Erdély Hírek Mások írták Vélemény

Miért rögtön Putyin-bérenc az aki autonómiát akar?

A véleménycikket a krónika.ro oldalon olvastuk.

Nem kell nagy jóstehetség annak megállapítására, hogy a Fidesz–KDNP zsinórban negyedik kétharmados győzelmét hozó választások után a budapesti kormányoldal a jogos ünneplés után nehéz újabb évekre készülhet. Az ukrajnai háború miatti megváltozott geopolitikai környezet és a várható gazdasági, energetikai, sőt akár élelmiszerválság közepette kell lavírozni az országot, méghozzá úgy, hogy a jelek szerint Budapest számára kedvezőtlen nemzetközi közegben kell meghozni a legjobb döntéseket.

Bár józan ésszel arra lehetett volna számítani, hogy az EU illetékesei az újabb elsöprő választási győzelem után visszakoznak, elfogadva a magyar választópolgárok döntését, miszerint ragaszkodnak eddigi kormányukhoz, Brüsszel nem sokat teketóriázott, és máris jelezte: elindítja az európai uniós források folyósítását a jogállamisághoz kötő úgynevezett feltételességi mechanizmust. Ez nem okos döntés. Egyik fél számára sem lenne jó, ha ideológiai alapon vegzálnák tovább Magyarországot, mivel mostantól határozottan úgy tűnik, hogy nem a kormányt, hanem a magyar választópolgárokat akarják döntésük miatt büntetni.

Ebben a helyzetben nagyon fontos lenne helyreállítani a háború miatt ziláltabbá vált viszonyt a V4-ekkel, hiszen fontos és értékes, minden érintett érdekérvényesítését elősegítő szövetségről van szó. Már csak azért is, mivel látható, hogy a háború is jó alkalmat adott a magyar kormánnyal szemben álló erők számára ahhoz, hogy folytassák a támadásokat.

A választási győzelem kapcsán is azt vélte fontosnak a világsajtó, hogy a magyar kormányfő az őt és kormányát folyamatosan bíráló ukrán elnököt is megemlítette azok sorában, akik ellenében sikerült győzni. Ráadásul a saját külpolitikához való ragaszkodás jegyében Moszkvával fennálló gazdasági kapcsolatok miatt a Fidesz győzelmét sokan úgy próbálták tálalni, hogy Magyarországon ismét Vlagyimir Putyin szövetségese győzött. Ebben a kontextusban érdemes a szomszédos országokkal fennálló, konkrétan pedig a magyar–román viszonyról is említést is tenni.

A román sajtó és az ott megszólaló elemzők ugyanis szinte hisztérikus hangnemben reagáltak, a józan ész határait jócskán túllépve harsogták, hogy Orbán Putyin embere, újabb győzelmével pedig Oroszország érdekei érvényesülnek az EU-ban és a NATO-ban. Mindez egyrészt annak a bizonyítéka, a románok hangadó köreit frusztrálja, hogy Magyarországnak van saját külpolitikája, amelyet nem kívülről diktálnak, nagyobb részt viszont továbbra is annak tudható be, hogy főként az idegesíti őket, ha Magyarországon erős legitimitású, a nemzeti érdekek képviseletét, így a határon túli magyarok jogainak védelmét is vállaló kormány van hatalmon.

Ennek tudható be az Orbánt és szövetségeseit – így a rá masszívan szavazó erdélyi magyarokat is – démonizáló dezinformációs kampány. Ennek egyik leghajmeresztőbb példáját a G4Media című portál szolgáltatta, amely magát a nyugati, demokratikus érdekek és az emberi jogok képviselőjének színeiben igyekszik feltüntetni, de fennállása óta kitartó álhírkampánnyal próbálja befeketíteni az erdélyi és partiumi magyar közösség jogköveteléseit.

A portál ezúttal már egy nappal a választás után igyekezett Putyinra rátolni Orbánt, az RMDSZ-t és az erdélyi magyarokat, amikor egyrészt a háborúból való kimaradás kampánytémaként való alkalmazását Putyin iránti támogatásként próbálta beállítani, másrészt erőltetett párhuzamot vont Putyin Ukrajna elleni háborúja és a békés magyar autonómiatörekvések budapesti támogatása közt.

A verdikt sem maradt el: aki autonómiát akar, az putyinista oroszbérenc.

Márpedig az ilyen, a tényeket nagyvonalúan figyelmen kívül hagyó megállapítások csak arra jók, hogy még jobban elvessék a sulykot, és határozottan nem járulnak hozzá a magyarok és a románok közötti közeledéshez, a bizalom növeléséhez.

Ráadásul a sommás megállapítás logikailag sem állja meg a helyét, hiszen az orosz–ukrán viszony megromlásának egyik fő oka az ukrajnai oroszok elleni diszkrimináció. Vagyis a magyar–román viszony javulását épp hogy az akadályozza, ha a bukaresti illetékesek továbbra sem hajlandóak teljesíteni az őshonos magyar közösség jogos követeléseit. Csak reménykedhetünk abban, hogy a bukaresti kormány illetékesei nem ezen koordináták mentén mozognak a magyar–román kapcsolatok terén. Afelől nincs kétségünk, hogy a mindenkori bukaresti kormányilletékesek rendszerint akkor érzik jól magukat, ha a budapesti kormány mozgástere és érdekérvényesítő képessége csökken. Azonban legalább két ok miatt lenne szerencsésebb, ha normalizálódna a magyar–román viszony. Egyrészt azért, mert a magyar kormány még legalább négy évig az eddigi gyakorlatot követi majd a külhoni magyarokkal kapcsolatos politikájában. Másrészt pedig azért, mert a háború miatti válságidőszakot szomszédokként egymás ellenében nemigen lehet majd átvészelni.

forrás és teljes cikk kronikaonline.ro

Ajánlott Cikkek