Délvidék Épített örökség Magyarok a világban Magyarság Nagyjaink Történelem

Nemzeti Érték – Az eleméri Szent Ágoston-templom, Kiss Ernő aradi vértanú végső nyughelye

„A vajdasági magyarság fontos szent helye az elméri Szent Ágoston katolikus templom, annak ellenére, hogy nincsen állandó plébánosa. A faluban a katolikusok száma folyamatosan csökken. Kétezerben még 130 híve volt a plébániának, a legutóbbi kimutatások szerint azonban a katolikusok száma mindössze 15-20 főre tehető. Ennek ellenére mélységesen igaz Tietze Jenő megállapítása: „Sajnos egyházilag a templom elveszítette jelentőségét, ennek ellenére havonta kijárunk misézni. A templomot átengedni az enyészetnek ezeréves történelmünk feladását és a történelem színpadáról való többlépésnyi visszavonulásunkat jelentené.” A Szent Ágoston-templom kriptájában van ugyanis Kiss Ernő aradi vértanú végső nyughelye, ahova – ahogyan a templom főhomlokzatán levő emléktáblán olvasható – a kiegyezés után, 1872. október 7-én helyezték el. A templom az egyetlen hely, amely emlékeztet arra, hogy a XVIII. és XIX. század legjelentősebb földesurának, az örmény származású Kiss családnak voltak itt a birtokai. A család kastélyát a II. világháború után földig rombolták, a Szent Ágoston-templomot is megrongálták, így 1951-ben újra kellett szentelni. A templom legújabb története összefüggésbe hozható a tragikus sorsú építtetőjének, Kiss Ernőnek a sorsával.

A dúsgazdag örmény származású vértanú édesapja, Kiss Izsák kereskedő volt, Bánát újratelepítésekor tett szert óriási vagyonára és nemesi rangjára. Édesanyja, Bogdánovich Anna felmenői Csernojevity pátriárka vezetésével a törökök előli nagy szerb vándorlás idején érkeztek erre a vidékre, és menedéket kértek Magyarországon. A család férfi tagjai a határőrvidék tisztjei, a bécsi udvar feltétlen hívei voltak. Kiss Ernő 1799. június 13-án született Temesváron. Édesapja korán meghalt, Bogdánovich Anna másodszor is férjhez ment, báró Ernst Loewen, a bécsi udvari körökben is jól ismert katonatiszt vette feleségül.

A nevelőapa rangjához és vagyonához illő nevelésben kívánta részesíteni mostohafiát, a bécsi Theresianumban taníttatta, mivel azonban előmenetelével sem a családja, sem a tanárai nem voltak megelégedve, továbbtanulás céljából csakhamar átirányították a Bécsújhelyi Katonai Akadémiára. Katonai pályafutását egy ulánusezredben kezdte, majd 1848-ban a 2. Hannover huszárezred parancsnoka lett ezredesi rangban. 1848 tavaszán Kiss Ernő csapatával Újpécsett állomásozott, és kezdetektől fogva részt vett a bánáti, nagykikindai szerb felkelések feloszlatásában. Legnagyobb katonai sikerét 1848. szeptember 2-án aratta, amikor bevette a szerbek perlaszi táborát, ezzel a hőstettével országos elismertségre tett szert. Hősénekeket szerkesztettek a csatáról, ponyvakiadványokban ismertették Kiss Ernő hősies helytállását.

Nagybecskereken, Budapesten fáklyás felvonulást rendeztek a tiszteletére. 1848 októberében tábornokká léptették elő, ezzel egyidejűleg kinevezték a bánásági hadtest parancsnokának. A hadiszerencse elkerülte, vagy inkább nem bizonyult a legjobb hadvezérnek, így az 1849 eleji pancsovai kudarc után leváltották, és Debrecenben az országos főhadparancsnokság vezetésével bízták meg. Adminisztratív feladatokat látott el, a csapatok anyagi ellátásáról kellett intézkednie. Ezt a feladatát gondosan végezte, több alkalommal helyettesítette a hadügyminisztert, Jelašić horvát bánnal is ő próbált kiegyezni, nem vonult háttérbe a Habsburg-ház trónfosztása idején. A szabadságharc ügye mellett mindvégig kitartott. Debreceni állomáshelyén érte a világosi fegyverletétel, orosz fogságba került. Aradon őt is bíróság elé állították, mivel nem vett részt a fegyveres harcokban, golyó általi halálra ítélték.

Még a perlaszi harcok idején mesélte róla a nép, hogy a golyó nem érheti el, a többi között ezzel is magyarázták a hősiességét. Aradon a kivégzőosztag golyói valóban nem értek célt, csak a vállát találták el, ezért az egyik katona a saját kérésére főbe lőtte. Regényes sorsa ezzel nem ért véget: féltestvére, Loewen Júlia megvesztegette Kiss Ernő hóhérát, és az negyven arany ellenében kiadta a holtestet tisztiszolgájának. Előbb álnéven az aradi temetőben, majd Katalinfalván temették el. Innen került a kiegyezés után végső nyughelyére, annak a templomnak a kriptájába, melyet ő maga építtetett 1845-ben, a csanádi püspökség típustervei alapján, klasszicista stílusban. 1906-ban Nagybecskereken ember nagyságú szobrot (Radnai Béla alkotása) állítottak emlékére. Az emlékművet 1919-ben felrobbantották. A templomot a II. világháború után meggyalázták, kifosztották. 1969-től a belgrádi magyar nagykövetség munkatársai nagy titokban október 6-án koszorút helyeztek a sírjára. A kilencvenes évektől vált a magyarság zarándokhelyévé. Ekkor kezdték meg az épület felújítását is. 1999-ben határozott úgy a nagybecskereki püspökség, hogy a templomot az aradi vértanúk panteonjává alakítják át, mivel vidékünk szülötte volt a zombori Schweidel József, a nagybecskereki Lázár Vilmos, gróf Leiningen-Westerburg Károlyt pedig Törökbecséhez fűzték rokoni kapcsolatok.”

Ajánlott Cikkek