Nem minden úgy volt… A Stühmer elhallgatott története
Van jópár történet, nagyon sok olyan szereplője a magyar történelemnek, amelyek és akik valamiért kikerültek a köztudatból. A jószándékú megközelítés az, hogy a kollektív emlékezetben bizony elég rövid ideig rögzülnek az információk, a reálisabb megközelítés viszont az, hogy ezt a rövid memóriát egyes korokban igen jól használták érdekeik szerint az éppen uralkodó elitek (vagy kevésbé elitek)…
Borítóképen: Stühmer termékek, amelyek aztán a “legboldogabb barakk” finomságai lettek
Állítólag a leghosszabban a szagokra és az ízekre emlékezünk. Ez minden bizonnyal így van, szakemberek állítják, de az már sajnos nem igaz feltétlenül, hogy ilyen jól emlékeznénk az ízekhez és szagokhoz kapcsolódó emlékekre. Így történhetett meg, hogy a legnagyobb édességgyártó, a Stühmer évtizedekig mintha még csak az emlékezetben sem létezett volna!
Hogy miért? Talán arra a borítókép lehet a magyarázat. Vagy azt komolyan gondolja valaki, hogy ’47 után azon az alapon indult újra minden, amit az átkosban leraktak?
Ugye, hogy nem! Ja, de… Ott vannak a Ganz motorok, a motorkocsik, a MÁVAG termékei, de a Láng, vagy az MVG, de hogy az élelmiszeriparból is említsünk akár csak egy válalatot, érdemes utánajárni, hogy a Magyar Cukoripari Rt. egyik gyárából hogyan lett Szerencsi Édesipari Vállalat… De nézzük a Stühmer történetét!
1868: A cég alapítása. Stühmer Frigyes a mai nagy vállalat alapjait a Szentkirályi utcai, néhány helyiségből álló kis cukorkafőző műhelyben veti meg. A kis üzem állandóan fejlődik és fokozatosan kiépül.
1928: A Szentkirályi utcai régi telken ötemeletes gyárépület és székház épül. Azonban csakhamar ez is szűknek bizonyul és sor kerül a szomszédos házak igénybevételére. A fejlődés üteme tovább folytatódik, a belterület a fejlődésre már bénítólag hat. Szükségessé vált egy a termelés további fejlődését és a termelési keretek esetleges újabb tágítását lehetővé tevő új gyártelep létesítése.
A Stühmer gyártelepei az idők során
1941: A székesfővárostól megvásárolt Vágóhíd-, Vaskapu-, Nádasdi-utcák által határolt telektömbön megindult építkezési munkálatok első üteme befejeződik. Az új gyártelep keretei kialakulnak.
Miért érdekes mindez? Nos, a helyzet az, hogy az alapító Stühmer Frigyes által befutott pályáról már 1887-ben azt írták, hogy;
„Az iparában kifejtett tevékenysége és elért nagy sikerei által Stühmer polgártársainak bizalmát és tiszteletét is mindinkább kiérdemelte.”
Igen, a Sternbergben (akkor Mecklenburg-Schwerin nagyhercegség) született alapító Ludwigslustban, Hamburgban és Prágában tanult, és1866-ban telepedett le Magyarországon, ide pedig Nagy Ferenc józsefvárosi cukorkakészítő hívására. Az nem tudjuk, hogy aztán hogyan alakult kettőjük kapcsolata, de az biztos, hogy a következő évben…;
Stühmer egyéni céget alapított és megvette Nagy Ferencnek a Pesten az akkori Ősz (ma Szentkirályi) utca 8. alatt működő üzemét.
De ez nem csak egyszerűen annyit jelentett, hogy az előző tulajdonos tevékenységét folytatta, hiszen a gyártási technológiát Drezdából importált gőzüzemű berendezésekkel korszerűsítette! Sajnos Stühmer Frigyes fiatalon – 46 évesen! – 1890. május 11-én halt meg, anélkül, hogy megérhette volna a gyára kiteljesedését… Halála után a budapesti céget először felesége, Koob Etelka, és annak testvére, Koob Géza irányította. Ők különösen takarékos gazdálkodással fenn tudták tartani az üzemet, amelyet azután…
A másodszülött fiú, dr. Stühmer Géza (1884–1978) vette át. 1928-ban A Szentkirályi-utcai régi telken ötemeletes gyárépület és székház épült.
