Miért nem hajózunk a Nagykörúton? Reitter Ferenc terve a Rákos árokkal
Ma már sokan a fantasztikum világába sorolnák, ha azt mondjuk, hogy egykor a mai Nagykörút helyére csatornát terveztek, pedig nem csak, hogy ezt tervezték, de a terv alapját egy nagyon is létező természeti képződmény adta. Ez volt a Rákos-árok!
Borítóképen: Ilyen lett volna a Nagykörút
De mi is volt a Rákos-árok? A Duna egykori folyóága volt, hasonlóan a Soroksári (más néven Ráckevei) Duna-ághoz, melynek felső torkolatának folytatása lett volna a hajózható csatorna Pesten, a város legmélyebben fekvő területén keresztül. A tervet Reitter Ferenc saját költségén készítette el, miután a városnak erre akkor sem pénze, sem pedig mérnöki kapacitása nem volt…
Reitter ezért saját maga készítette el a terveket és 1865 augusztusában be is nyújtotta azt a városi tanácsnak.
A terv tehát a korábban többször pusztító nagy árvizek megelőzésére jött létre, de voltak, akik ezt másképp képzelték:
A tervnek voltak előzményei, ugyanis Bécsben a Duna-csatorna (ami a középkorban a Duna fő ága volt itt), hasonló módon szeli át Bécs belvárosát:
De, ami fontosabb, hogy itt nem puszta utánzásról lett volna szó, hanem a meglévő természeti adottságok felhasználásáról, méghozzá a biztonság növelése érdekében – úgy, hogy közben egy hajózható víziút is létrejött volna!
Az 1700-as évek első felében készült térképen igen jól látszik a Rákos-árok nyomvonala a térképen, és azt is tudjuk, hogy a mellékág az árpád-korban még biztos hajózható volt, mert II. Géza 1148-ban megerősíti, hogy
Szent László királytól a budai egyház fráterei adományul nyerték a Gellért-hegy alatti pesti- és a mai Blaha Lujza téren (!!!) egykor a volt kerepesi rév adószedési jogát.
Reitter tervei szerint a csatornát nyílt szakaszon 37 méter 90 centiméter szélesre alakították volna ki, a hidak alatt jócskán, mindössze 15 méter 18 centiméterre összeszűkítve. A csatorna oldalai a Duna 0 szintjéhez képest 1 méter 58 centiméter magasságig betonból, ettől feljebb kőből és téglából készített, faragottkő burkolatú partfalakból állt volna.
A csatorna létrehozása ellenére a körút közúti forgalma is megmaradt volna:
Reitter elképzelései szerint mindkét oldalon a támfaltól számított 19 méter szélességben vezetett volna, a körutak mentén kiépülő palotasorokkal.
Gondoskodott volna a megfelelő tömegközlekedésről is: a nyugati körútra lóvasutat, a keleti oldalra pedig gőzhajtású villamost álmodott meg, melyeknek köszönhetően az akkori három nagy pályaudvar (az 1846-ban átadott Pesti indóház, a MÁV első pályaudvaraként 1867-ben megnyitott Józsefvárosi – eredeti nevén Losonci –, valamint a Déli vasút Budai állomás – a mai Déli pályaudvar) megfelelő összeköttetéshez jutott volna.
Az egyetlen gond azonban a pénz volt: Reitter a kisajátítások összegeivel együtt 15 millió forintra becsülte az építés költségeit, ez pedig megengedhetetlenül soknak számított. 1871-ben végül megszületett a mai Nagykörút az egykori medertől kis mértékben eltérő terve, a Közmunkák Tanácsa pedig az 1871. évi XLII. törvénycikk értelmében 1,8 millió koronát kapott a rendezésre.
