Hírek

Olaf Scholz elmondta, szerinte milyen az erős Európa…

… és milyenek a gyenge tagállamok! Már a kezdés erős: „… szabállyá kell válnia, hogy mi az Európai Unió Tanácsában minősített többséggel dönthetünk, beleértve azokat a területeket is, ahol ma nem ez a helyzet.” Szép kis mondat a jelentése pedig nem más, mint hogy el kell venni a vétó-jogot a tagállamoktól! Danke sehr, herr Scholz! De van még itt mit „köszönni”, hiszen német kancellár szerdán Berlinben a szövetségi parlamentben németes alapossággal felmondta von der Leyen asszony leckéjét…

De nézzük, hogy az erős felütéssel kezdődő beszédben milyen szövegösszefüggésben említette Scholz a minősített többséges szavazást, mert az igazi kulcsot az adja meg, mit is szeretne voltaképpen!

Azzal nyitott, hogy legfőbb nemzeti prioritása az erős Európa megteremtése, majd pedig azt mondta, feladatának tekinti, hogy nem szabad megengedni, hogy a tagállamok közti viták és összetűzések veszélyeztessék a közös politikai és pénzügyi tervek megvalósítását!

Figyelem! „Nem szabad megengedni”… Aha, értjük, az erős Európai Unió tehát úgy jöhet létre, ha nem megengedő, ha diktál és büntet, a viták rendezésének meg a legjobb módja, ha elveszi a tagországi vétójogot!

„Továbbra is biztosítani kell, hogy a közösség szorosabb együttműködésre hajlandó tagjai a többi tagország nélkül előmozdíthassák integrációjukat, mint például az euró, vagy a schengeni övezet ügyében.”

Szóval az új német kancellár elkötelezett a kétsebességes Európa mellett… Ha tehát a vétójog elvétele nem elég, akkor úgy is lehet „rendezni” a nézeteltéréseket”, hogy aki akadékoskodik, azt egyszerűen kidobják, fel is út, le is út! Itt van egy rettenetesen fontos megjegyzésünk:

Miután a gazdasági integráció teljes mértékű a mai tagállamok között (az euró csak technikai kérdés!), így a közösség szorosabban együttműködésre hajlandó tagjai nyilván a politikai integrációt célozzák meg, azaz az Európai Egyesült Államokat. Na, ebben tényleg nem lenne jó részt venni!

Ezek után következett, hogy „Németország bevándorlóország”, majd a közösség alapját alkotó értékek, a szabadság, az emberi méltóság, a demokrácia és a jogállamiság szavakat puffogtatta, végül kibökte, hogy;

„Az ésszerűség által vezérelt migrációs politikát fogunk folytatni, amely támogatja a legális migrációt és csökkenti az irreguláris migrációt.”

Tudomásunk szerint a legális ellentéte az illegális, ahogy az irreguláris ellentét-párja a reguláris, ami annyit tesz törvényes, szabályos. Az irreguláris jelentése, szabálytalan, ami nem egyenlő a törvénytelennel, azaz az illegális-sal! Magyarul; a német kancellár úgy képzeli el a jövőt, hogy meghívja a bevándorlókat Európába, de szigorúan szabályozott keretek között engedi be. Mik is lennének ezek a szabályok?

„Meg kell könnyíteni a német állampolgárság megszerzéséhez vezető utat, mert így lehet megteremteni a teljes körű politikai részvétel és a jobb beilleszkedés lehetőségét. Így főszabályként be kell vezetni, hogy öt év tartózkodás után is meg lehet majd szerezni az állampolgárságot, és engedélyezni kell a többes állampolgárságot is.”

Hoppá! Tehát ezért mondák még az új kormány megalakulása előtt, hogy minimum 10 évre terveznek! Ehhez nem kell más, mint megfelelő számú szavazót importálni, és a következő választásora máris elintézve az ügy! Jó terv, mondhatni ördögi…

Aztán következett egy szélsőjobbozás, mint kötelező jellegű baloldali ujjgyakorlat, egy szót sem említve arról, hogy a migránsok által elkövetett bűncselekmények száma meredeken emelkedik 2015 óta. És akkor jött a gazdasági rész, ami aztán igazán felemelő! Ja, nem…

A legfontosabb feladatnak nevezte egyszerre megőrizni a jólétet és Németország versenyképességét, és elérni a klímasemlegességet 2045-re.

Ez véleményünk szerint nem fog sikerülni, mert egymásnak ellentmondó célokat tűz ki, és mert eleve hibás irányba indult el Németország. Nem akarunk mi rosszat nekik, sikerüljön, de az már aggodalommal tölt el, hogy mi történik, ha nem sikerül?

Nos, nem kérdés, az Európai Bizottság német vezetője és a német felsővezetés egymásra talált, és most elérkezettnek látják az időt, hogy bemondják, mit is akarnak, és ezt pedig tűzzel-vassal végrehajtják, de legalábbis megpróbálják.

Nem véleményezzük ezen a ponton a dolgokat, de javasoljuk, hogy mindenki válaszolja meg a kérdést;

Kell ez nekünk?

Ajánlott Cikkek