Az a jó hírünk van, hogy ez az épület ma is áll, és ennél csak az a jobb, hogy 2024 folyamán felújításon esett át/esik át az épület. Ma a Szentkirályi office felirat szerepel a főbejárat fölött, ami nem is nagyon lehet másképp, hiszen a város ezen részén ma már aligha lehetne ipari tevékenységet folytatni, ugyanis az épület az úgynevezett Palotanegyedben van (a Múzeum körút, Rákóczi út, József körút és Üllői út által határolt terület).
A felújítás idején még nyomokban látható volt az egykori felirat
De még nem tartunk itt! A korábban már hivatkozott forrás (Gelléri Mór: A magyar ipar úttörői. Élet- és jellemrajzok) 1887-ben azt írja, hogy „Az 1870-ben alapított gyár napról-napra szélesebb kiterjedést vett, készítményei mindinkább ismeretesek lettek és elterjedtek s bár e czikkekben hazánkban igen nagy a fogyasztás, Stühmer lassankint kiszorította a külföldi gyártmányokat, s ott Szerbiába, Bulgáriába és Romániába jelentékeny mennyiséget exportált.”
Kiállításon a Stühmer készítmények először 1879-ben, a Székesfehérváron rendezett Országos Kiállításon mutatkoztak be. A kiálltás látogatói, és különösen a szakértők (!) alaposan meglepődtek, amit ékesen bizonyít, hogy az akkor annyira még nem ismert Stühmer Frigyest ekkortól – szinte azonnal! – az ország legtiszteltebb, és legkiemelkedőbb iparosai közé sorolták!
Hogy lehetett ez? Nos, állítólag akkor, amikor Magyarországra érkezett, a cukorkák piacán olyan helyzetet talált, amit bizony rövid idő alatt átformált. Akkoriban bizony nem egyszer előfordult, hogy olyan festékeket használtak, amelyek károsak voltak az egészségre, de Stühmer olyan tisztasági előírások szerint gyártott, és termékei egyszerre finomak, és kívánatosak is voltak, így hamar kiszorította a gyenge minőségű konkurencia egészsége adott esetben akár káros termékeit a piacról.
Hogy mennyire hatékony volt a termelés, az mutatja talán a legjobban, hogy mindezt úgy sikerült elérnie Stühmernek, hogy mindössze 40 munkása 3.000 métermázsa (azaz 300 tonna!) édesipari terméket állított elő éves szinten az 1880-as évek vége felé. Székesfehérváron aranyérmet nyert el, 1882-ben az Iparegyesület versenyképességi ezüstéremmel jutalmazta, és…
„Ő felsége, a király, Stühmert a kiállítás alkalmából szintén kitüntette.”
Ezt a termelékenységet azzal érte el a vállalkozó, hogy 1883-ban – költséget nem kímélve – újabb gőzgépek beszerelésével szinte minden munkafolyamatot gépesíteni tudott. A gépesítés nem csak a gyártás költségeinek csökkentését tette lehetővé, hanem azt is, hogy a kiváló minőséget nagy mennyiség mellett is garantálni tudta a gyártó.
Ekkoriban már a legjobb svájci és francia gyártók termékeivel is képes volt versenyre kelni a Stühmer!
Sajnos – mint azt említettük – az alapító viszonyleg fiatalon távozott, de a szerencsétlenségben szerencse, hogy volt, aki folytassa, méghozzá nem is akárhogyan!
1892-ben az addig egyéni cégként (egyéni vállalkozóként) működő vállalkozást közkereseti társasággá alakítják, melyet az özvegy, illetve annak testvére birtokolt. Ez annyit tett, hogy immár társas vállalkozásként működött a vállalat, ami egy sokkal modernebb, és ezzel együtt sokkal rugalmasabb társasági forma is volt!
Ennek a közkereseti társaságnak a vezetését vette át dr. Stühmer Géza, aki joghallgató egyetemista korában részt vett az Egyetemi Középpárt nevű szervezet megalakításában (végrehajtó bizottsági tag volt). Az egyetemi párt céljai között ezek szerepeltek: „nemzetköziség letörése”, „az ifjúság körében a nemzeti eszme ápolása”, „az egyetemi életnek a politikai pártok befolyása alól való felszabadítása”. Igen, ez egy mai fogalmak szerint jobboldali egyetemi szervezet volt.
