Hírek

Orosz-amerikai-kínai űrverseny

Ahol abbamaradt, ott folytatódik… Az Egyesült Államok nemrég jelentette be, hogy Műholdakkal szeretné ellenőrzése alá vonni a Hold és a Föld között terpeszkedő űrt az amerikai kormány. A szerkezetek irányítását nukleáris termikus rakétákkal tervezi megoldani a kabinet. Mindezt azok után, hogy Kína 2020 december elején kitűzte zászlaját a Holdra – a Földről nem látható oldalon. Oroszország sem marad ki, bejelentették, hogy saját űrállomást építenek.

A fiatalabbaknak talán nem mond sokat az űrverseny, ezért érdemes felidézni azt a korszakot, melyet ezzel a szóval jellemzünk. Az űrverseny az űrkutatás egy korszakát jelöli, egy nem hivatalos versengést jelentett az egykori két szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Ezt az időszakot hagyományosan 1957 és 1975 közé datálják. Ebben az időszakban mindennél fontosabb volt a két ország számára technikai fölénye bemutatása, és – bár folyt tudományos munka az űrben – nem nagyon volt más közvetlen haszna, hacsak nem a műholdas megfigyelés lehetősége…

Űrverseny

Az űrverseny kezdetének a szovjet Szputnyik–1 műhold pályára állításának 1957. október 4-i dátuma számít, bár maga – az ennek alapjául szolgáló – katonai célú rakétafejlesztés már a második világháború végén elkezdődött.

Hruscsov hatalomra kerülésével a szovjet politika hangsúlyt helyezett az erőfitogtatásra, a szovjet technika fejlettségének a nyugati közvélemény számára történő bemutatására. A mindkét oldalon folyó rakétafejlesztések állásának nyilvánosságra hozatala a legjobb propagandaeszköznek látszott a Szovjetuniónak a csúcstechnikában való jártasságát bizonyítandó. Ezért Szergej Koroljov vezetésével titkos űrprogramba kezdtek egy ember alkotta tárgy, majd az ember űrbe juttatására.

Az Egyesült Államok is folytatott katonai rakétafejlesztéseket, Eisenhower elnök érdektelensége miatt kissé megkésve és lassabb ütemben. Az űrrakéta fejlesztése a Vanguard-program keretében zajlott, amelyben az amerikai haditengerészet szakemberei szintén egy tárgy űrbe juttatásával kísérleteztek. Csak akkor gyorsítottak a programon, amikor Szputnyik-program keretében pályára állt egy szovjet műhold, Lajka kutyával a fedélzetén. Megbízták Wernher von Braunt, hogy az általa fejlesztett katonai rakétákra alapozva a lehető leghamarabb építsen egy alternatív hordozóeszközt a Vanguard mellé. Így aztán 1958-ban felbocsátották még a Vanguard–1-et.

Ezek után a verseny fokozódott, és a szovjetek kezdeti előnyét fokozatosan kezdte ledolgozni az Egyesült Államok. Már az elején más égitestek felé fordultak, és egymás után küldték fel a Luna (szovjet) és Pioneer műholdakat. Elsőként éppen a Holdat szemelték ki, de aztán jött a Vénusz (szovjet Venyera-sorozattal), majd Mars, amit már az amerikaiak értek el először a Mariner-4-gyel. A leszállás elsősége viszont az oroszoké volt a Marsz-3-mal.

Lajka kutya után az amerikaiak rézusz majmokkal próbálkoztak a Mercury-programban, majd pedig a szovjetek jöttek a Vosztok-programmal, ami végül 1961-re elvetzetett az első emberrel végrehajtott űrrepüléshez, Jurij Gagarinnal. Ez az USA második veresége volt, ezért a frissen megválasztott John F. Kennedy meghirdette az Apollo-programot! Az 1961. május 25-i kongresszusi beszédének két mondata fontos a továbbiakra nézve:

„Még ebben az évtizedben eljutunk a Holdra.”

„Rajtunk múlik, hogy a világűr a béke óceánja vagy rettenetes hadszíntér lesz.”

Az idő őt igazolta, hiszen 1969. július 21-én Az Apollo-program csúcspontjaként egy amerikai űrhajós, Neil Armstrong léphetett a Hold felszínére először. Ezt az űrutazást aztán az USA minden szinten kihasználta propaganda céljaira, és győztesként ünnepeltette magát.

