Mátyás külföldieket hozott udvarába?

Minden bizonnyal voltak szép számmal külföldi emberei is nagy királyunknak, Hunyadi Mátyásnak, Azt azonban nem mondhatjuk, hogy tanácsadói és diplomatái között ne lett volna sok magyar is. És persze hozzá kell tenni, hogy a középkorban a nemzetet kissé másként értelmezték, mint manapság.

Borítóképen: Magyarország és környéke Mátyás idején

Mátyás méltatói kiemelik, hogy a hadművészetek mellett – ami akkoriban a „belépőt jelentette minden uralkodó számára, legalábbis nálunk – humanista nevelőitől a korban szokatlanul széles körű ismereteket szerzett, többek között az egyház- és államjog, művészetek területén. Kitűnően megtanult latinul, beszélt németül, csehül vagy a korban használt nyugati szláv nyelven.

A kritikusok pedig azt említik nagy királyunkkal kapcsolatban, hogy nem fordított kellő figyelmet a török jelentette veszedelemnek, és talán túlzott volt a művészetek és a művelődés szerepe uralkodása alatt, illetve az ezekre fordított összegek legalább egy részét inkább a törökök elleni hadi készülődésre, és az ellenük folytatott harcra kellett volna költenie.

Ezen ugyan jól el lehet vitatkozni, de történt, ami történt, korában aligha ismerünk Európában nagyobb uralkodót, mint Hunyadi Mátyás!

Nagy uralkodónk igen fordulatos történetére most nem térünk ki, csak annyit jegyzünk meg, hogy műveltsége, és tanácsadói, valamint diplomatái képzettsége alapvetően szükséges volt sikeréhez – így az ország sikeréhez is. És itt érkezünk el egy olyan pontra, ami erősen véleményes… Ugyanis sok forrás szerint Mátyást külföldi tanácsadói segítették hozzá uralkodása kiteljesedéséhez, illetve ők biztosították hatalma eszmei alapjait.

És ez persze nem pont így van… De mindig voltak okok és érdekek, amelyek azt sugallták, hogy Magyarország dicső korszakait csakis külső segítséggel érhette el…

Erre egy „kiváló” példa, hogy Mátyás diplomatái, és tanácsadói rendre külföldiek voltak. A témában érdemes egy olyan korban született tanulmányt idézni, ami akkor született, amikkor a mai értelemben vett „jobb” és „bal” mai formájában nem létezett, így a politika ezen mérgével nem fertőzött, „csak” a Habsburg történelemgyártás (…) dogmáit kellett tényekkel cáfolni. Ilyen forrás után kutatva leltünk rá Fraknói Vilmos Mátyás király magyar diplomatái című művére, ami tartalmazhat némi pontatlanságot a részleteket illetően, de a téma egészét tekintve lerántja a leplet egy-két téves nézetről.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy a Mátyás mellett tevékenykedőkről – ma leginkább szakértőknek neveznénk őket – amellett, hogy mantraként sokszor elismételték, hogy külföldiek voltak, csak annyit jegyeztek meg, hogy;

„A nap fénye mellett a csillagok ragyogása is elhalványodik.”

Azaz Hunyadi Mátyás mellett nem tartották fontosnak azokat a segítőket, akik pedig igen fontos pillérei voltak hatalmának, mondván, hogy a géniusz mellett elhalványultak. Aztán meg könnyen lehet, hogy azért nem kutatták kilétüket és tevékenységüket, mert voltaképpen magyarok voltak…

Itt van mindjárt két szakértő, akiket a 15. század politikai és irodalmi történetének legalaposabb művelőiként tartanak számon: a német Reumont Alfréd és a magyar Ábel Jenő. Nem tudni, de a két személyt teljesen összemosták… Olyannyira, hogy a rájuk vonatkozó adatok alapján szerkesztett életrajzot a kettőjükre vonatkozó ismert részletek felhasználásával alkották meg!

Fraknói Vilmos ezzel szemben azt állítja, hogy a két kiváló elme „életpályájára világosságot áraszt”, de nem egyazon személyről van szó!