Sőt, egy 1904-es rövid újsághír arról számol be, hogy Stühmer Géza (akkor még nem doktorált le) az Egyetemi Középpárt párttitkára is volt!
Minden kétséget kizáróan azonosítható személye, ugyanis címként a Szentkirályi utca 8.-at adta meg (az ősz utcát idő közben átnevezték). Ennek talán később még komoly jelentősége lesz, de az utcáról, amiben az üzem volt. Ez az épület – már a bővítés után is! – kicsinak bizonyult egy idő után, azért a vállalkozás a szomszédos házat (Szentkirályi utca 10.) is megvásárolta, a pincében és a földszinten raktárak kaptak helyet, az első emeleten ezen túl a csomagolótermek voltak – itt iparművészek által tervezett papírral vonták be a termékeket. A második és a harmadik emeleten munkaszobákat alakítottak ki.
Ami igazán érdekes, az pedig nem más, mint hogy ennek az épületnek az utcanévhez nem kevés köze van! Még Ősz utcának hívták ezt a területet, mikor 1860-ban Szentkirályi Móric megvásárolta a 10. szám alatti ingatlant. Ő maga ekkoriban orvosként tevékenykedett, habár eredetileg jogászként kezdte a pályáját. Szentkirályi Móric 1882-ben bekövetkezett halála után a házat Kálmán nevű fia örökölte, aki édesapjához hasonlóan jogász diplomát szerzett, királyi törvényszéki bíró volt.
Szentkirályi Kálmán 1894-ben kezdett neki a ma is látható, háromemeletes palota építésének.
Tudni kell, hogy ekkoriban cukorka-féleségek gyártása folyt, pontosabban ez tette ki a termelés zömét, az 1880-as években átlagban egy főre körülbelül 5 gramm kakaó- és 35 gramm csokoládéfogyasztás jutott évente. De ebben majd nagy változások lesznek, azt mindenesetre tudjuk az 1887-ben bejegyeztetett védjegyről, hogy a csokoládégyártás is a Stühmer tevékenységei között volt!
A közkereseti társaság irányítását Stühmer Géza (Károly Tódor) 1907-ben – minden jel szerint jogi tanulmányai lezárása után – vette át anyjától, illetve nagybátyjától. Innentől kezdve nem nagyon találunk politikai összefüggéseket a tanulmányait befejező, de még doktorátust nem szerzett cégvezetőtől – hacsak a hírlapkiadás, vagy a filmvállalat, melyben aztán érdekelt volt – nem politikai jellegű korporáció volt… -, azt viszont tudjuk, hogy;
1909-ben a Az Országos Iparegyesület cukorka- és csokoládé-gyártási szakosztályának választmányi tagja lett.
1911-ben megalakul a Hungária-Kinó Rt. nevű filmvállalat, melynek igazgatósági tagja lett Stühmer Géza. Azt ugyan nem gondoljuk, hogy egy filmipari vállalat feltétlen politikai jellegű intézmény, ugyanakkor látni kell, hogy a vállalat tevékenységét a Központi Értesítő 1911. évi 51. száma így írja le (amelyet természetesen az alapítók fogalmaztak meg):
„A vállalat tárgya: Magyarország tüneményes természeti szépségeit, nagyfontosságú történeti eseményeit, népe vezérférfiainak életét és szereplését, a zajló életből merített oktató, erkölcsnemesítő és szórakoztató színdarabokat mozgóképekbe foglalni s ezeknek, valamint néprajzi szempontból érdekes népviseleteknek és népszokásoknak, nevezetesebb mezőgazdasági és ipari telepeinknek felvétele és bemutatása által egyrészt a magyar közönség körében a honszeretetet, másrészt külföldön a Magyarország iránti tiszteletet és hazánknak a megismerését fejleszteni és ébreszteni.”
