Népcsoportok Magyarországon – A Cipszerek
A cipszerek vagy szepességi szászok német ajkú népcsoport. Nevük a német Zips (Szepes) szóból származik, és arra utal, hogy eredetileg a Szepességben (a mai Szlovákia és Lengyelország területén) éltek. Később letelepedési jogot kaptak Máramaros környékén (a mai Románia és Kárpátalja területén) is.
borítókép : szepesikor.hu
- .Bruckner János György gyermekeivel:
Első sor: középen: Bruckner János György csizmadiamester. Jobb oldalon fehér ruhában: Győző. János György háta mögött, középen: Károly, a sor elején balra: Ottó.
Legelső csoportjuk a 12. század közepén, a nagy német betelepüléssel érkeztek hazánkba. A Szepességben letelepedésük III. Béla uralkodása idején az 1180-as évektől (Késmárkon például 1190-től) bizonyított. Egy tömbben telepedtek le a magyartól és a szlávtól is eltérő, sajátos szokásokkal (egyebek közt jogszokásokkal), aminek eredményeként különállásukat a királyok is elismerték és nekik korlátozott, etnikai alapú autonómiát adtak.
Apránként tételes kiváltságokat kaptak; közjogi és gazdasági helyzetüket először V. István 1271. évi szabadságlevele foglalta össze. Bíróikat (comes) maguk választhatták. Katonai szolgálatra szükség esetén ötven lándzsást tartoztak kiállítani — ennek alapján lélekszámuk ebben az időben néhány ezer főre becsülhető (Kristó).
III. András halála után a trónkövetelők viszályában Kassával együtt először a német ajkú Vencel pártjára álltak — valószínűleg legalább azért, mert tartottak a Károly Róbert fő támaszának számító Aba Amadé nádor tartományúri törekvéseitől. Miután a kassaiak hada 1304-ben vereséget szenvedett Amadé gönci várnagyának csapataitól, a cipszerek és a kassaiak is engedtek a kényszernek, és Károly Róbert hűségére tértek. Amadé halála után, amikor a király Kassa mellé állva háborúba keveredett a nádor örököseivel (özvegyével és fiaival), a szászok Károly mellé álltak, és meghatározó szerepet játszottak a sorsdöntő rozgonyi győzelemben (Kristó).
A győzelem után megerősítette jogaikat Károly Róbert 1317. évi szász privilégiummal, amelynek indoklása szerint a rozgonyi csatában a királyi hoszpeszek férfiasan harcoltak, nem kímélték javaikat és személyüket, nem féltek magukat a királyért a szerencse forgandóságának alávetni és a csatában komoly emberáldozatot hoztak. 1328-ban újabb kiváltságlevelet kaptak Károlytól.
A 14. század elejéig falvakban éltek; településeik közül még a szász privilégium is csak Lőcsét nevezi városnak. Számos családjuk települt be a Szepességtől némileg távolabb eső Kassára; ők folyamatosan szoros kapcsolatot tartottak a Szepességben maradtakkal. Törzsterületük a 14. század elején, a királyi hatalom stabilizálása után kezdett rohamosan városiasodni. Valószínűleg nem függetlenül attól, hogy jelentősen segítették Károly Róbertet az Abák ellen, 1344-ben már 24 településüket ismerték el városnak (Kristó).
Közvetlenül a második világháború után a kelet-közép-európai, tizenkét és fél milliós német kisebbség kilátástalan helyzetbe került. Bűnbakként bántak velük, el kellett hagyniuk az otthonaikat. Ez nemcsak a katonakorú férfiakra vonatkozott, akiket a Harmadik Birodalom szolgálatába kényszerítettek. Ők csak a kisebbség kisebbségét alkották, s őket is erőszakkal sorozták be a Waffen SS kötelékébe. A túlnyomó többség, csecsemőktől az aggastyánokig semmilyen szerepet nem játszott a háborúban, ártatlanok millióiról beszélünk. Sokuk szenvedett ugyanolyan pogromoktól is, mint a zsidó lakosság, tömeggyilkosságok áldozataivá váltak.
források wikipedia arcanum lutheran,hu
