Vélemény Vélemény-cikkeink

Moszkva egy másik kávéház…

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő lépten-nyomon hangoztatja, hogy szeretne egy személyes találkozót Vladimir Putyin, orosz elnökkel. Ezzel szemben Moszkva ura egyálalán nem kíváncsi Zelenszkijre, hiszen többször elmondta; az ukránoknak nem vele kell tárgyalniuk! Pestisen szólva az a szint, ahova Ukrajna első embere vágyik, az egy másik kávéház – ahova nincs belépése… Volodimir Volja politológus szerint nem is igen lesz ilyen találkozó! Ennek pedig sok oka van.

Borítókép: Puskin kávéház, Moszkva (forrás: pinterest – D. Marie Jo)

A legelső ok egészen triviális:

„Nem lesz találkozó a két elnök között. Putyinnak nincs napirendjén a találkozó.”

Putyin addig biztosan nem fog az általa egyébként nem túl sokra tartott ukrán vezetővel találkozni, amíg az nem tesz eleget kötelezettségeinek. Márpedig nem úgy néz ki, hogy Zelenszkij bárminemű hajlandóságot is mutatna arra, hogy az általa szakadároknak nevezett vezetőkkel tárgyaljon… Moszkva pedig hajthatatlan, és ebben a kérdésben nem is várható, hogy bármikor is változik a véleménye, hiszen egy kötelező, az ENSZ BT által is elfogadott dokumentum keletkezteti az ukrán kötelezettséget, amit történetesen minszki megállapodásnak neveznek…

Putyin persze egy vodkázásra szívesen látja Zelenszkijt, de a Donbász és a Krím nem az a téma, amit egy ilyen találkozón megvitat… Azt ugyanis kijelentette, hogy nincs alapja a tárgyalásnak – miután aláírt, és kötelezően végrehajtandó megállapodás van érvényben. Amit az ukránok folytatólagosan megszegnek.

Bár – elviekben – sor kerülhet mégis a találkozóra, hiszen a normandiai négyek aktuális találkozóján várhatóan mindketten ott lesznek, de a kettejük viszonyában az a meghatározó, hogy Putyin mit akar! És ha az oroszok dominálnak egy helyzetet, sok esély nincs rá, hogy kiengedjék a kezükből a gyeplőt! 

„Nem zárom ki, hogy az elnöki hivatal teljes információs tevékenysége, hogy Zelenszkij Putyinnal közvetlenül akar beszélni a Krímről és a Donbászról, negatívan befolyásolhatja a legmagasabb szintű normandiai formátumú találkozót. Ennek következtében egyszerűen nem fog megtörténni a találkozó.”

Eddig a szakértő nyilatkozata, mi pedig arra szeretnénk emlékeztetni, hogy a Donbász és Krím kérdéséről Putyin már tárgyalt – Biden-nel! Azt pedig Washington sem szeretné, ha Zelenszkij „beleamatőrködne” az orosz-amerikai játszmába!

Marad tehát, ami eddig; a kávéházi ajtónálló rögtön kiszúrja, ha az úri társaságot zavarni akarja egy gyanús alak…

Az idézetek forrása: karpatinfo.net

Ajánlott Cikkek