Milyen volt az a bizonyos “csökkentett lakóértékű lakás”?

A háború után teljes mértékben átalakult az építőipar, és ez alól nem volt kivétel a lakásépítés sem. Itt is egyre erősödött az állam szerepe, és az akkori propaganda szerint viszonyleg gyorsan felszámolták a nyomortelepeket. Nos, ez abban a formában igaz is, hogy a kidőlt-bedőlt falú tégla, fa, olykor meg lemez falú házacskákat egyre-másra váltották fel a rendezettebbnek ható lakótelepek.

Borítóképen: „Cs” típusú házsor – 1959

Igen ám, de nem volt lehetőség minden esetben igazán komoly előrelépésre… Egyrészt anyag-, másrészt munkaerő-, harmadsorban pedig a pénz hiánya hátráltatta a folyamatokat. Az igaz ugyan, hogy megszervezték az állami építőipari vállalatokat, az igazán komoly lendület csak a panelekkel érkezett meg! De hol volt az még az ’50-es években!

Bár ’56 után már belátták, hogy az embereknek sokkal nagyobb igényeik vannak – az állandó újjáépítési lázba pedig egész egyszerűen belefáradtak! -, így kísérletekbe kezdtek, de a Rákosi-rendszer még csupán erőforrásként tekintett az emberekre…

Ez nem jelenti azt, hogy korábban nem voltak nyomortelepek:

A panelek korszaka azonban még mindig váratott magára; az első panelházat 1959 építették fel Sztálinvárosban (Dunaújváros), és az 1961-ben induló első 15 éves lakásépítési tervben vázolták először tömeggyártott panelházak építését.

Előtte viszont más megoldásokat kerestek, és lehet, hogy jobbak lettek volna a lakótelepek, de mindenképpen kevesebb lakás épült volna…:

Természetesen a Rákosi-rendszer sem reklámozta, hogy a nyomortelepek helyett kínált állami lakások jó része úgynevezett „Cs” típusú lakásokat jelent!

Mi az a „Cs” típusú lakás? Nos, a helyzet úgy áll – és ezért is használták inkább a rövidítést! -, hogy a „Cs” nem mást jelöl, mint hogy „csökkentett lakóértékű lakás”, ugyanis;

Ezekhez az egyetlen szobából álló lakásokhoz sem fürdőszoba, sem mosdófülke nem épült!

Azon túl, hogy ezek az akkor épült lakások nyilván tiszták, és rendezettek voltak, valójában sokkal több komfortot nem nyújtottak, mint a nyomortelepi lakások, és talán mondani sem kell, hogy bár akkoriban a társadalom rétegzettsége közel nem mutatott olyan nagy szélsőértékeket, mint manapság, de az alsóbb rétegek kerültek ezekbe a komfort nélküli, egyszobás lakásokba – gyakran egész nagycsaládok!

Ebből pedig egyenesen következett, hogy azok a területek, ahol ilyen típusú házakat építettek, újra csak azokat a jegyeket kezdték mutatni, mint a nyomornegyedek…

Talán nem kell mondani, hogy az ezekből az épületekből – vagy éppen a vidéki mélyszegénységből – kerültek a városok későbbi panel lakótelepeire, milyen komoly minőségi lépésként élték meg a váltást! Az akkori modern panelekben – bár még mindig ott volt például a főzőfülke… -, de minden esetben összkomfort volt, és – bár mára ezeket jobbára megszüntették – a tíz emeletes épületekben működött szemétledobó is, ahogy a lift is alapfelszerelés volt!

Hogy mennyire nagy nyomás volt a lakosság részéről azirányban, hogy ne kelljen ezekbe a „Cs” lakásokba költözni – mert ugye az világos, hogy a legtöbb esetben nem a beköltözők döntésén múlt, hogy végül hova kerülnek? -, jól mutatja a Magyar Nemzet 1954. július 6.-i számában megjelent cikk is, melynek címe nem más, mint, hogy;

„A városi tanács óvást emel a kifogásolható lakótelep-tervekkel szemben!”

Ne feledjük, Sztálin ugyan már nem élt, de legjobb tanítvány, Rákosi hatalma még majdnem teljes – bár 1953-ban, Sztálin halála után már nem ő Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, de a valódi hatalmat még mindig ő gyakorolja, mint a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára… -, de ilyen erős ellenállást még nem tapasztalhatott a központi szervekkel szemben!

Igen, a közös mosdó- és mellékhelyiségek mellett az is tetézte a komfort teljes hiányát, hogy ezekben az épületekben jellemzően egyedi szenes fűtést alkalmaztak, és a 3-4 emeletes épületekbe a szűk lépcsőkön kellett felkínlódni a tüzelőanyagot a pincéből, vagy az udvaron elhelyezett széntárolóból…

1956-ra már belátták a központi szervek vezetői is, hogy nem tarthatók az állapotok, de még mindig tovább kísérleteztek az emberek tűrőképességével. Ekkor – nevezetesen áprilisban – jelent meg a terve a „tovább gondolt”, immár két szobás „Cs” lakásoknak…

Nem gondoljuk, hogy ez megoldást jelentett a problémákra, maximum azt lehetett elérni, hogy talán a szülők és a gyerekek külön helyiséget kaptak, de a többi – ami a leginkább érdemi kifogás volt! – nem oldódott meg ezzel!

Nehéz idők voltak, nem vitás, de azon, hogy ez jó volt így, mert másra egész egyszerűen nem futotta, vagy mindenért az akkori vezetők tehetők felelőssé, vitatkozzanak a szakemberek!