Önfeláldozó huszárdiadal Limanovánál

1914- ben ezekben a napokban kezdődött meg a csata Limanovánál. A Magyar Huszárok önfeláldozó diadala az oroszok felett. Emlékezzünk meg róluk mi is tisztelettel. Hőstettük és emlékük soha ne vesszen a feledés homályába.

A limanovai csata, más néven Limanowa–Łapanowi csata 1914. november 28. – december 18. között Galíciában Limanowa mellett zajlott le, melynek során az osztrák-magyar csapatok megállították, és a Dunajec folyó mögé vetették vissza a Krakkó irányába áttörni készülő orosz csapatokat.

A csata hadászati jelentősége abban állt, hogy a támadásban lévő „orosz gőzhengert” itt állították meg. További lélektani hatása az volt, hogy a magyar földre betörő oroszokat visszavetették és ezt követően harminc évig nem tudott orosz sereg Magyarországra támadni. A lengyelek is nagy jelentőséget tulajdonítanak a győzelemnek, hiszen úgy tartják, hogy a magyar huszárok mentették meg őket az orosz uralomtól.

A győzelemben külön magyar büszkeség, hogy a német, osztrák és lengyel katonák mellett a huszárok és a honvédek olyan hősiességgel küzdöttek, ami példamutató volt, és kivívta a harcoló felek elismerését. A csatát követően a keleti front német parancsnoka, Paul von Hindenburg azt kérte Franz Conrad von Hötzendorftól, hogy küldjön még pár magyar hadtestet a frontra. Conrad erre megvédve a többieket röviden azt felelte, hogyː „Mind egyforma.” A viszontválasz sokat elárult, hiszen Hindenburg csípősen ezt mondtaː „Sajnálhatja, ha nem vette észre, hogy a magyarok a legjobbak.

De mi is történt Limanovában 100 évvel ezelőtt?

1914 őszén az oroszok megállíthatatlanul törtek előre a keleti fronton. A Krakkó felé közeledő 3. és a Kárpátokba betörő 8. orosz hadsereg között azonban létrejött egy 100 kilométeres rés. A Monarchia hadvezetése felismerte ezt a taktikai hibát, és ebbe a résbe akart betörni úgy, hogy a 3. orosz hadsereget hátba támadja és felőrölje. A Bártfa mellett állomásozó Szurmay Sándor kapta azt a feladatot, hogy a 8. hadsereget lekösse, és így sikeres lehessen az átkarolás.

A terv elég kockázatos volt, mert ehhez nagyon rövid idő alatt kellett átcsoportosítani a seregeket a Monarchia részéről, ráadásul nem volt elég vasúti szerelvény sem a kivitelezéshez. Időközben az is kiderült, hogy az oroszok is végső támadásra szánták el magukat, és rohamtempóban közelednek Krakkó felé. Ezért a közelben lévő huszárok segítségét kérték, hogy álljanak a frontvonalba, és vegyék át a gyalogosok feladatait azok megérkezéséig.

A védekezés centruma a Limanova melletti Jabloniec gerincen volt, itt rendezkedett be védelemre a 10. fehérvári, a 9. soproni és a 13. jászkun közös huszárezred, valamint a 3. szegedi honvéd huszárezred néhány alegysége. A huszárok lovuk és kardjuk nélkül voltak kénytelenek a harcvonalba állni, mert a terepviszonyok nem tették lehetővé azok használatát, csupán karabélyaikkal és néhány géppuskával voltak felszerelve. Idő hiányában rendes védelmi vonalakat sem sikerült kiépíteni, nem voltak védelmi árkok, vagy drótakadályok, mert az oroszok gyorsabban értek oda, mint ahogy azt várták.

Az orosz tisztek azzal bíztatták az éhező legénységet, hogy ha sikerül az áttörés, akkor Limanovában megkaparinthatják a magyarok hadtápját. A magyar huszárokba azonban beletört a bicskájuk, mivel ők oroszlánként vetették magukat a küzdelembe. A magyarok tisztjei az első sorokban harcolva vezették katonáikat, példát mutatva nekik bátorságból. Muhr Ottmár ezredes orosz puskalövésektől halt hősi halált, és szintén itt esett el a 10-es huszároknál harcoló olimpikonunk Szántay Jenő százados is, számos más tiszttel együtt.

December tizedikén négy nagy támadást indítottak az orosz csapatok, de mindet sikeresen visszaverték a huszárok. Estére Limanova mellett elcsendesedtek a fegyverek. Az oroszok elkezdték a visszavonulást.

Molnár Ferenc író, aki haditudósítóként volt ekkor a frontvonalban, így írt az ütközetről:

„A huszárokra úgyis nagy szükség volt. Limanowa mellett a hadvezetőség hirtelen csinálta a védővonalat, amelyet tartani kellett mindhalálig, amíg Artz tábornok meg nem érkezik. Már akkor egymás után kapaszkodtak fel ide Tymbark felé Artz tábornok vonatai, jöttek már Hadfy kassai honvédei, Molnár-honvédek, a Daubner-honvédek, már a galíciai völgyekben szuszogtak velük a vonatok, de még messze voltak. A szomszédban Roth tábornok nagyszerűen tartotta magát, Szurmay tábornok egyenesen a budai íróasztal mellől rohanvást jött seregével Magyarország felől, már minden megvolt szervezve, már szorult a gyűrű az orosz körül, – csak, az Istenért, ezt a szegény Limanowát tartsátok az utolsó emberig, hogy itt keresztül ne jöjjön az orosz.

A vezérkar egy kis vonalat húzott a térképen Limanowa mellett, ez volt az élet és halál vékony kis vonala, ebbe a vonalba feküdt bele mindenki, aki a környéken volt: Nádasdy-huszár, tízes huszár, jász-kun huszár, szegedi honvédhuszár, néhány gyönge gyalogos formáció, egy csomó pionír, egy csomó katonai munkás, – ennek a kis vonalnak egy kis része húzódott át a nyírfaerdőn, ennek a kis résznek az árkaiból üzente le halálszántan Diószeghy kapitány a legénység nevében is, hogy hadd maradjanak ők ott, mert nagyon érdekes. A vezérkari ceruzának egy milliméternyi út a térképen, de a háromszáz huszárnak mindene: fiatal élete, teste, vére, anyja, babája, lova, faluja, napja, éjszakája, minden pillanatban feléje süvöltő golyó-halála, – innen üzenték, innen, ahonnét elhívták őket, hogy nagyon érdekes. Muníciót kértek.”

források: Wiki Írta, Digitális Legendárium Munkacsoport