Mátyás király kedvelt népe: a Matyók
A matyók Borsod vármegy nyugati felében síkvidéki területen fekvő három szomszédos település: Mezőkövesd, Tard, Szentistván lakói. Területükre használatos a Matyóföld megnevezés is. Jellegzetesen a 18–19. sz. során kialakult néprajzi csoport. Korábban nem vált ki környezetéből. Mezőkövesdnek a 15. sz.-ban jelentékeny városi kiváltsága volt, lakossága a hódoltság alatt is megmaradt folyamatosan. Tard folyamatossága kétséges.
A matyók származását illetően több nézet ismert: Hóman Bálint és Fehér Miklós szerint ők a kabarkunok; az Aba, az Örösur és a Bors nemzetség utódai. Györffy István szerint a kunok maradványai, Hunfaly Pál és Borovszky Samú szerint Szent László idején – az 1089-es kerlési csatában – levert kunok, Vámbéry Ármin szerint a besenyők maradványai és Istvánffy Gyula (1897) szerint a palócok testvérnépe. Egyben minden szerző megegyezik, hogy Belső-Ázsiából, Árpád népével jöttek vagy később a Kárpát-medencében letelepedett türkök.
Szentistván 4–5 emberöltőn át lakatlan volt. A szomszédos településekben jelentős ref. tömegek éltek, viszont a matyók mindannyian Katolikusak. Talán az ellenreformáció végére tehető kulturális elkülönülésük kezdete:
A matyó szó, amely egyébként személynévi eredetű, a Mátyás név származéka.
A matyók településeiben az Alföld északi peremvidékének hagyományos társadalmi gazdálkodási rendje élt. Közvetlen településterületük gazdasági hasznosítása mellett pusztabérletekkel foglalkoztak. Ezek elvesztése után speciális munkamigrációs rendszer alakult ki, amelynek keretében a távoli (sokszor dunántúli) nagybirtokra szegődött – summás munkával keresték kenyerüket.
Részben a gazdasági, társadalmi lehetőségeik szűkülése, részben a szigorú helyi endogámia hagyományőrzővé tette közösségüket, amit a kutatás társadalmi struktúrájukat, anyagi és szellemi kultúrájukat vizsgálva jól rögzített. Országosan közismertté vált viseletük, nemzetközi hírű hímzéskultúrájuk egészen új fejleményként a 19. sz. második felében alakult ki. A matyók kirajzásaikkal részt vettek távolabbi alföldi területek benépesítésében is.
“Büszkék a matyók névre. Ebben látják származásuk igazolását. Ez a név különbözteti meg őket a magyar faj zömétől, amelynek ők is fiai, csakhogy erőteljesebb hajtásai. Azt mondják, hogy e nevet még az igazságos Mátyástól kapták, akinek kiváltságos jobbágyai voltak, mert munkásságukért, becsületes, józan életmódjukért és buzgó hithűségükért ez a jó király őket nagyon megszerette. — Kérem — magyarázta nekem az egyik matyók — a mi nevünk még Mátyás királytól származik. Mert tetszik tudni: matyók annyit tesz, hogy Mátyásnak jó!”
“Szorgalmas, fáradhatatlan munkás. Munkabírásuk meg éppen csodálatra méltó. Egy matyók öt tót aratóval ér fel. Egy nap annyit dolgozik, mint más ember egy hétig, és teszi jó kedvvel, anélkül, hogy a gyermekkorától megszokott munka elcsigázná. Szóval a munka ösztöne nemzedékeken keresztül fajbüszkeséggé izmosodott bennük. A tunyaságnak a matyók közvélemény nyilvános ellenőrzése vágja be az útját, így fejlődött ki azután bizonyos egészséges társadalmi kontrol, mely a henyeséget lenézi és megveti.”
– Irod. Herkely Károly: A mezőkövesdi matyó nép élete
arcanum Matyók világa Hock János
