Ökörsütés, de nem lakoma!

Ma jobbára az öröksütés egy jókora lakomát jelent, mikoris egy nagyobb társaság szabad tűzön süt meg egy ökröt. De nem ám akárhogy! A szakirodalom azt írja, az ökörbe tölts egy kisebb birkát, abba egy pulykát, a pulykába egy tyúkot, abba egy galambot, a galambba meg egy héjas tojást. Ha a tojás keményre főtt, kész az ökör is. Attól eltekintve, hogy ez ebben a formában nem is olyan biztos, hogy el lehet készíteni, itt és most nem erről lesz szó!

Bizony az ökörsütés Erdélyben az államnak fizetett adókhoz kapcsolódik!

A székelyek, mint szabad és hadköteles nemzet, eredetileg a királynak vagy az államnak adófizetéssel nem tartoztak. E helyett a királyi családban előforduló némely ünnepies alkalomkor (a király koronázása, lakodalma és első fia születésekor) mintegy önkéntes ajándékul, minden telek (később minden 4-6 ökör) után egy-egy ökröt adtak.

Az ilyen ökrökre a király vagy a szék nevének kezdőbetűjét szokták volt sütni s innen ezt az ököradót ökörsütésnek nevezték.

Honnan tudjuk mindezt? Bizony a megfizetendő adóknak komoly irodalma van, mi most csak egy pár ilyet hozunk fel, mintegy bizonyítva, hogy az ökörsütés nem feltétlen lakoma!

Ez ököradó legrégibb emlékezetét az esztergomi érsekség 1254. és 1263.-i kiváltságlevele tartotta fenn, mely szerint a székelyektől és oláhoktól szedett ökör-, juh- és más állatadó tizede az érseket illette.

A székelyek adómentességét és az ökörsütés önkéntes voltát hangsúlyozza Mátyás király amaz 1473 évi rendeletében, mely a székelyeket a primorok pénzzsarolása ellen védelmezi.

„Tudvalevő, – úgymond – hogy a mi hű székelyeink sem nekünk, sem embereinknek örök időktől fogva soha semmiféle pénzfizetéssel teljességgel nem tartoznak, hanem csak önkéntes és készséges ajándékkal (spontaneis et promptis oblacionibus) a mi és más fölséges magyar királyok házasságának és fiok születésének örömünnepére, továbbá jövedelmeik arányában a tőlük jövő vagy hozzájuk menő követségek költségére.”

A királyok koronázásakor adni szokott ököradóról ez az oklevél nem emlékezik, de más, hiteles adatok szerint akkor is volt ökörsütés.

Mátyás történetírója Bonfinius is feljegyezte, hogy „a székelyek, kik a szabadságot annyira szeretik, hogy készebbek lennének inkább meghalni, mintsem adót fizetni, Magyarország királyainak sohasem akartak adót fizetni s arra, hogy ezt tegyék, semmi erőszakkal nem lehetett őket kényszeríteni; a mi időnkben pedig csak kéréssel és a király kegyével bírattak arra, hogy a dicső Mátyásnak némelykor házanként egy-egy ökröt adjanak.”

II. Ulászló 1499 évi kiváltságlevele bővebben tájékoztat az ököradóról és körülírja annak kezelési módját. Az erről szóló pont szerint:

„Minden magyar király törvényes koronázásakor a székelyek közönsége tartozik egy-egy ökröt adni, minden telkes székely részéről; – és pedig úgy, hogy az ökrök összeszámlálása, vagyis felhajtása idején a király embere mindegyik székely ökreit találomra (ad fortunam) kettéosztja, s ennek első felét a székely magának választja, másik feléből pedig a király embere egyet a király számára választ. A király első házassága alkalmával hasonló módon minden telkesgazda egy-egy ökröt ad. Ugyancsak a király elsőszülött fia keresztelésekor. Az ilyen ökrök beszedésekor az ispán vagy a király megbízottjai állapítsák meg, hogy kik legyenek mentesek az ököradótól, nehogy a király emiatt kárt szenvedjen.”

Nos, az adót akkoriban is és most is behajtják, így – bár régi emléke okán az adófizetéshez kapcsolódó ökörsütést megidéztük -, maradnánk inkább az ökörsütésnél, mint lakománál!