Épített örökség Magyarság Nagyjaink Tájak/korok Történelem Világ

Milyen világ volt, amikor 25 éves lett a Keleti?

Igen, helyesen a Keleti pályaudvar, de ahogy a Nyugati esetében, itt is gyakran lemarad már a pályaudvar megnevezés. Úgyis tudja mindenki, hogy miről van szó, és rövidebb. Miről van szó? Nos, manapság a kopottság, az elhasználtság és hasonló érzetek párosulnak a pályaudvarokhoz – különös tekintettel a pályákra -, de ez nem mindig volt így, és reményink szerint nem is mindig lesz így!

Borítóképen: A 25 éves Keleti pályaudvar

Ezzel megintcsak nem azt akarjuk mondani, hogy „régen minden jobb volt”, csupán jelezzük, hogy korról korra más volt a vasúthoz való viszonya a társadalomnak. Mindjárt itt a példa is:

Valami Stephenson nevű ánglius oly masinát fundált ki, melyet füsttel és forró vízzel hajtanak. Higyje a ki akarja.

Az idézet állítólag a Magyar Kurir 1825-ös egyik számában volt olvasható, és arról tanúskodik, hogy bizony komoly ellenállás volt a vasúttal szemben. Aztán megnyílt 1846-ban a Pest-Vác gőzvasút, és minden megváltozott…

De továbbra is voltek ellenzők… Amikor 1847 májusában a Pest-Vác vonalon két mozdony összeütközött, egy újság így írt:

Hiába, mi mindig megmondtuk: nem kell szeleskedni, lassan járj, tovább érsz.

A vasút megjelenéséig a leggyorsabb közlekedési eszköz Biasini gyorskocsija volt… Ez volt az első gyors utazást kínáló lehetőség, melyet Biasini Rajetán, a vállalkozó szellemű kolozsvári üzletember alapított meg 1836-ban Pest-Debrecen-Várad és Kolozsvár között, melyhez később a Kolozsvár-Marosvásárhely, a Kolozsvár-Szeben, illetve brassói járatok csatlakoznak.

Kép Biasini hirdetéséből, az 1840-es évekből

A vállalkozásnak nagy a sikere volt, hiszen Biasini gyorskocsija 18 óra alatt megfutotta a Kolozsvár-Nagyvárad távot, ami azelőtt kétnapi járóföldnek számított.

Ez szép eredmény volt, de a vasút ettől sokkal jobb volt, ugyanis nem csak sebességben tudott versenyezni, kényelmét tekintve nagyságrendi különbséget jelentett! Ez pedig elvezetett oda, hogy a „Stephenson nevű ánglius” találmánya Magyarországon is igencsak népszerű lett, és mire a Keleti pályaudvar 25 éves lett 1909-ben a vasutak hossza – beleérve a mellékvonalakat, a keskeny nyomtávú és gazdasági vasutakat is! – jóval meghaladta a 17.000 kilométert!

Így történt, hogy a vasút a haladás jelképévé vált, és behálózta az egész országot.

Induló vonat a Keleti pályaudvaron – 1909

Akkoriban odáig jutott a fejlődés, hogy az akkor élő és utazó emberek már szinte el sem tudták képzelni, hogy az az utazás, amire 4-5 órát is soknak tartanak, arra a vasút előtt 4-5 napot (!) kellett szánni!

1909-re már arról írt a sajtó, hogy „a nagyok teljes tudatában voltak annak a mérhetetlen fontosságnak, mellyel a vasút az ország kultúrájának és gazdagságának emelésére bír”, ami annak az általánosan is vallott nézetnek a megnyilvánulása, miszerint a vasút nem önmagában való, hanem az egész ország szolgálatában áll, annak minden nemű fejlődésének záloga!

És kik voltak ezek a nagyok? Nos, Kossuth Lajos már 1846-ban felhívása így szólt:

Tengerhez, magyar! El a tengerhez!

Bár aztán ez a”Tengerre, magyar!” formában őrződött meg, Kossuth közel sem a tengerész mesterség űzésére akarta rábírni honfitársait, hanem arra szólított fel, hogy építsenek ki tengeri kapcsolatot – és azt természetesen vasúti összeköttetés formájában képzelte el. És mi történt, amikor Fiumébe látogatott, hogy egyeztessen a helyi körökkel a vasút építése ügyében?

Ott találta gróf Széchenyi Istvánt, aki Kossuthot e hazafias munkában megelőzte!

A Keleti pályudvar csarnoka – 1909

Ne feledjük el, hogy ez a történet közvetlenül a Szabadságharc kirobbanása előtt történt, amikor már tudni, de legalábbis erősen sejteni lehetett, hogy valami készül, és Pesten is rengeteg tennivalója akadt a két nagy magyarnak. Hogy ők mégis Fiumében találkoztak a vasútépítés ügyében, jól mutatja, hogy ők már akkor felismerték azt, amit egyesek sokáig kétkedéssel fogadtak!

De az utazóközönség egyre nagyobb lett, egyre többen voltak, akiket nem érdekeltek az elméleti kérdések, egyszerűen csak éltek a vasút adta lehetőségekkel!

