebészeti beavatkozásnál a dietil-éterbódítást, melyet először Markusovszky önmagán próbált ki. Az 1848 márciusi események ebben az állásban érték.

Jelen volt az 1848. március 15-ei forradalom eseményeinél. A magyar kormány megbízásából szerepet vállalt a magyar katonai egészségügyi szolgálat létrehozásában, a honvédorvosok képzésére létrehozott hadorvosi tanfolyamon katonai sebészetet oktatott és műtő gyakorlatokat tartott. Mint főorvost és Balassa János helyettesét ideiglenesen őt bízták meg a fővárosi sebészeti klinika irányításával, miután Balassát miniszteri tanácsossá nevezték ki. 1848 novemberétől törzsorvos lett a feldunai hadseregben. A második komáromi csata után ő kezelte Görgei Artúr fejsebesülését, majd elkísérte a tábornokot Aradra, a szőlősi síkra, a nagyváradi orosz fogságba és száműzetése helyére, Klagenfurtba is. 1850-ben, a magyar fővárosba való visszatérésekor politikai megbízhatatlanság címén megfosztották egyetemi állásától.

Az osztrák önkényuralom  alatt 1851-től a fogságból akkor szabaduló és egyetemi állását ismét elfoglaló Balassa János magánasszisztense lett. Egyik szervezője volt annak a Balassa körül csoportosuló haladó orvosi körnek, amely a hazai orvosképzés, orvostudomány és közegészségügy felemelésére dolgozott ki terveket. Protestáns vallása miatt magántanári kinevezési kérvényét az egyetem visszautasította, így kénytelen volt magánorvosi gyakorlatot is folytatni. Több előkelő család, így például a Trefort, és az Eötvös család háziorvosa is volt. E kapcsolatnak, illetve e kapcsolat nyomán kialakuló barátságnak is köszönhető volt, hogy a kiegyezés után Eötvös József minisztériumában titkári állást kapott.

1867-től 1892-ben történt nyugállományba vonulásáig a Vallás- és Közoktatási Minisztérium alkalmazásában állt, kezdetben az orvosképzési, később az összes egyetemi ügyek előadójaként, 1867-től miniszteri titkári, 1872-től címzetes, 1878-tól valóságos osztálytanácsosi, 1883-tól címzetes, majd 1887-től valóságos miniszteri tanácsosi rangban. Alapvetően jelentős érdemeket szerzett a magyarországi orvosképzés új alapokra helyezésében. Ő javasolta a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem felállítását, majd jelentős érdemeket szerzett a pesti és kolozsvári egyetemi oktatás európai színvonalra emelésében. Az Országos Közegészségi Tanács tagjaként, majd elnökeként részt vett Magyarország közegészségügyi rendszerének kialakításában. Javaslatára a pesti egyetemen közegészségtani tanszék alakult. Részt vett az 1876-ban elfogadott közegészségügyi törvény kidolgozásában.

Ajánlott Cikkek