Megfogyva bár, de törve nem…
A Szózatból vett idézet egyértelműen mutatja, hogy Vörösmaty már 1836-ban megfogyatkozni látja a magyarokat. Egyes felmérések szerint az utóbbi száz évben a mai országhatárokon kívül élő magyarság lélekszáma hozzávetőleg a felére esett. A statisztikusok azt mondják, hogy a bécsi döntések után 11,88 millió magyar élt az akkori határokon belül, a teljes lakosság 81 százaléka.
Borítóképen: Temesvár és a Temesi Bánság határszínezett, rézmetszetű térképe (1789)
A bécsi döntéseket nem taglaljuk ebben az írásban, számukra az a fontos, hogy miként alakulhatott ki az a helyzet, hogy 1848-ra az ország lakossága 13,6 millió volt, de ennek csak a 40 százaléka, azaz csak 6,2 millió magyar volt – ami állítólag már előjele volt annak, hogy Magyarország nem marad meg történelmi méreteiben.
Nem fogunk tudományos értekezést írni, csak egy olyan példát hozunk, ami rámutat; nem feltétlen eleink tehettek arról, hogy a magyarság számaránya ennyire lecsökkent!
Csak említés szintjén írjuk, hogy a török hódoltság és a tatár (mongol) dúlások is megtizedelték a magyarságot.
De az ami ezek után történt, az legalább olyan rosszul hatott, mint a török vagy a tatár pusztítása. Nem állítjuk, hogy mindig és minden esetben így zajlott, de jellemzőnek gondoljuk!
Miről van szó? A Temesi Bánság 1700-as éveiről, amikor – az 1718-as pozsareváci béke után – a Bánság területe a Habsburg Birodalomhoz került.
Első látásra nincsen ebben nagy különlegesség, de a történet úgy néz ki, hogy III. Károly szerint ő a török szultántól hódította el a területet, ezért a terület bécsi Udvari Haditanács katonai parancsnoksága alá tartozott!
Magyarul Bécs úgy gondolta – annak ellenére, hogy magyar uralkodó soha le nem mondott a területről! -, hogy a Bánság közvetlenül hozzá tartozik.
És itt jött az a lépés, ami már annyiszor! És nem utoljára…:
A bécsi kormányzat megtiltotta a magyarok betelepedését, csak német és római katolikus telepesek költözhettek be a Bánságba.
Először rokkant és kiszolgált katonákat telepítettek le, majd 1724-től toborzott német telepesekkel folytatta a betelepítést. A Bánság német lakossága szinte az egész német nyelvterületről gyűlt össze. Egy időben kényszertelepítés is folyt. Ausztriából kitoloncolt bűnözőket és nemkívánatos társadalmi elemeket költöztettek be a területre. A második nagy telepes hullám az 1763. évi Mária Terézia-féle benépesítési törvénnyel kapcsolatos. II. József alatt is történt jelentős német bevándorlás, sőt 1799-ben, 1802-ben, 1808-ban és 1812-ben is érkeztek kevés számban németek.
1737-ben kaptak engedélyt a bevándorlásra a törökök elől Olténiából menekült katolikus bolgárok. A románok már a 15. században is éltek a Temesközzel határos keleti hegyvidéken, a 18. század folyamán telepítés és önkéntes vándorlás következtében a Bánságban mindenütt falvakat alapítottak.
Az országgyűléseken a magyar rendek többször tiltakoztak, hogy a bánsági területek a töröktől visszavett régi magyar földek, így azoknak a Magyar Királysághoz kell visszatérniük.
Ezt az álláspontot Mária Terézia végül elfogadta és az 1741. évi XVIII. tvc. szerint a polgári igazgatás alatt álló területet jelképesen az ország közigazgatási szervezetébe visszahelyezte.
Amikor már szerbek, románok, bolgárok, de főként a németek elözönlötték a területet…
