Népcsoportok Magyarországon – A Bunyevácok

Bunyevácok, hazai délszál népcsoport, mely főleg Bács-Bodrog vármegyét a magyarokkal vegyesen lakja. A nevet némelyek a bunyák és bunyistár szókból magyarázzák, mely annyit jelentene, mint söpredék-nép, mások, s ez a leghelyesebb értelmezés, kiindulva e népfaj hagyományából és történeti fejlődésből, úgy magyarázzák a nevet, hogy Bunától származó, azaz a hercegovinai Buna, a Neretva baloldali mellékfolyója mentéről való eredetileg dalmata nép. – 1683 táján jött nagy részük Dél-Magyarországba, hol a következő félszázadon át sokszor kellett védekezniök a törökök berohanásai ellen. Magyarországnak mindig leghívebb lakói közé tartoztak, kik magyar hazafiságukkal – példa rá 1848-49 – mindig büszkélkedtek. Számuk jelenleg körülb. 80.000-re rug a csongrád-, torontál- s pestvármegyeiekkel együtt. (1900)

borítókép : erdelyinaplo.ro

A Bunyevácok magas, erősen kifejlett testalkatú népfaj; arcuk éles metszésű, kifejezésteljes, nőiknél igen gyakori a tojásdad arc, melynek halavány színét esetleg mesterségesen is igyekeznek előmozdítani. A legények arcbőre jóval sötétebb, mint a leányoké. Hajuk és szemöldökük igen dús, barna, erősen a sötétbe játszó. A férfiak szakállukat borotválják, de bajuszuk annál hatalmasabban kifejlett, bár gyakorta gondozatlan és így lecsüngő. Szembogaruk nagy, legtöbbnyire sötétbarna; az orr a nőknél igen szép, nemes, a férfiaké gyakran magán viseli a sok borivás bélyegét, fogazatuk erős, fehér. Jellemvonásaik: nagy vallásosság, a – most igaz, már el-eltünedező – szemérmetesség, büszke magatartás, becsületesség, nagy vendégszeretet s az ezzel járó rendkívüli borivás, melyről különösen Szabadka országosan híres.

A legtöbb szokásuk – kis eltéréssel – a görögökkel. szerbekével egyezik. Ilyenek: a húsvéti nagymérvű locsolás, a festett tojások ajándékozásának szokása, a pünkösdi «kralyicák» menete szerelmi, hősi v. mitikus dalok éneklése közben a fiatalságnak néhol s néha erkölcstelen mulatozást is megengedő . A férfiak egyszerű, most már többnyire magyaros szabású, sötétkék kelméjű ruhát vagy igen széles, hófehér gatyát és inget, a legények, selyem- v. bársonymellényt, továbbá kerek kalapot, s ha lehet, csizmát hordanak; de a leányok valóban pazar fényt űznek az öltözködésben. A finom, aranyprémes, ezüstkapcsos mellényke által leszorított karcsú testüket a sok széles szoknya még jobban szembe tünteti. A B. bútorzata szerény. A szép rózsás ládák, padok, székek és asztalok, de még magasra vetett ágyak sem hiányoznak, csakhogy nem igen alszanak ezekben, hanem padkán, kis-ágyon, vagy künn valahol. Foglalkozására nézve a bunyevácok földmívelők. Állattenyésztők is, de kisebb mértékben. Kereskedéssel csak újabban foglalkoznak. A nők kézi munkáikban nagy ügyességet tanúsítanak. Minthogy munkás és kissé fukar nép is, jómódú, sőt igen gazdag ember sok akad köztük. A Bunyevácpk. a szerb-horvát nyelvet beszélik, még pedig amannak «stokáv», emennek «ikáv» nyelvjárását. Némely részen az «ekáv», de még inkább a «jekáv» dealektusok és a magyar nyelv hatása igen nagy. Népköltészetükből a nemrég még kedvelt hősköltemények kivesznek, de lírai és meseköltészetük még gazdag. Saját nyelvjárásukon csak az utóbbi évtizedben kezdtek irni Antunovich János cimz. püspök buzdítására, ki történetüket is először igyekezett megvilágítani:

A bunyevácokat nemzetiségnek ismerték el a Monarchiában, a két világháború közti Magyarországon, de még a népi demokráciában is. Szerbiában ma is önálló nemzetiséget alkotnak, ám Magyarországon sem a 2001-es, sem a 2011-es népszámlálási űrlapokon nem nyitottak számukra rubrikát, amelyen hovatartozásukat egy „X” beírásával meghatározhatták volna. A horvát kategóriát nem ikszelik be, mivel nem vallják magukat horvátnak. Arra kérdésre, hogy mely nemzetiséghez tartozónak vallja magát? – az „egyéb” rovatba írhatták be a bunyevácot, aztán automatikusan a horvátokhoz sorolták őket. Az utánuk járó állami támogatást a horvát nemzetiségi önkormányzatok teszik zsebre. A rendszerváltás óta a bunyevácok önfinanszírozó csoportjai hiába pályáznak, mert forráshiányra hivatkozva elutasítják őket.

Razprava o potiskih i podunavskih Bunjevcih i Sokcih (Bécs 1882); utána Iványi István is foglalkozott velük Szabadka története (2. k. 1886-92) Lopašic Radoslav, Grbity Máne stb. L. Sokác

forrás : Arcanum Pallasz A leírás nyelvezete miatt leírjuk a szöveg 1900 ból származik