MMG #1: Marxtól a Tesla műszereken át a Messerschmittig
Ma már csak emléktábla hirdeti, hogy valaha létezett „Óbuda és a magyar műszeripar legkorszerűbb gyára”, helyén ma elegáns irodapark van a Szépvölgyi úton. A vállalat úgy tűnt el, mintha soha nem is lett volna, pedig tényleg mindig a műszergyártás élvonalába tartozott. Van még, aki emlékszik a Mechanikai Mérőműszerek Gyárára, avagy az MMG-re? Reméljük van, de akinek sokat nem mond a név, annak is érdemes elolvasnia a vállalat történetét. Nem semmi! – ahogy mondani szokták.
Borítóképen: Messerschmitt Bf-109 kötelék a Budaörsi repülőtér felett – minden bizonnyal Marx és Mérei műszerekkel (forrás: Fortepen, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum)
A vállalat története pontosan 100 évet ölel fel, ugyanis 1898-ban történt, hogy Mérei Emil Ferenc József jubileumi ösztöndíjában részesült, és párizsi tanulmányútra indult, hogy hazatérte után csatlakozzon Marx Ferenc kisiparos cégéhez, és 1998-ban történt, hogy bezárták az MMG budapesti Szépvölgyi úti gyáregységet is és a cég többi ingatlanjával együtt értékesítették.
Ami viszont ezalatt a 100 év alatt történt, az tényleg nem semmi! De kezdjük az elején! Az 1900-as évek legelején egyre nagyobb igény mutatkozott mindenféle műszerekre, hiszen a gépesítés, az autóipar, és már ipari területeken bekövetkező változások olyan keresletet támasztottak ebben az iparágban, ami addig egyáltalán nem létezett!
A Marx és Mérey államsegéllyel kívánt felfuttatni termelését, mert – bár 1904-ben már a mérőeszközök osztályán 2000 darab hő-, feszültség-, vízállás-, vízszintmérő és rugómérleg készült – a cég újabb megrendeléseket mégsem szerezhetett, mert az osztrák és német importból származó, ismertebb nevű cégek uralták a piacot.
A hazai gépgyárosok meglehetősen konzervatívak voltak, hiába volt a jó minőség és az alacsony ár, maradtak az addig megszokott beszállítóknál.
Volt azonban a vállalatnak egy másik osztálya a fizikai, kémiai, elektrotechnikai laboratóriumok kísérleti műszereit gyártotta. Ezek eljutottak Olaszországba, Spanyolországba, Egyiptomba, Bulgáriába, sőt Dél-Amerikába is!
Egy ilyen helyzetben végzett felmérést az államsegély ügyében a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. A versenytársak persze tiltakoztak, de ami igazán meglepő, az nem más, mint hogy;
A hazai kereskedők azért nem árusítottak belföldi gyártmányokat, mert attól tartottak, hogy a fogyasztók – őket kihagyva – közvetlenül a gyártótól vásárolnák meg a termékeket!
Nos, az tényleg nem semmi, és sajnos – ezek szerint legalábbis – akkor is jellemző a rövidtávú érdekek messzemenő túlértékelése, amit ma is tetten érhetünk sokszor. Enne okán a mechanikai műszergyártási részleg nem igazán fejlődött, és az egész országban talán csak a konkurens Süss-féle vállalkozást lehetett jól prosperáló műszergyártóként elkönyvelni.
Jobb híján ez a részleg tehát csak műszerek javításával foglalkozott ezekben az időkben.
De miért voltak a tulajdonosok ennyire biztosak a dolgukban? Miért hitték azt, hogy őket aztán tényleg támogatni kellene? Nos, nem alap nélkül tették, hiszen 1901-ben a kecskeméti kiállítás bronzérmét, az 1903. évi Országos Segéd- és Tanonckiállítás 3 arany, 4 ezüst, 8 bronzérmét, valamint az Országos Iparegyesület bronzérmét nyerték el!
1907-ben aztán az újabb kérelem is elutasításra kerül a kamaránál (úgy tűnik, hogy jobban lobbiztak a kereskedők és a versenytársak), pedig a képlet nem változott; igen fontos lett volna a hazai műszergyártás felfuttatása, mert bizony az importon keresztül rendkívüli mértékű volt a tőkekiáramlás – miközben azt a pénzt, amit külföldön költöttek el végül, itthon is tudott volna dolgozni a gazdaságban!
Ebben a helyzetben a tőkehiány finanszírozására a vállalat a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál hitelt vesz fel.
A két tulajdonos között egyébként a leosztás úgy működött, hogy Marx Ferenc felelt a kereskedelmi ügyekért, míg Mérei Emil feladata a gyártás, szerkesztés és a laboratórium vezetése volt. A cég tevékenységi körében a fizikai és kémiai tanszerek gyártása és javítása egyre nagyobb súlyt képviselt a különféle hőtechnikai műszerek mellett.
