Nagyok kihívója: SHB
Ha netán úgy tűnne, hogy az SHB egy amolyan gyenge szerkezet, talán igaza is lehet, de a cég ezzel a termékkel eleve azt a kategóriát célozta, amelyben nem volt sok lehetőség arra, hogy robosztus gépeket gyártsanak, és persze a korban egyébként kifejezetten jónak számító motorok teljesítménye is gátat szabott a súly növelésének.
Borítókép: SHB 98 1939-ben készült, teljesítménye 2,2 LE, legnagyobb sebessége 55 km/h volt! Ez akkoriban – és valójában a nem rendszámos mai robogók világában is – elég jónak számít
Igen, az SHB* 98 kifejezetten a segédmotoros kerékpárok szegmensét célozta mag, amely akkoriban annyit tett, hogy pedálos volt, motorja nem lehetett nagyobb, saját tömege pedig nem haladta meg a 32 kilogrammot. Ezért pedig nem kellett hozzá jogosítvány!
De nézzük a történetet, ami egészen 1891-ig nyúlik vissza, mikoris Schweitzer Henrik bejegyezteti első vállalkozását – akkor még Miskolcon. Két évvel később testvéreivel (Bernát és József) már társas vállalkozásban varrógépeket, majd kerékpárokat árusítanak. A bolt jól ment, de többre vágytak; 1903-ban Budapestre költözik a vállalkozás.
Ebben az időben tűnik fel a cég kínálatában az Alfa kerékpár, amely esetében nem igazán tisztázott, hogy ezt gyártották is, vagy csak forgalmazták. Mindenesetre az tény, hogy Schweitzer Béla tovább terjeszkedett, és 1929-ben megalapította a Motor és Autókellék Rt.-t, amely (hóláncokat, fagyállót, és más hasznos felszereléseket kínált), és 1930-ban már motorkerékpárokat is gyárt!
Erre a lépésre azért szánta rá magát Schweitzer, mert a gazdasági válság során erősen visszaesett a kerékpárok eladása, így a Fichtel&Sachs-tól rendelt a ’30-as évek elején több szállítmány 74 és 98 cm³-es motorokat. A nagyobbik erőforrást háromkerekű áruszállítókban is alkalmazta.
Végül csak 1938-ban indult meg a nagyobb darabszámú termelés, de akkor olyan jól ment a vállalatnak, hogy két telephelyen 100 alkalmazott dolgozott, és hozzávetőleg 1000 darab SHB motor, és ennél jóval több kerékpár készült.
Sajnos ez a siker sem tartott sokáig, mert a világháború miatt egyre nagyobb nehézséget okozott az alkatrészek beszerzése… Végül 1944-ben a hadi helyzet miatt kénytelenek voltak beszüntetni a gyártást. A háború után csodálatos módon sikerült a talpraállás, újraindult a gyártás, de 1949-ben a vállalat már nem tudta elkerülni az államosítást…
*: Schweitzer Henrik Budapest