MÁVAG háromtengelyes – A Bosch csak fékezett…
„A készülő alvázak minden része magyar gyártmány. MÁVAG-gyártmány, mint mondottuk, az alvázkeret, magyar a motor, melynek könnyűfém alkatrészei (karter, váltóműház) Hubert és Sigmund-féle silumin-öntvényből valók, a hatalmas 54 liter űrtartalmú Ikarus-hűtő, a 38×9 méretű Cordatic óriásballon abroncsok, az összes fogaskerekek, tengelyek, sőt még a felszerelési cikkek is, mint pl. a nyomás alatti benzintápláló és a Schimanek porlasztó. Az egyetlen külföldi gyártmányt a Bosch-berendezés alkotja” – írta az Automobil-Motorsport című lap 1929 október 1-én megjelent száma.
Borítóképen: A MÁVAG háromtengelyes autóbusz-alváz – 1929
Ez annyit tesz – hiszen az idézett cikkben említésre kerül az a bizonyos Siemens-berendezés is, hogy a szervóféken kívül a busz minden egyes alkatrésze magyar gyártmány volt! De nézzük sorba, hogy mely gyárakról is van szó, kik voltak a MÁVAG beszállítói!
És ami még kimaradt az idézetben a felsorolásból, az nem más, mint hogy a…
„Hatalmas, 11,5 méter hosszú diósgyőri gyártmányú Siemens-Martin acéltartókból készül az alváz, mely elől egy, hátul két tengelyt hord.”
A MÁVAG tehát 1880-tól – mikoris összevonták Diósgyőrrel – közös igazgatóságot hozott létre „M. Kir. Államvasutak Gépgyárának és a Diósgyőri M. Kir. Vas- és Acélgyárak Igazgatósága, Budapesten” névvel, így kézenfekvő volt, hogy az alváz anagát hol gyártják. Ez nem is kérdés!
A busz műszaki adatairól ebben a cikkben írtunk:
Hubert és Sigmund? Nos, ezek nem igazán magyar hangzású nevek, pedig bizony ez a vállalat is talpig magyar volt!
A Hubert-Sigmund Közkereseti Társaság 1911-ben alakult. Műszaki termékek kereskedelmével foglalkozott, majd beindította saját termelését is. 1929-ben elkezdte a termelést a X. kerületi Fertő u. 14. sz. alatt létesített gyártelep. 1937-ben a céget részvénytársasággá alakították Hubert-Sigmund Acél- és Fémárugyár néven. A II. világháború alatt a munkáslétszám meghaladta az 1000 főt. Itt öntötték a hazai gyártású páncélautók és harckocsik páncéllemezeit.
1948-ban államosították az üzemet.
1949-1951 között Hubert-Sigmund Nemzeti Vállalat, 1963-ig Kőbányai Vasöntöde néven, 1963-1984 között a 16 vas- és fémöntéssel foglalkozó vállalatot egyesítő Öntödei Vállalat gyáregységeként, Kőbányai Vas- és Acélöntöde néven üzemelt.
És persze az Ikarus, amikor még nem autóbuszokat gyártott, előbb repülőgépek alkatrészeit állította elő, majd pedig – miután 1920-ban minden magyarországi repülőgép-fejlesztést letiltottak! – autóhűtőkre specializálódott:
A Cordaticról tudni kell, hogy a Ruggyantaárugyár márkaneve volt, és – azzal együtt, hogy voltak külföldi tulajdonosai – Magyarországon termelt, és hazai fejlesztéseket valósított meg. És ez a márkanév a vállalaton keresztül bizony kapcsolódik a Taurus márkához is, amit talán sokkal többen ismernek!
Ez a név sem éppen magyar hangzású, de a név tulajdonosáról azt kell tudni, hogy a Műegyetemen tanult, majd németországi tanulmányútra indult, hazatérve pedig a Ganznál főmérnök lett, és a Műegyetem tanáraként is ténykedett. Nem mellesleg kiváló porlasztót alkotott meg!
Nos, ez volt tehát a helyzet abban az országban, amely ugyan rengeteg területet, munkaerőt és nyersanyagforrást vesztett, de mégis talpra állt! Mert bizony a fent említett vállalatok, és különösen azok a magyar elmék előtt, akik lehetővé tették, hogy egy olyan bonyolultságú terméket, mint egy autóbuszt képest volt legyártani a magyar ipar, le a kalappal!
A korábbi NAG buszok egyik próbapéldánya a filmhiradóban:
És persze ott voltak a karosszéria építők (kartellezés miatt több gyár közt osztották fel a MÁVAG buszok karosszálását), ezt se feledjük!
“… a MÁVAG által a Mercedes licensz alapján gyártott motor-alváz egységhez a Nay és Róna tizenöt, a Kölber Testvérek, Misura Mihály és Zupka Lajos pedig öt-öt-öt kocsi karosszériájának elkészítésével vette ki a részét a gyártásból.”
Köztük Misura Mihály és a Kölber is – többek között!