Hírek

Népszavazás lesz a horvát kuna védelmében?

Elsőre talán nem egyértelmű, miért kell megvédeni a nemzeti fizetőeszközt, de az euró-bevezetésre készülő horvát kormány szerint azzal, hogy csatlakoztak az Európai Unióhoz, eleve eldöntött a kérdés; be kell vezetni az európai közös fizetőeszközt. Igen ám, de nem mindenki gondolja ezt! Olyannyira nem, hogy igen rövid idő alatt sikerült összegyűjteni a népszavazáshoz szükséges aláírások felét. Pedig elég komoly szintet kell megugrani; a népszavazási kezdeményezé elindításához a horvát választók tíz százalékának, mintegy 369 ezer főnek az érvényes aláírása kell.

Az indítványozók – a 151 tagú törvényhozásban négy képviselővel rendelkező HS, valamint három jobboldali, parlamenten kívüli párt, a Horvát Jogpárt (HSP), a Függetlenek Horvátországért (NHR) és a Megújulás Generációja (GO) – azt szeretnék elérni, hogy az alkotmánybe bekerüljön a következő szöveg;

„Horvátország nemzeti valutája a kuna, amely száz lipára osztható, és amelynek megváltoztatásáról csak népszavazáson dönthetnek az állampolgárok.”

Ha sikerül összegyűjteni november 7-ig az aláírásokat, akkor még az alkotmánybíróság is megvizsgálja a népszavazási kérdés hitelesítését. Márpedig valószínűleg sikerül majd, mert a fele nem egészen öt nap alatt megvolt a fent említett számnak!

A kormány természetesen (!?!) nem foglalkozik a kérdéssel, mert véleményük szerint nincs szükség népszavazásra. Az “örök” kormánypárt 1990 óta Horvát Demokratikus Közösség (Hrvatska demokratska zajednica, HDZ), mindössze hét évet töltött ellenzékben, és most úgy tűnik, mindenképpen ki akarja adni kezéből a monetáris politika irányítását, ami természetesen nem tetszik a tőlük jobbra álló politikai erőknek.

Igaz, ami igaz, a turizmus a gazdaság nagyjából negyedét adja, a legtöbben pedig az euró-zónából érkeznek, de éppen ez a speciális gazdasági összetétel az, amiért nem kellene nagyon sietni! Az Európai Központi Bank ugyanis a Frankfurtból nézve kerekítési tételnek tűnő országokkal, mint Horvátország, egyáltalán nem tud foglalkozni, miközben a speciális gazdasági mix okán totálisan más monetáris politikára lenne szüksége, mint Európa vezető gazdaságainak!

Jó példa erre északi szomszédunk, aki az euró-bevezetéssel semmit nem nyert, ellenben ki van téve annak, hogy az Európai Központi Bank politikája kedvezőtlen gazdaságukra nézve. Ennek látszanak is a jelei, a gazdaság az utóbbi években relatív lemaradó lett a térség többi országához mérten. A horvát jobboldal ennél sarkosabban fogalmaz, de teljes mértékben egyetértünk, amikor azt mondják, hogy;

„Harcolni fogunk azért, hogy a horvát fizetőeszköz a kuna maradjon, mert jelenleg az egyik legnagyobb gazdasági válsággal néz szembe az emberiség, és nem siethetnek egy olyan új monetáris unióba, amelynek meglesznek a saját érdekei.”

Igen, a saját érdekei… Ezek az érdekek pedig a német-francia (esetleg spanyol és olasz) érdekek, amelyek pedig a különböző gazdasági szerkezet okán teljesen mások, mint az Adria-parti, mindössze 4 milliós kis országé.

Nem véletlen ám, hogy sem a csehek, sem a lengyelek – ahogy mi sem! – igyekeznek az euró-zónába! Ha már korábban bevezetik az eurót sok eszköz kihullott volna a kezünkből, ami pedig a válságkezelés során jól jött saját fizetőeszköz birtokában.

Ajánlott Cikkek