Hírek Világ

Nőket molesztált Milánóban egy arabul beszélő banda – Az eset nem először fordul elő

Legalább öt esetben követtek el szexuális bántalmazást fiatal nőkkel szemben a milánói Dóm téren szilveszter éjszaka. Az egyik áldozat elmondta, támadói arabul beszéltek.   Az olaszországi események kísértetiesen emlékeztetnek arra, ami 2015/2016-ban Kölnben, szintén a szilveszteri ünnepségek idején történt. Akkor több száz külföldi – főleg algériai, marokkói, iraki migránsok – kisebb csoportokban bántalmaztak és/vagy raboltak ki több száz nőt.   A jelentések alapján a mostani bántalmazásokban körülbelül 30 arabul beszélő támadó vett részt.   Az első, a szilveszteri eseményekről szóló videó január 5-én került nyilvánosságra. Az újév napján, körülbelül hajnali fél kettőkor készített felvételen férfiak csoportja molesztál egy 19 éves nőt a rendőrök által őrzött téren. A nő elmondta, nem sokkal korábban vált el a barátaitól, és amikor körbevették, azt hitte, hogy ki akarják rabolni.    

A videón jól látszik, ahogy a banda tagjai lökdösik és fogdossák áldozatukat. Az egyetlen szerencséje a bajbajutott hölgynek az volt, hogy a közelben lévő rendőrök felfigyeltek az eseményekre, és sikerrel elüldözték a támadókat.   A banda tagjainak nem csak egy áldozata volt. Feltételezések szerint ugyanis egy másik, szerdán előkerült felvételen is ők molesztálnak két nőt. A videó állítólag szintén szilveszterkor, de még éjfél előtt történt.  

A videón az látható, ahogy két, a rendőrkordonhoz préselődött lány zokog, mert nem képesek szabadulni az őket körülvevő erőszakos férfiaktól. Némi segítséggel sikerült kijutniuk onnan, de a banda üldözőbe vette őket. Végül ők is a rendőröknél találtak menedéket.   A felvételen szereplő két német hölgy Mannheimbe hazaérkezve feljelentést tett, elmondásuk szerint a csoport tíz percen át molesztálta őket. Kiabáltak, sikítottak de senki sem érkezett a segítségükre.   Egyikük az Ansa hírügynökségnek nyilatkozva elmesélte, támadóik arabul beszéltek, olaszul és angolul nem értettek.  

Forrás: 
KÖRKÉP.SK

Ajánlott Cikkek