Öltözőbusz a ’70-es évekből!
Valamikor a ’70-es évek közepe táján jött a felismerés, hogy az egyre nagyobb területű gazdaságokban dolgozóknak bizony nem éppen rózsás a helyzetük… Itt és most nem anyagiakról lesz szó, hanem olyan elemi szintű munkafeltételekről, amelyek abban az időben az iparban már jobbára adottak voltak.
Borítóképen: Az öltözőbusz bemutatása – 1976
Akkoriban már általánosan elterjedt – illetve sok évtizeddel korábban megjelent! – az a trend, hagy az iparban dolgozók a munkahelyükön tudtak átöltözni, tisztálkodni, és persze egyre szélesebb körben megoldott volt a munkahelyi étkezés is. Igen ám, de ez a mezőgazdaságban nem így volt…
A mezőgazdasági dolgozók otthon vették fel a munkában használatos ruházatot, majd abban indultak haza is – a munka jellegétől függően koszosan, mocskosan, büdösen… Ez pedig akkorra már problémát jelentett, különösen olyan munkák esetében, amelyeknél vegyszereket, veszélyes anyagokat használtak!
A probléma megoldását remélték a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM), a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás (Köjál), a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezete (MEDOSZ) szakértőinek segítségével a kecskeméti Mezőgép Vállalat és a Mezőgépfejlesztő Intézet (MEFI) által tervezett mobil öltözőtől, avagy az öltözőbusztól.
Miért pont a kecskeméti Mezőgép? Nos, ott már gyártásban volt egy igen érdekes fizimiskájú autóbusz, amit egyébként is leginkább mezőgazdasági felhasználásra szántak:
A többi intézmény és vállalat azért kellett, mert ebben az esetben egy olyan verziót mutattak be, amit kifejezetten a növényvédelemben dolgozók számára alkottak meg, ugyanis hiába voltak a szigorú szabályok, bizony sok esetben történt tragédia a mérgező vegyszerek alkalmazása során…
A feladat tehát nem csak az öltözködés és az étkezés higiéniás követelményeinek való megfelelés volt, hanem egészségügyi, biztonsági, életvédelmi funkciókat is szántak a különleges gépnek!
A rendelkezésre álló tér okán igencsak alaposan át kellett gondolni, hogyan alakítják ki a vezetővel együtt 8 fő szállítására és ellátására kialakított járművet. Az első lépésben meghatározták, hogy az autóbuszt három zónára osztják fel:
- fehér öltöző- és étkezőhelyiség,
- tisztálkodó (zuhanyozó),
- fekete öltözőrész.
A fehér öltöző a kocsi elejében kapott helyet, a vezetőfülkével egybeépítve. Az első ajtón keresztül ide szállhatott be a munkába induló növényvédelmi brigád. A gépkocsivezetővel együtt 8 fő szállítására alakítottak ki ülőhelyet.
Az üléseik háttámláján felhajtható asztallapok a reggeli vagy tízórai elfogyasztását tették kényelmesebbé. Ugyancsak a fehér részben helyezték el az ivóvíztárolót, a hűtőszekrényt, a hordágyat, a mentőládát és a tűzoltóberendezést. A munkahelyre érkezve az utcai ruhát itt váltják fel tiszta munkaruhával.
Fontos tehát, hogy a munkaruha, a munkában alkalmazott eszközök, és ami egyáltalán vegyszerekkel érintkezett, elkülönült az utazás és étkezés céljára szolgáló résztől. Legalább ennyire fontos, hogy balesetekre alkalmazható felszereléseket is kapott az egység.
A munka végeztével az autó hátfalán kialakított ajtón át érkeznek a fekete öltözőbe. Ebben a térben vették le a vegyszeres munkaruhát, csizmát, védőkesztyűt, gázálarcot stb. A szennyezett ruhák tárolására beépített ládák és szekrények szolgáltak.
A fekete részből a mérgezett ruháktól megszabadulva, tolóajtón keresztül a kocsi közepén kialakított zuhanyozóba jutottak a dolgozók!
Miután alaposan lemosakodtak, egy másik (!) ajtón keresztül tisztán érkeztek a kocsi elejébe, ahol az utcai ruha várta őket. A két zuhanytér vízellátása egy 200 literes villanybojlerből és egy 300 literes víztárolóból volt biztosított. Akkor így írtak a lapok a gépről:
„Reméljük, a prototípus beválik és mielőbb a sorozatgyártásra is sor kerül. A kellemes külsejű és praktikus belső berendezésű öltözőkocsi a növényvédők nehéz és felelősségteljes munkájánál igen régen hiányzott.”
Erős a gyanúnk, hogy nem készült belőle ezres nagyságrendben, de még százasban sem valószínű…
