Hírek

Miért nyüszít Ukrajna? Haditengerészet – tengeralattjárók 1.

Ezúttal nem csak Ukrajna nyüszít, hanem mindenki a világon, hiszen a tenger alatti orosz képességek nagyon komolyak. Igaz ez még akkor is, ha számszerűsítve az Egyesült Államok tengeralattjáró flottája azonos értéket mutat, és nagyrészt korszerűbbek is, mert a felszerelhető fegyverrendszerek terén az oroszok igen jól állnak! És ez összefüggésben van a méretekkel!

Az oroszok legnagyobb tengeralattjárói jóval nagyobbak az amerikaiaknál. Ennek egyik oka csupán az, hogy a Montreux-i Államközi Egyezmény szerint a 10.000 tonnánál nagyobb hadihajók, illetve bármilyen méretű, nem parti államokhoz tartozó tengeralattjárók nem úszhatnak be a törökországi Dardanellákon, illetve a Boszporuszon át a Fekete-tengerre. Ez mindig is szempont volt, ugyanis az egyezményt 1936-ban írták alá, így már a második világháború során is érvényben volt.

Miután Ukrajna nem rendelkezik egyetlen tengeralattjáróval sem, a víz alatti hadviselés terén kifejezetten az Egyesült Államokra, illetve a NATO-ra kell hagyatkoznia.

De ettől még senki nem lehet nyugodt, hiszen Oroszország mindig nagy hangsúlyt fektetett erre a területre, és pár éve olyan szörnyet bocsátott vízre, amitől retteg a Nyugat. Ez pedig nem más, mint a világ legnagobb tengeralattjárója, a Belgorod!

Belgorod

Megdöbbentő méretek, és a jobb alsó sarokban ott van, az a mitől joggal retteg bárki, aki ellen fordítják ezt a brutális szörnyet! Az bizony egy Poszejdon típusú víz alatti hadászati nukleáris hadászati drón, és ami igazán nyugtalanító, az, hogy a drón lehet akár 2 megatonnás nukleáris csapásmérő is, legalábbis a szakértők szerint ez a maximális rombolóerő.

Mit jelenthet ez? A jobb megértés okán a Hirosimát elpusztító Little Boy adatait citáljuk ide: „mindössze” 15 kilotonnás, azaz 15.000 tonna TNT-nek megfelelő rombolóerővel bír, miközben a 2 megatonna az 2.000.000 tonna TNT robbanóanyag hatóerejének felel meg!!! Ha jól gondoljuk ezzel a fegyverrel nem Japán városokat lehetne legyalulni, hanem egész szigeteket, akár a legnagyobb négy közül is…

150 méteres mélységben végrehajtott atomrobbantás 1958-ból (feljavított változat) – mindössze 9 kilotonnás bombát robbantottak…

Óriási pusztítóerő, ugyanakkor igen nehéz védekezni ellene, mert a Poszejdon munkamélysége 1.000 méter körül van, és 100 tonnás saját tömegével is nagyobb sebességgel képes haladni, mint a jelenleg hadrendbe állított leggyorsabb felszíni és víz alatti hajók, valamint torpedók – legalábbis Putyin elnök így nyilatkozott. Sebességét kb. 130 km/órára becsülik, amelynek elérését egy kisméretű atomreaktor által működtetett ramjet hajtómű biztosítja, de ennek pontos kialakítása és működése sem teljesen tisztázott.

Vannak ott azért más fegyverek is, de ezeket már a Borei II osztályú ballisztikus rakéta-tengeralattjárón mutatjuk be. Az előd, a Borei osztály (955-ös tervszámú tengeralattjáró) feladatának átvételére (955/A tervszám) tervezték a kezdetektől fogva, míg az előd sorozat tagjait az Akula osztályú és az Oscar osztályú tengeralattjárók hajótestének kombinálásával építették (ezeket is felfejlesztik a Borei II szintjére!). Minden valószínűség szerint a Borei II ezért megbízhatóbb, tartósabb, és olcsóbban fenntartható lesz, de mindenekelőtt csendesebb!

Minden, amit a Borei osztályról tudni lehet

De mi is a feladat? Leginkább az, hogy elrettentés útján biztosítsák a meglehetősen kiterjedt orosz part menti vizeket. Ezek tehát stratégiai jellegű hajók, ugyanakkor gondolkodnak azon is, hogy taktikai jellegű változatokat is készítsenek. Az új hajókat négy további rakétacsővel is felszerelik, összesen tizenhat interkontinentális hatótávolságú ballisztikus rakétához – amelyek mindegyike 6-10 nukleáris robbanófejet hordoz.

Ez azt jelenti, hogy minden tengeralattjáró akár 160 nukleáris robbanófejet is képes szállítani – ez elegendő több közepes méretű ország elpusztításához egyetlen lövedékkel.

Mennyire ütőképesek Oroszország új Borei II osztályú stratégiai nukleáris tengeralattjárói?

Az RSZM–52V Bark helyett azonban a nehezebb R–30 Bulava kerül a hajókra a D–19M rakétarendszer részeként, a második és az azt követő egységeken 16 db-ra növelik a rakéták számát, a hajó orrában 8 db 533 mm-es torpedóindító cső helyezkedik el, ezek RPK–2 Vjuga (SS–N–15) robotrepülőgépek indítására is alkalmasak!

A Jurij Dolgorukij (K-535) orosz nukleáris tengeralattjáró négy „Bulava” rakétát indít
Oroszország vízre bocsátja 6. Borei-osztályú tengeralattjáróját, a “Generalissimo Suvorov”-ot

Sorozatunk következő részében is maradunk a tengeralattjáróknál, további osztályokat, és fegyvereket is bemutatunk, illetve igyekszünk egy „nagyképet” is összerakni Oroszország tengeralattjáró flottájáról.

Ajánlott Cikkek