A megfogalmazás nem tartalmaz politikai célokat, de a leírásból sejteni lehet az alapítók politikai hovatartozását. Különösen akkor, amikor a II. Internacionálé alatt (1889-1914) ilyen kinyilatkoztatások jöttek az ellenoldalról:
„A munkanélküliség a kapitalizmus elkerülhetetlen következménye. Egyeztetett. Csak a kapitalizmus eltűnésével tűnhet el. Ezzel is egyetérthetünk, csakúgy, mint azzal a kijelentéssel, hogy az adott körülmények között csak enyhítők lehetségesek. De a szocialistáknak nem érdekük olyan enyhítő eszközök támogatása, amelyek csak a kapitalizmus elviselhetővé tételét szolgálják. <…> Szeretnénk, ha munkájukat úgy szerveznék és alkalmaznák (a kapitalisták – a szerk.), hogy teljesen kivonják őket a versenypiacról, önfenntartóvá váljanak, és előkészítsék az utat az ipar szövetkezeti alapon történő teljes átszervezéséhez. Így a munkanélküliség enyhítésére tett intézkedések mind a munkanélküliség, mind a kapitalizmus végét jelentenék.”
Ma már tudjuk, hogy ezen az alapon nem működik a dolog, legalábbis a való világban nem, még ha papíron akár jól is mutat például a munkanélküliség felszámolása. De nem is ez volt a legnagyobb probléma! Stühmer Géza, illetve a hozzá hasonlóan gondolkodók két oknál fogva is úgy gondolták, hogy küzdeni kell az ilyen politikai áramlatokkal.
Az egyik pont, ami különösen elevenébe vágott az nem más, mint hogy éppen az olyan ipari vállalkozók ellen (is) kampányoltak, mint például Stühmer, illetve körei, a másik pedig az, hogy nyíltan kimondták; a rendszer megdöntésére törekednek, és azt a fajta ipari szövetkezeti modellt, amit például a koppenhágai kongresszusról készült leirat is tartalmazza, csakis úgy lehetett megvalósítani, hogy az iparvállalatok tulajdonosainak javait elveszik, és azt osztják el valamilyen szövetkezeti elvnek megfelelően.
Ezen túlmenően azonban az egyenlőség abban az értelemben, ahogy akkoriban használták, szintén egyet jelentett a tőkések vagyonának elkobzásával.
És ha valaki nem tudná, hogy mikor lettek igazán nagy a debreceni és a szerencsi édesipari vállalkozások, íme:
És miért annyira fontos ez? Nos, mert itt van az a pont, ami elvezet minket egy igen fontos felismeréshez! Érdekes módon a Ganz, a Láng, a MÁVAG, az MVG, és még rengeteg más vállalat neve nem tűnt el, és amit még ’45 alatt a galád tőkések alatt kifejlesztettek, azt gyártották tovább. Csakhogy… a valamikori tőkéseket megfosztották vagyonuktól, d a szövetkezeti modell egy kicsit sem került szóba, sokkal inkább az államosítás…
Ha már felhoztuk a Ganz nevét. Az igaz, hogy a vállalat megtartotta nevét – nyilván jobban csengett, mint a Vörös Csillag, így nem véletlen, hogy egy ideig még a Vörös Csillag Traktorgyár HSCS néz alatt exportálta egyes termékeit… -, de voltak olyan márkanevek, amelyeknek semmiképpen nem kegyelmeztek! Nos, ilyen volt a Stühmer is. Ennek pedig igen könnyen meg lehet találni az okát: a vállalat vezetése nyíltan jobboldali volt.
És mit köszönhetett a Stühmernek a ’45 után berendezkedő rendszer? Nos, a Tibi csoki, és a Frutti mellett ott volt bizony a Zizi és az „E” kakaó is!
Igen, ezek a termékek – bár „hagyták”, hogy feledésbe menjen! – pontosan egy tőkés találmányai voltak, ahogy a Jendrassik motorok is, szintén elmaradtak a Ganz név után, amikor a Ganz motortípusainak adtak nevet, holott a csiszolgatás ellenére mindvégig a Jendrassik-féle elven működő dízeleket gyártott a Ganz.