Speciális műszerekkel látták el a selyemfonodákat, a MÁV mozdonyokat, a Ganz-féle hadihajókat stb. Foglalkoztak továbbá vetítőgépek és tartozékaik, fényképészeti eszközök, diavetítők, szikrainduktorok, röntgenkészülékek, kapcsolótáblák, Hertz-, Tesla-, Marconi-féle készülékek stb. előállításával.
A Marx és Mérei már az első világháború előtt sorra adta ki gyártmányismertetőit. Neve egyre ismertebb lett. Az üzlet tehát mégis beindult!
Az első világháború után új alapokra helyezték a termelést. Az elektromosság terjedésével felmerült igényre, 1918-ban bevezették az elektromos mérőműszerek gyártását. A cég „vegyeskereskedés” jellege nem szűnt meg. 1920-tól gyártottak epidiaszkópokat, mozgóképes vetítőgépeket, az 1930-as években az idegen nyelvű hangosfilmekhez magyar feliratnyomó gépeket. Külföldi licencek alapján színpadi világítóberendezéseket, reflektorokat készítettek. Az első felhő- és hullámvetítőket a Nemzeti Színházban ők szerelték fel.
Bár a Marx és Mérei cég 0,5% osztálypontosságú műszerei jó hírnévnek örvendhettek, nem vehették fel a versenyt az EIC termékeivel, de az EKA műszaki színvonalát meghaladták.
1925-től beindult a repülőműszerek gyártása. A vállalat 1930-tól a magyar légierő részére nagy mennyiségben szállított műszereket, ellenőrző és hitelesítő berendezéseket. A gyárépületre 1941-ben felhúztak egy emeletet. A gyár élére hadiüzemi személyzeti parancsnok került.
1942-ben a vállalaton belül két nagy egységet hoztak létre. A repülőműszergyárban csak „keresztény” alkalmazottakat és munkásokat foglalkoztattak, míg a másik részleg a hagyományos profilt gyártotta. Az új neve: „Marx és Mérei Tudományos-, Elektromos Műszerek és Feszmérők Gyára- Első Magyar Repülőműszergyár” lett.
1943-tól a repülőműszereket előállító gyár, mivel a vezetésben csak a Marx testvérek maradtak, felvette a „Marx és Marx Első Magyar Repülőműszergyár” nevet.
A vállalat bekapcsolódott a Messerschmitt-programba. Alvállalkozóként a Weiss Manfréd gyár részére Bf 109 és Me 210 típusú repülőkhöz 1.100 db műszerkészletet (fordulatszámmérő, olajhőmérő, víztávhőmérő, benzin-, olajnyomás- és szívótérnyomásmérő, légcsavarállásjelző, sebességmérő, magasságmérő, variométer, pilótairánytű, elfordulásjelző horizont) szállítottak.
Megszerezték egyes német műszerek utángyártási jogát is.
Mivel a HM újabb szállításokat követelt a Messerschmitt-programon kívül, és a gyárat a lövegműszergyártásba is bekapcsolták, további bővítés volt szükséges. 2,4 millió pengő kölcsönért folyamodtak, megvásárolták a XIII. kerület Szekszárdi út 19-25. szám alatti, egyemeletes Lőwi Rudolf Mechanikai Szövőgyár Rt.-t. Ott helyezték el az alkatrészgyártást, felületkezelést, irodákat, raktárakat, nyersanyagokat, előszerelést.
A gyár vezetői a Szekszárdi úton kívánták összevonni a szétszórt telepeket, és további 3000 m² építését tervezték, de a munkaszervezési nehézségeket látva a HM nem járult hozzá az új gyár felépítéséhez.
A feszített programot a gyár nem tudta végrehajtani. A Messerschmitt gyártás 1943–1944-ben már 500-500 darab komplett műszerkészletre tartott igényt, miközben a munkáslétszám stagnált. A Messerschmitt-programon felül a cégnek 23.000 darab különféle típusú repülőműszert kellett volna szállítania, ezen felül a javításokat is ellátni.
Egy hirdetés 1944-ből:
A Bulcsú utcai és Szekszárdi úti bővítést a frontvonal közeledése hiúsította meg. A gépparkot leszerelték, majd a Nógrád vármegyei Nőtincs és Szendehely községekbe telepítették ki. Szendehelyen üzlethelyiségeket alakítottak át, barakkokat építettek, míg Nőtincsen a kastélyban helyezték el a gépeket.
A Nőtincsi telepet Szany községbe akarták áttelepíteni, de a HM 1944. november 8-i nyílt parancsára uszályokon az ausztriai Obermühlbe akarták szállítani, azonban az uszály Nógrádverőcénél elsüllyedt…
De ezzel nincs vége a történetnek, a nagysikerű vállalat tovább élt a háború után is – már csak az utángyártási jogok okán is, de főként az idők során felhalmozott szaktudás miatt-, persze már nem a Marx testvérekkel…
Folytatása következik…