Mozgó röntgenszoba 1913-ban!
Nem tudjuk, hogy netán már készültek a következő évben kipattanó háborúra, vagy az 1912-13-ban zajló Balkán-háborút tapasztalataiból táplálkozott az a Magyar Vöröskereszt Egyesület azon törekvése, hogy beszerezzen egy szállítható röntgen-készüléket. Mindenesetre egy ilyen kényes berendezés szállítása már önmagában is komoly feladat, de ebben az esetben sokkal többről volt szó!
Borítóképen: A Magyar Vörös Kereszt Egylet röntgen-automobilja – 1913
Az elkészült röntgenautó ugyanis nem csak a vonalak mögé tudta vinni a berendezést, hanem úgy tudott mozogni a hátországban, hogy szükség esetén pár perc alatt működésbe lehetett hozni! Mi volt ennek a jelentősége?
Nos, dr. Gergő Imre körmendi származású sebész orvos-alezredes kapta a megbízást egy tábori röntgenlabor tervezésével, létrehozásával. Ennek szükségességét az indokolta, hogy a röntgen-géppel segítségével a lövedék és a repesz okozta sebesülések kiterjedése azonnal megállapítható. De – mint azt a tervező kollégájával, dr. Szőllősy Lajos együtt megállapította – csakis akkor aknázhatók ki a készülék nyújtotta előnyök, ha olyan berendezést alkotnak, ami ugyanazt a diagnosztizálási lehetőséget biztosítja harctéri körülmények közötti, mint a kórházi gyakorlatban.
Ez élesen szembement a korábbi gyakorlattal, mikoris a legegyszerűbb berendezéseket használták.
A tervezők szerint azonban az egyszerűbb eszközök nem feleltek meg az elvárásoknak, így lehet ugyan, hogy olcsók voltak, de alkalmazásuk nem érte el a kívánt hatást, így ha nem is volt felesleges kiadás a beszerzésére fordított pénz, de mégsem érhették el a technológiában rejlő lehetőségeket.
Az orvosi műszerek a Schmiedt János igazgató által irányított Reiniger, Gebbert és Schall Rt. budapesti orvosivillamosműszer-gyárából kerültek ki!
Az alapként választott Opel 14-30 LE normál alváz-motor egység volt, melyet a Hazai Automobil Rt. OPEL-GARAGE szállított le, a jármű beszerzését és felszerelését pedig Weiss Manfréd csepeli gyártulajdonos finanszírozta.
A karosszéria kivitelezése pedig a Pákai Kölber János által vezetett Kölber Testvérek császári és királyi udvari kocsigyárában történt.
A majdnem teljesen nyitott vezető és utasrész mögött megépített „bódét” egy válaszfal két részre osztotta: az első szakaszra 1,2 méter, a hátsó 1,60 méter volt. Az első szakasz fényképész sötétkamrául szolgál, és baloldalon külön ajtóval szerelték fel. A hátsó szakasz tartalmazta a Röntgen-készüléket az összes segédszerkezetekkel és tartalékalkatrészekkel együtt. Az áramfejlesztő dinamó a kényelmes kezelés és a benzinmotorral való kapcsolata okán közvetlenül a sofőrülés alatt volt elhelyezve. A bekapcsolás egy kis karral lehetett elvégezni.
Ezt az első szakaszt vízzel is ellátták – a tartályt a tetőben helyezték el – az előhívóként szolgáló, tálszerű mélyedés pedig lefedhető volt, így szükség esetén egy 55×140 centiméteres felületű asztal is rendelkezésre állt. A vegyszerek tárolására, amelyek tartalékul szolgáltak, a fényképész ülése alatt elhelyezett szekrénykében voltak tárolhatók.
Ebben a helyiségben volt a különféle nagyságú lemezek tárolására alkalmas, a röntgensugarak ellen ólombéléssel ellátott szekrénykék is voltak a falra erősítve. Itt helyezték el a két röntgencsövet is egy minden irányban rugózva felfüggesztett fakeretbe feszítve. A Röntgencsövek ugyanis kb. 200 mm átmérőjű, csaknem légüres, kb. 0.3 mm vastag fallal bíró üvegballonok voltak, tehát rendkívül törékenyek, ami a szállításnál nem lehanyagolható körülmény.
A hátsó kamrában volt elhelyezve az Ideál-Röntgen készülék, melyet a Reiniger, Gebbert és Schall szállított. Ezt csuklók rögzítették helyzetükben. A készülékhez tartozó kapcsolóasztal, egy Röntgen-cső állvány, egy műtőasztal, továbbá átvilágító és erősítő ernyők, és minden további segédeszköz célirányos módon a szekrénybe voltak beépítve. Itt került elhelyezésre E még néhány röntgencső az előbb leírt rugós felfüggesztésben. A csövek mindegyike egyébként még posztózsákba is van takarva, hogy esetleges robbanások alkalmával a többi cső a szétszóródó fém- és üvegszilánkok miatt meg ne sérüljenek.
Az egyes készülékek elhelyezése a hátsó szakaszban olyan volt, hogy a szárnyas ajtók kinyitásakor az egyes részek oly helyzetben legyenek, amely az azonnali használatbavételt lehetővé tegyék.
A röntgen-automobilnak a harcvonal mögötti alkalmazása esetén a készülék maga a kocsiban maradt s mindössze 3-5 perc alatt minden előkészület megtehető volt akár felvétel, akár átvilágítás számára. A sötétkamra két személy vagy egy sebesült szállítására is alkalmas volt. A sofőrön kívül az utasüléseken még további két személy foglalhatott helyet.
Nos, ilyen „egyszerű” mindez, de csak leírni… Megcsinálni egy ilyen kényes, és bonyolult szerkezetet, méghozzá hadi körülményekre optimalizálva, bizony igencsak henhéz feladat volt – de megoldották!
