Épített örökség Nagyjaink Történelem

Megtaláltuk a Méray motorkerékpár gyártó épületét!

„A magyar főváros március havában impozáns autóközponttal gazdagodik. A Lehel-utca 10 alatt levő széles frontú modern épületbe költözik a Méray R.-T. A stílusosan átalakított front a Lőportár-utcában folytatódik és egészen a Tüzér-utcáig fut ki” – írja az Autó című lap 1938. február elsején megjelent száma.

Borítóképen: Méray 500, korabeli hirdetés

Nos, az épület valamiért igencsak ismerős volt. Nem tudni, hogy az emberi elme mire nem képes emlékezni, de azt tudjuk, hogy sokkal több van ott eltárolva, mint amennyit képesek vagyunk előhívni!

Most – meglátva a Méray Rt. telepét – nyilván egy olyan kapu nyílt meg, amihez már rég elveszett a kulcs, de bizony a korabeli kép kinyitotta az ajtót!

A Méray éplete 1938-ból
Az épület 2022. májusában

A ’90-es évek közepén eben az épületben egy olyan – azóta becsődölt, csakúgy, mint jóval előtte a motorgyártó… – cég működött, amelyet gyakran látogattunk, akkori üzleti kapcsolatunk okán. Az igazán mindegy, hogy ki és mi volt ez a cég – nagyon nem gépjárművek világában működött! -, a lényeg, hogy az akkori emlék, a képpel összekapcsolva bizony kiadott egy olyan számunkra ismeretlen tényt, aminek felfedezése a csodával határos!

Nos, ezt a kis felfedezést szerettük volna megosztani olvasóinkkal.

Alább pedig korábbi cikkünk a Méray csúcstermékéről, a Méray 1000-ről:

Ajánlott Cikkek