Magyarság Tájak/korok Történelem

Munka, vagy életforma? A csősz

Manapság talán a legtöbbünknek a csőszről egy öreg, vagy más munkára nem alkalmas személy jelenik meg lelki szemeink előtt, de tudni kell, hogy egykor a csősz munkáját igenis mesteri szinten kellett végezni!

Borítóképen: Ebéd egy csősz-kunyhóban. — (Qyulay L. eredeti rajza.), Vasárnapi Újság, 1872

Miért? Mert bizony igen komoly anyagi felelőssége volt, ugyanis a tolvajok által okozott kárt – amennyiben a tettest nem tudták megnevezni – a csőszöknek meg kellett téríteniük!

De kik is azok a csőszök?

A csősz, vagy kerülő, hivatalosan mezőőr, a mezők, rétek, legelők és egyéb gazdasági területek őrzésével megbízott, rendszerint felesketett és gyakran külön jelvénnyel ellátott személy.

A szőlőcsősz (akit rendszerint augusztus–november hónapokra fogadtak fel) a lopások és a szőlőhegyre tévedt háziállatok kártevése esetén a hegytörvények értelmében járt el, míg a madarak és rágcsálók ellen saját maga által készített riogató eszközökkel védte a szőlőt. Általában a hegybíró, vagy csőszbíró feladatkörébe tartozott felfogadása és felügyelete.

A városoktól és falvaktól távolabb eső, különálló pusztákon igazgatási és igazságszolgáltatási funkciókat ellátó tisztség volt, amely a 18. század végén már fejlettségének magas fokán állt.

Az ármás (lat. arma ’fegyver’) és bakter (ném. Wächter ’éjjeliőr’) a falu éjjeli biztonsága felett őrködött, míg a csősz az erdőt és a határt őrizte.

A kőbányi Csősztorony

Az egykori kőbányai virágzó szőlőkultúrák emlékét őrzi. Évtizedekig segítette a kőbányai szőlőcsőszök, szőlőpásztorok munkáját, hiszen oltalmazni kellett a szőlőtolvajoktól és a madaraktól is, amelyek gyakran dézsmálták és csipegették a dús fürtöket. Azonban a számottevő szőlőtermelés az 1875 táján bekövetkezett filoxéravész miatt súlyos csapást szenvedett, amiből azt követően már nem tudott újra talpra állni.[1] A kerületi önkormányzat tervei szerint ide lesz átköltöztetve a Helytörténeti Gyűjtemény. A Csősztorony Kőbánya címerében is felbukkan.

A Csőzstorony Kőbányán 1900 körül

A 19. század végén a Kiskunság néhány pusztája kivételével megszűnt, ill. teljesen beleolvadt a csendőrség intézményébe, miniszteri rendeletekkel szabályozták.

Talán nem mondunk újdonságot, hogy ma is igen nagy szükség lenne a csőszök munkájára, de nem hiszünk benne, hogy ma lenne, aki teljes felelősséget vállalna azért a veszteségért, amit a mezőket megdézsmálók okoznak… És ma talán inkább a környezet védelmére kellene koncentrálni, de ez már egy másik mesterség!

Ajánlott Cikkek