Közben már elindult a gondolkodás űrállomások létesítésérő is, hiszen egy földi légkörön kívüli objektum kiváló terepe lehet a kísérletezésnek, illetve remek kiindulópontja lehet távolabbi célok meghódításának is. Szovjet oldalon a Szaljut-programban bocsátottak pályára űrállomásokat, amelyre az amerikai válasz a Skylab-program óriás űrállomása volt.

Az űrverseny a hidegháborús enyhüléssel fejeződött be. A szovjet-amerikai kapcsolatokban a hetvenes évek elején, közepén látványos javulás indult el, a fegyverzetkorlátozó tárgyalások (SALT-I, SALT-II) mellett az űrkutatásbeli kooperációról is tárgyalások indultak, hiszen ez mindkét fél számára előnyökkel kecsegtetett. Ezek eredményeként jött létre az Apollo-Szojuz-program, egy közös amerikai-szovjet űrrepülés. Ennek 1975. július 15-i startját tekintjük az Űrverseny befejező aktusának.

Persze ez így nem feltétlen igaz, mert az űrtechnológiából aztán rengeteg dolog átkerült idővel a mindennapi életbe, de akkor ezt igazán csak mellékterméknek tekintették. De nézzük meg, hogy ma hogyan versengenek a nagyhatalmak!

Kína sokakat meglepett azzal, hogy leszállt a Holdra a Csang’o-4 kínai űrszonda, de várható volt, hiszen gazdasági világelsőségre törő Kína minden téren igyekszik elérni, illetve meghaladni az Egyesült Államokat, illetve Oroszországot. Erre példa többek között a Dél-Kínai tengeren, illetve Tajvan esetében vállalt egyre komolyabb szerep is, de a technika, technológia terén is élre törtnek, ahogy most már az űrkutatásban is. A szonda feladata kőzetminták gyűjtése, ugyanakkor komoly propaganda szerepe is van ennek a programnak.

Az Egyesült Államok alig egy hónappal a kínai szonda Holdraszállása után máris bejelentést tett, nevezetesen, hogy atommeghajtású eszközöket kíván bevetni az űrbe. És mi a cél? Hivatalosan a technológia lényege, hogy az üzemanyagot – például hidrogént – egy, a rakétákra szerelt, kicsiny atomreaktorral addig forrósítják, mígnem az anyag a fúvókákon kilőve mozgásba lendíti a műholdat. A kis tolóerejű rendszer alkalmatlan arra, hogy a szatelliteket a Földtől elemelje, de az űrben beizzítva a különböző szállítmányok utaztatásához optimális választás lehet.

Igen, itt bizony nem másról van szó – csakúgy, mint a kínai űrszonda esetében –, mint a Hold nyersanyagkészletének esetleges kitermelése! Igen, ez egy reális lehetőség, persze csak abban az esetben, ha a Holdon nagy mennyiségben állnak rendelkezésre ritka-földfémek, melyek bányászata igen költséges és környezetszennyező, mennyiségük pedig meglehetősen limitált, és a döntő többségüket Kína termeli ki…

Talán ma még eléggé a fantázia birodalmába tartozónak hat a Hold nyersanyagainak kitermelése, de ha egyszer a nagyhatalmak versenybe kezdenek, akkor olyan erőforrásokat mozgathatnak meg, amit mi innen elképzelni sem tudunk!

Az oroszok is hasonló terveket dédelgethetnek, de ők egy kicsit józanabb módon közelítik a dolgot. Mint keretes írásunkban olvasható, az űrverseny a közös szovjet-amerikai Apollo-Szojuz-programmal ért véget, így most a nemzetközi űrállomás egy olyan hely, ahol az oroszok – és persze az amerikaiak, és mások sem! – tehetnek/tehettek azt, amit akarnak/tak, így logikus lépés egy saját űrállomás létesítése. Különösen akkor, ha az USA terveihez hasonlóan két lépcsőben juttatnák a földre a Holdon kitermelt anyagokat.

Most tehát ott tartunk, mint 1975-ben a közös űrállomás-program előtt, mert ha minden igaz, az oroszok az új, kizárólag saját űrállomásukat 2025-re már beüzemelhetik.

De biztosak lehetünk abban, hogy itt a Hold kőzeteinek kitermelése a cél? És biztosak lehetnek az űrverseny résztvevői, hogy a másik kettő nem inkább katonai jellegű fejlesztések okán ténykedik most az űrben? Ebben SOHA nem lehetünk biztosak!

Ajánlott Cikkek