Vélemény Vélemény-cikkeink

Megvédjük az ukrán elnököt!

El a kezekkel az ukrán Zelenszkijről! Na nem, azért nem vetemedünk ilyesmire, de egy friss felmérés azt mutatja, hogy a választók igencsak elégedetlenek az ukrán elnök tevékenységével, azonban mi nem benne látjuk a fő problémát. Ezzel együtt megér pár sort, hogy kifejtsük, miért gondoljuk így!

Borítókép: Valadimir Zelenszkij (Forrás: AFP/SERGEI SUPINSKY)

Zelenszkij 2019. májusában tette le az elnöki esküt, és a zsidó családból származó, egyébként gazdasági főiskolán jogi végzettséget szerző, akkor 41 éves elnök azonnal nagy irányváltást vitt véghez – ahogy azt a választási kampányban ígérte is. A Nép szolgája nevű párt (ami nevét a Zelenszkij tulajdonában álló filmstúdió egy sorozatáról kapta) villámkarrierje az elnöki székbe repítette, ellenfelei pedig azzal vádolták, hogy az akkor regnáló Porosenko elnökkel összekülönbözött, és ezért külföldre távozott Ihor Kolomojszkij bankár (oligarcha) támogatja.

Csak megjegyzésként fűzzük ide, hogy a Zelenszkij stúdiója által gründolt Nép szolgája című sorozatban oligarchák találgatják, hogy a főhős, Vaszil Petrovics Holoborogyko vajon melyikük támogatottja, ki az, aki eltitkolja, hogy az ő pénzén indul el az elnökválasztásokon.  A filmbéli Holoborogyko – akit természetesen Zelenszkij alakít! – egy történelemtanár, akitől egy elég nyersen elmondott monológ kerül ki a youtube-ra, amiben a korrupciót és a magas adókat ekézi. Nagy népszerűségre tesz szert, de nincs elég pénze az elnöki megmérettetésen való részvételre, így a diákok dobják össze a pénz. És – láss csodát! – megnyeri a választásokat!

Nos, a valóságban hasonlóan zajlottak a választások, Porosenko leköszönt, és egy Ukrajna egy új érába csöppent.

De álljunk meg egy kicsit! Valóban új? Valóban megtörtént az irányváltás? Nos, aligha… Emlékezzünk (mert a közösségi emlékezet hajlamos a szenilitásra…), Porosenko oktatási törvénye az ukrán államnyelvet helyzete mindenek fölé, a kettős állampolgársággal rendelkezőket már Porosenko is gyanús elemekként kezelte, és ő volt az, aki a NATO- és EU csatlakozást is kezdeményezte. Ugye ismerős témák?

Maradjunk annyiban, hogy politikai téren csak annyi a változás, hogy még inkább nacionalista irányba mozdult el az ukrán vezetés, valamint sokkal harsányabb lett a nemzetközi színtéren, de eszközei és céljai semmit sem változtak! Ennyit a Nép szolgájáról… De mit tudunk a gazdaságról? A bevezetőben említett állampolgári vélemények szerint ugyanis Zelenszkij alatt romlott a helyzet, és nem jó irányba tart Ukrajna, sőt, elszegényedésről számolnak be a megkérdezettek válaszai.

A felmérés

A jelentés szerint a Socis Központ által végzett felmérés során megkérdezett ukránok 62,4%-a gondolja úgy, hogy rossz irányban haladnak a dolgok az országban, míg 26,4% véli, hogy a fejlemények iránya helyes. Ugyanakkor a válaszadók 58,8%-a nyilatkozta azt, hogy romlott az életszínvonal Zelenszkij elnöksége alatt, 32,2% szerint semmi nem változott, és 7,2% közölte, hogy jobban él.

A kutatásba bevontak 52,2%-a szerint az ukrán gazdaság rossz irányba megy, 35,8% szerint semmi nem változott, míg 9% véli úgy, hogy fejlődik a gazdaság, amióta Zelenszkij az államfő.

A reszpondensek 28,4%-a szerint romlott a demokrácia és szólásszabadság helyzete, míg 50% szerint nem változott, 18,1% szerint pedig egyenesen javult. 32,2% véli úgy, hogy gyengült a korrupció elleni küzdelem hatékonysága, 45,5% szerint nem változott, 19,7% szerint viszont javult Zelenszkij elnökségének kezdete óta.

forrás: karpat.in.ua

Mondandónk szempontjából lényeges volt a politikai irányt is megmutatni, mert az, hogy az ukrán vezetés a szélsőségek felé mozdult el, de nem változtatott érdemben (például Zelenszkij sem törekszik a minszki egyezmény Ukrajnára vonatkozó kötelezettségeit teljesíteni) kiindulási alapnak is tekinthető. Feltételezéseink szerint ugyanis kelet-Ukrajna nagyságrendileg az ország gazdaságának 20-30%-át adná – ha gazdasági értelemben az ország része lenne. De nem az! Viszont ezt nem lehet egyedül Zelenszkij nyakába varrni, mert – érdekes módon… – hivatali elődje pontosan ugyanígy járt el…

Ukrán GDP alakulása – 2014-ben 30%-os a csökkenés, de ebben benne van a Majdan-téri események hatása is (forrás: tradingeconomics.com/Világbank)

A 2014-es események megrázták a gazdaságot, de fontos megjegyezni, hogy Juscsenko utolsó éveiben már lefelé tartott a gazdaság, és a kezdeti látszólagos (!) növekedést is már csak a hitelválság miatt összeomlás okozta alacsony viszonyítási alap (bázishatás) okozta, így nem meglepő az akkori elégedetlenség. Ugyanakkor lehet, hogy ma – a gazdasági kondíciókat tekintve – sokan cserélnének az akkori helyzettel! Mert bizony az a 20 éves trend az ábrán azt mutatja, hogy 2000-től napjainkig Ukrajna egy lefelé tartó spirálban van!

És ezen Zelenszkij sem tudott fordítani, így elmondható, hogy a gazdaság terén sem történt érdemi változás… Azaz dehogynem! Az ukrán állam annak ellenére is folyamatosan növeli kiadásait, hogy ez egyenesen arányos az eladósodással; azaz állami juttatások, iskolák, óvodák, és minden állami feladat ellátása hitelből megy, ami pedig kamatai okán tovább növeli a kiadásokat. Ezt nevezik adósság-spirálnak!

Egyértelmű az összefüggés: a korményzati kiadások növelésével együtt nő az államadósság, azaz például a nyugdíj-emelést hitelből finanszírozza az ukrán állam… (forrás: tradingeconomics.com/Világbank)

Ezek után akkor miért nem gondoljuk, hogy Zelenszkijre kell ráhúzni a vizes lepedőt? Egész egyszerűen azért, mert pontosan látszik egy trend, ami azt mutatja, hogy sem elődei, sem ő maga nem tud egy olyan országban sikeres gazdaságpolitikát folytatni, ami nem integrálódik abba a gazdasági környezetbe, ami geopolitikai adottságainál fogva meghatározott. És ne feledjük, hogy közben beütött egy COVID-válság is, amit szintén nem sikerült jól kezelni, mert az orosz vakcina politikai okokból nem felet meg…

Az, hogy Zelenszkij alkalmatlan lenne, ezen a szinten, és az elődökkel történő összevetésben nem derül ki, de az viszont igen, hogy Ukrajna a ma létező formájában egész egyszerűen életképtelen! Gyors és alapvető gazdasági és politikai változásokat kell tenni ahhoz, hogy ne történjen egy olyan gazdasági katasztrófa, ami aztán egész Európára is kihatással lehet…

Ajánlott Cikkek