Ahogy a kétkedőkkel, úgy nagyjainkkal sem igazán foglalkoztak feltétlenül, de ha úgy tetszik „a hátsójukkal szavaztak”, azaz felszálltak az addig soha nem látott lehetőséget biztosító vonatokra. Így történhetett meg, hogy a palotai kis erdő ünnepkor meg vasárnapon ugyancsak hangos volt a mulatozók nótájától és két hatalmas vendéglője alig győzte befogadni a sok szomjas torkú pestit.

Felül: a Palotai erdő a Pest-Vác vonal mellett, alul: ma már Újpest része a terület

Ahogy az a fenti két kép alapján látható, legutóbb a Tungsram gyára foglalta el nagyrészt a korábbi Palotai erdő területét, és ez az a terület, ahol valósznűleg megépül az Újpest FC új stadionja. De ez csak abból a szempontból érdekes, hogy azonosítsuk a helyet.

A Pest-Vác vonalon az első hónapban máris 10.000 forint bevételt jegyeztek fel, ami akkoriban igen szép eredménynek számított!

Persze ez 1909-ből nézve már semmiségnek tűnt, hiszen akkoriban már naponta 1.030 szerelvény közlekedett a 17.000 kilométeres vonalhálózaton!

A vasút korai történetének egy igen érdekes epizódja volt, hogy az újdonság varázsa rengeteg embert vonzott az Indóházba. Ez olyan méreteket öltött, hogy az utazók alig-alig fértek hozzá a felszálláshoz, így aztán bevezették, hogy a csarnokokba belépni tíz pengő krajcár fejében lehetett!

Aztán ez is változott: 1877-ben megépült a ma is ismert Nyugati pályaudvar (akkor még Indóház néven), majd 1884-ben megnyitották a Keleti pályaudvart.

Ehhez persze az is kellett, hogy 1868-ban megalakuljon a MÁV, és a hazai vasutak egyre nagyobb része kerüljön hazai kezelésbe, méghozzá az állam tulajdonába, egységes vezetéssel és az egész országra kiterjedő stratégiai tervekkel.

És milyen volt a Keleti pályaudvar 1909-ben? Nos, ezt a cikk képei jól mutatják, de érdemes azért néhány életképet írásban is feleleveníteni!

Amikor a környékről érkezett be egy-egy szerelvény, kosarak, kátyúk, puttonyok szálltak le, hiszen méretüknél fogva szinte teljesen eltakarták az őket cipelő asszonyokat. A kijáratnál menetük kissé megtorpant, mert legalsó szoknyájukból elő kellett venniük a menetjegyet, de aztán megindultak a piacok irányába, eladni portékájukat.

A Keleti pályaudvar érkezési oldala

És máris változott a kép: az induló vonatokhoz poggyászokkal teli utasok érkeznek meg, és sorra szállnak fel a kocsikra. Ki-ki vérmérséklete, hangulata alapján hol hangos, hol komoly, hol nevet, de hallható hangos beszélgetés is, és láthatók olyan úrasszonyok, akik az egész szerelvényen végigmennek, mire megtalálják a nekik leginkább megfelelő helyet.

Ekkor jön a búcsúzkodás pillanata. Ez is, mint eddig is, mindig és mindenkinél más, tarka kavalkád a pályaudvar az induló vonat mellett!

Indul a vonat! Keleti pályaudvar, 1909

És ezek a képek minden nap, minden órában és minden percben ismétlődtek, ahogy a vonatok érkeznek és indulnak. De ne felejtsük el, hogy az egész pályaudvar egy nagy gépezet, amit működtetni kell – még ha ezt az utazók és kísérőik, akiktől érzékeny búcsút veszenek, nem is veszik észre…

Pedig a mozdonyokat már jó három órával indulásuk előtt be kellett fűteni, a kocsikat ki- és le kellett takarítani, és persze mindent alaposan megvizsgálni, hogy biztonságosan célba érjenek az utasok. A szerelvényeket be kellett tolni a csarnokba, télen fűteni, nyáron szellőztetni, a féket ki kellett próbálni, és persze ott voltak, akik a kerekeket végig kopogtatták.

Vonatok indulás előtt a Keleti pályaudvaron – 1909

És persze ott voltak azok, akiknek az volt a feladata, hogy a rengeteg vonatot irányítsák, a szerelvények mindig a megfelelő vágányra álljanak be, és azok időben ott is legyenek, és időben is induljanak, és persze egy hófúvás, vagy éppen valamely műszaki hiba már akkor is képes volt felborítani a teljes menetrendet, de akkor is helyt kellett állni a forgalom irányításában résztvevőknek!

És persze ott voltak a karbantartók, pályamunkások és még sok-sok olyan vasúti dolgozó, akinek a munkáját nem is igen látták akkoriban sem.

Beérkezett a vonat, az utasok leszálltak – 1909

Nos, amikor 25 éves lett a Keleti pályaudvar valahogy így gondolkodtak a vasútról, így emlékeztek annak addigi történetére, és ilyen hangulat volt a pályaudvaron.

Ajánlott Cikkek