Hírek

„Megosztottuk a világot, és most ennek fizetjük meg a súlyos árát”

Jeffrey D. Sachs, a neves Columbia Egyetem professzora nemrég nagy feltűnést keltő cikket írt a jelenlegi ukrán helyzetről, amelyben kifejtette, hogy elsősorban Amerika a hibás azért, hogy a helyzet idáig eszkalálódott. Sachs a baloldali CNN adásában is elmondta a véleményét, ami szerint a nyugati hatalmak hazudtak először a szovjeteknek, majd az oroszoknak is, miközben a folyamatos NATO-bővítéssel, a közel-keleti hadjáratokkal és a fekete-tengeri terjeszkedéssel provokálták az oroszokat.

Borítóképen: 43. Müncheni Biztonsági Konferencia 2007: Vlagyimir V. Putyin , az Orosz Föderáció elnökebeszéde közben (forrás: wikimedia, szerző: Kai Mörk, licenc: CC BY 3.0 DE) A kép illusztráció

Jeffrey D. Sachs elmondta, hogy a világ egyre inkább szétszakad, az Oroszország ellen bevezetett szankciók pedig hatalmas károkat okoznak Európának és az Egyesült Államoknak, ráadásul egyre inkább fenyegeti a nyugati országokat a stagfláció (magas infláció, amely recesszióval párosul). Sachs szerint az amerikai külpolitika Kína és Oroszország irányába is provokatív volt az elmúlt évek során.

Megosztottuk a világot, és most ennek fizetjük meg a súlyos árát

– jelentette ki. Oroszország Ukrajna kérdését nemzetbiztonsági ügynek tekinti, emiatt pedig a háború hamar nukleáris fenyegetésbe csapott át, de az Egyesült Államoknak és Oroszországnak is meg kell őriznie a hidegvérét, mielőtt megtörténik a katasztrófa – mondja Jeffrey D. Sachs,

A szakértő kiemelte, hogy párbeszédre lett volna szükség akkor, amikor Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy a NATO-nak nem lenne szabad Grúziába és Ukrajnába terjeszkednie. Az orosz elnök ráadásul felajánlotta, hogy tárgyalna, Joe Biden viszont azt mondta, hogy erről szó sem lehet.

A NATO egy védelmi szövetség volt a Szovjetunió ellen, ami ma már nem is létezik. Ennek ellenére tovább bővül, ráadásul a Fekete-tengerig. Erre Oroszország azt mondta, hogy ezt nem engedhetik

idézte fel.

Sachs úgy vélekedett, hogy ugyan a háborút Vlagyimir Putyin indította el, de az Egyesült Államok provokálta ki, és ezért a provokációért egyre csak növekvő árat kell megfizetnie a nyugati világnak. Kiemelte, hogy márciusban még előrehaladott tárgyalások folytak egy semleges Ukrajnáért, azonban a hónap végére az ukránok egyszerűen kiléptek a megbeszélésekből.

Ennek oka, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia folyamatosan nyomást helyezett Ukrajnára, és végül elérték, hogy az ukránok ne tárgyaljanak Oroszországgal

– magyarázta.

Sachs kijelentette, hogy;

A háború csak úgy érhet véget, ha Ukrajna semlegességet vállal, és az orosz kivonulást követően a NATO nem próbál meg benyomulni az országba.

Az interjú apropója egy Sachs által nemrég közölt cikk volt, amely nagy visszhangot váltott ki az Egyesült Államokban. Érdemes elolvasni!

Ki ellen terjeszkedik a NATO? Mi történt azzal az ígérettel, hogy nem fognak keleti irányba terjeszkedni, miután mi feloszlattuk a Varsói Szerződést? Hol vannak most ezek a kijelentések? Már senki nem emlékszik rájuk. De én most emlékeztetem az itt jelenlévőket arra, hogy mi hangzott el pontosan. Idézném a NATO főtitkára, Wörner úr 1990. május 17-én Brüsszelben tett kijelentését: az, hogy nem telepítünk NATO-hadsereget Németország határain túlra, biztonsági garanciát ad a Szovjetunió számára. Hol vannak most ezek a garanciák?

mondta Putyin 2007-ben (!!!), azaz nem lehet mondani, hogy nem volt figyelmeztetés!

forrás: Origo

Véleményünk nagyrészt megegyezik Sachs úr megállapításaival, ugyanis mi is azt gondoljuk, hogy a nyugati narratívának van egy igen komoly ellentmondása. Ha Putyin 2007-ben (!!!) elmondta a fent idézett elhíresült müncheni beszédét, akkor…

Nem lehet őt, sem Oroszországot olyannak beállítani, mint aki/ami minden külső körülményt figyelmen kívül hagyva, csakis birodalmi törekvései által kezdett bele a háborúba.

Márpedig, ha ez így van – és az a rossz hírünk van, hogy így van! -, akkor igenis a Nyugat lépései is kellettek ahhoz, hogy ma Európa az összeomlás szélén legyen!

Az ennél sokkal rosszabb hír, hogy miközben mi, itt Európában azon gondolkodunk, hogy miként is vészaljük át a telet – na meg a következőt! -, addig az Egyesült Államok olyan gazdasági programot készül tető alá hozni, ami támogatást ad a vállalatoknak, csökkenti az energia-számlájukat, és magához vonzza – többek között éppen Európából! – a vállalatokat.

Köszönjük az ilyen barátot! Ha ilyen van, már ellenség sem kell…

Ajánlott Cikkek