Ezt fontosnak tartottuk történetünk szempontjából, de még nem tartunk itt, kicsit előreszaladtunk…
Stühmer Géza egyébként hírlapkiadásra is szervezett – másokkal együtt! – egy társaságot Esti Újság Rt. néven, ami minden jel szerint szintén a jobboldalt célozta – bár sajnos nem akadtunk a lap nyomára… -, aztán ebből Déli Hírlap lett, de ezekből az időkből ennek sem találtuk azonos címmel kiadványát… Feltehető, hogy ezek a lapok sem baloldali orgánumok voltak – ha egyáltalán léteztek…
A háború alatt természetesen minden a hadseregnek, annak igényeinek lett alávetve. És ez volt az az időszak, amikor felértékelődött az élelmiszer, illetve az élelmiszeripari termékek, így aztán nem csoda, hogy dr. Stühmer Géza befektetőként jelentkezett (50.000 pengő elejéig) a Magyar Agrár- és Járadékbanknál, illetve a Kevevárai Uradalom Részvénytársaságban is! Azt nem lehet tudni, hogy mi lett pontosan ezeknek a befektetéseknek a sorsa (Írövid távon, mert hosszabb távon tudjukk…), de figyelmeztető az alábbi, 1920-ban keltezett újsághír:
„(A cukorgyárak kommunistája.) A diktatúra alatt Kaderabek Tivadar vezette a fővárosban, levő cukorgyárak kommunizálását. Kaderabek a kommunizáláson kívül a lefoglalt cukorkészlettel több visszaélést követett el. Stühmer Gézadr. cukorgyárost és Hegedős Dezsőt, a budai konzervgyár igazgatóját, a forradalmi törvényszék elé Ali Itatta. Zsarolás és személyes szabadság megsértésének vétsége címén indult meg ellene az eljárás. Az ítélet, melyet ma hirdettek ki, Kaderabeket két évi börtönnel sújtja, melyből azonban egy évet s nyolc hónapot a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vettek.”
Szóval akkoriban (sem) alkalmaztak finomabb eszközöket… De menjünk tovább, mert az igazi aranykorszak talán csak most jön – legalábbis így érezhette a Stühmer gyár vezetője.
Az alábbi kép érdekes összefüggésekre világít rá. A magyar ipartörténet ’45 előtti korszakát bemutatva már többször tapasztaltuk, hogy akkoriban a magyar iparban tevékenykedők bizony nem alkottak valami hatalmas kört, ámde összetartók voltak, ismerték egymást, sőt, gyakran össze is jártak.
És hogy ki volt az a bizonyos Feigl Gyula? Nos, volt „némi” köze a hazai aviatikához, na meg a Váncza élelmiszeripari vállalkozáshoz is:
Nos, tehát a hazai iparosréteg egy meglehetősen összetartó társaság volt – talán ezért is lehettek sikeresek! – és jellemzően inkább jobboldaliak voltak, hiszen a baloldal akkoriban meglehetősen radikális volt, és mindent el akart törölni, ami az iparosok számára fontos volt. Csak egy gyakorlati példa:
Az iparpártolás egyik eleme az volt, hogy a vásárlókat igyekeztek rábeszélni hazai gyártású termékek vásárlására!
És hogyan lehet ezt elérni? Nos, például olyan címerekkel, mint amilyen a székesfehérvári Stühmer-üzleten volt:
Azt tehát már megfejtettük, hogy milyen politikai okai voltak a Stühmer totális elhallgatásának, de természetesen volt más ok is. Ez pedig gazdasági: azokat a Stühmer termékeket, amelyek kifejezetten tömegtermékek voltak, nyilván tovább gyártották az új rendszerben, de nem volt jó kicsengése annak, hogy ezek voltaképpen az előző rendszer termékei. Ennek okán a Stühmer gyorsan Budapesti Csokoládégyár lett…
Mert bizony ebben az esetben volt egy olyan körülmény, ami bizony nem úgy alakult, ahogy azt szerette volna az új rendszer. A család egy része ugyanis külföldre menekült, és volt üzletük – nem is akármilyen! – Párizsban, ás Abbáziában komoly lerakata is volt a vállalatnak.
Persze az államosítást senki nem tudta elkerülni, így a Stühmer sem, és aztán szépen feledésbe is ment, hogy a sokak számára a ’45 utáni éra sláger-édességei, nem a rendszer termékei…
A Budapesti Csokoládégyár már sehol nincs, pontosabban működik ott egy talán holland tulajdonú vállalat, de szerencsére Egerben a valamikori Stühmer bolt, valamint a márkanevet megvételével működik a Stühmer.
Azt pedig soha nem tudjuk meg, hogy mivé tudott volna fejlődni a gyár, ha nincs az a 40-50 év, ami minden addigi erőforrást felélt, ami mégis megmaradt, abból vállalkozóvá lehetett avanzsálni…