Ilyen volt Kosztolányi György, aki magát következetesen a Georgius Polycarpus névvel illette, így mások irataiba is ezen a néven került be, de IV. Sixtus bullája – melyben egyébként egyházi javadalmat adományoz részére – a Georgio Polycarpode Kostolan formulát alkalmazza, azaz a Kosztolányi György Polikárp nevet használja.

Ezen kívül a pápa másik bullája – melyet Kosztolányi Miklós esztergom-megyei clericushoz intézett – megemlíti, hogy hogy Miklós Polikárp Györgynek öcsse, és az ő nemes származását is kiemeli. Miért fontos ez? Mert korábban az volt az elterjedt (vagy elterjesztett…) nézet, hogy György olasz, vagy görög volt.

Holott a fentiekből kétségtelenül kitűnik, hogy mindketten a barsmegyei Nemes-Kosztolányban birtokos régi Kosztolányi család sarjai voltak.

György személye azért is fontos, mert a történelmi feljegyzések először 1453-ban említik, mikoris Guarino Veronese humanista iskolájában – ami akkor Európa minden részéből vonzotta a tudománykedvelő ifjúságot! – Janus Pannonius tanulótársa volt, amit maga Janus Pannonius említ levelében.

Fraknói Vilmos szerint Janus Pannonius pedig nem más volt, mint Zrednai Vitéz János váradi püspök unokaöccse, Csermiczei János, akit Vitéz János küldött Guarino Veronese iskolájába!

Janus Pannonius mellett ismert még egy Simon nevű magyar tanulótárs is, róla azonban csak annyit tudunk, hogy György latin klasszikusokra oktatta. Mindezt maga György tudatja abban a levélben, a mit 1453. december 2.-án intézett Ferrarából a váradi püspökhöz.

Ebben a levélben értesítette a püspököt arról, hogy Simon – akinek akkor György Virgiliust magyarázta – tanulmányaiban nagy szorgalmat fejt ki, és bizonyára tudós férfiúvá fog fejlődni. Janus Pannoniusról pedig az alábbiakat írja:

„Jánosod (Csermiczei János) felől pedig tanácsosabb hallgatnom, mint röviden írnom. Az ő szerencsés alkotási elméjénél nagyobbat, jelesebbet a természet nem szülhetett.”

Azzal együtt, hogy Simon személye nem igazán tisztázott, minden bizonnyal magyar volt, mert még György előtt levelet intézett Vitéz Jánoshoz, akit György nem mert zavarni levelével, pedig kiderül, hogy a püspök nagy híve. Simon így írt:

„Tudd meg, hogy György-Polikárp, az isteni jótéteményekért, a mikkel elhalmoztad, örök háláját fejezi ki méltóságodnak. Ismételni szokta, hogy ha teljes élete egész szolgálatát egyedül neked szentelné is, ezzel sem róhatná le azt, a mivel néked tartozik.”

Márpedig ez a lekötelezettség azt jelenti, hogy György – ahogy a többi említett is ebben az időben Guarino Veronese iskolájában! – a püspök segítségével, annak közbenjárására kerülhetett Európa-hírű intézménybe.

És ez csak egy történet volt, de olyan személyeket mutat be, akik az akkori, illetve a későbbi eseményekre hatással voltak, Mátyás politikájának támogatói és megvalósítói. Nos, az tény, hogy volt egy igen komoly „tudás-import”, de az is tény, hogy sok olyan személy volt, aki bizony az addigi ismeretekkel szemben nem külföldi, hanem magyar volt. Az ismeretek, a tudomány tehát nem feltétlenül „jött házhoz”, hanem kiváló magyar elmék hozták magukkal külföldi tanulmányaik során megszerzett tudásukat!

A történet tanulsága pedig az, hogy ma már ugyan a fent említettek ismertek, de érdemes fenntartásokkal kezelni a kategorikus kijelentéseket a magyar történelem vonatkozásában.