Magyarság Tájak/korok Történelem

Műanyagba öltöztetett Csepel D-344! Avagy; összkerekes tűzoltó

„A tűzoltók munkáját számos speciális felszerelés segíti: a különböző gépjármű-fecskendők közül a legújabb az összkerék meghajtású Ikarus 526, amely a legrosszabb utakra is alkalmas. Jellegzetes segédeszköz a tolólétra. A leghosszabb 45 méterig, vagyis jó 15 emelet magasságig ér fel.”

Borítóképen: Próbarendszámos Ikarus 526

Miért kellett terepjáró, és miért készítették alumíniumból a felépítményt, és miért kapott mindez üvegszálas poliészterből készült borítást?

Nos, mindenre megvan a magyarázat! Az Ikarus már korábban is készített tűzoltóautókhoz felépítményeket. Akkor már jellemzően alumínium borítást kaptak a járművek, de ilyen széleskörben addig nem alkalmazták a könnyűfémet, a műanyag borítás pedig szóba sem került!

Az 1960-as évek elején merült fel az az igény – különösen a vidéki tűzoltóságok részéről -, hogy olyan teherautókra van szükségük, ami terepen is alkalmazható. Sok esetben ugyanis nehezen megközelíthető helyekre kellett eljutniuk, ami igencsak megnehezítette munkájukat, illetve erősen növelte reakcióidejüket. Márpedig a riasztástól a helyszínig történő kijutás igen fontos tényező!

Csepel D-352 (forrás: youtube – Klasszik Kasztni)

Az Ikarusnál persze nem kellett a nulláról kezdeni, hiszen ott volt a már korábban gyártott Csepel D-352! Ezt azonban összekerék hajtásra átalakítani igencsak komoly munka lett volna, és az alváz kialakítása miatt nem is tartották feltétlenül kivitelezhetőnek. Itt azonban nem hasalt el a terv, hiszen ott volt kéznél a Csepel D-344, amelynél adott volt az négykerék hajtás!

A Csepel D-344 a széles közönség előtt először 1963-ban mutatkozott be Lipcsében, így a tűzoltóautó gyártását alkezdhették, amikor rendelkezésre álltannyi alváz+motor, hogy az egyébként nem túl nagy darabszámra tervezett Ikarus 526 felépítményét kialakítsák ezen az alapon.

A Csepel D-344 különleges, kétkardános összkerékhajtása

Az Ikarus saját lapja 1964-ben írt arról, hogy legyártották az első mintapéldányokat. Ekkor elmondta a gyár képviselője, hogy miért döntöttek az akkor sem olcsó alumínium és műanyag alkalmazása mellett. A cél nem volt más, mint a terepjáró képesség megőrzése teljes terhelésnél is, amit pedig a saját súly csökkentésével kívántak elérni. Miután azonban kiderült, hogy a Csepel D-344 ebben a konfigurációban jobban terhelhető, mint gondolták, egy másik előnyt is kiaknázhattak!

Míg a korábbi Csepel-Ikarus tűzoltóautók 1.200 liter vizet tudtak szállítani, addig az Ikarus 526 egyenesen 2.000 liter víz szállítására volt alkalmas.

Természetesen ez minden szerelvénnyel, személyzettel, bevetésre kész állapotra értendő. Bevetési állapotban, személyzettel és minden szükséges felszereléssel ellátva az Ikarus 526 9.310 kilogrammot nyomott! Miután ebből a súlyból 2.000 kilogramm volt a víz súlya, elmondható, hogy jó munkát végeztek a tervezők.

A tűzoltóautó eleje, a „csőr” is azért más, mert itt is poliésztert alkalmaztak, és az elemeket úgy tervezték meg, hogy minél nagyobb egyben sajtolt darabokból álljon, a lehető legkevesebb illesztéssel. Nyilván tisztában voltak a műanyag elemek tulajdonságaival, ezért a karosszéria hátsó része különleges felfüggesztést kapott: négy gömbcsuklón nyugodott a karosszéria, amire azért volt szükség, hogy a nehéz terepen az alváz csavarodásából adódó erőket a lehető legjobban elszigeteljék a karosszériától – ami nem volt rugalmas, könnyen elpattanhatott.

Ugyanúgy elboldogult a nehéz terepen, akár az alaptípus!

Az üvegszövet betétes poliészter alkalmazásának egyik látványos adata, hogy a 2.000 liter víz befogadására képes tartály – ami szintén ebből az anyagból készült! – saját súlya mindössze 128 kilogramm súlyú volt!

A hátsó rész felfüggesztését már említettük, de azt is el kell mondani, hogy a fülke esetében is hasonlóan jártak el, ott négy szilenttel oldották meg, hogy a csavarodások és rázkódások a lehető legkevésbé terjedjenek át a motor, illetve a futómű felől.

A formatervet Finta László készítette el, aki egyébként számos más műanyag karosszériás kísérletben is részt vett, de talán ez a tűzoltóautó volt az, ami a legsikeresebb lett.

A motor a D-414 egyik variánsa volt, de sajnos a pontos típusszámra nem leltünk rá, csak azt írta meg a korabeli sajtó, hogy 105 lóerő leadására volt képes. Mennyire vált be, és mennyire nem? Nos, az ma már voltaképpen mindegy is, a technikatörténet egy érdekes darabja marad örökre az Ikarus 526, amiből 1965-ben egyébként 40 darab került kiszállításra a tűzoltóságokhoz.

Ajánlott Cikkek