Hírek

Oroszország, Törökország: Akikre a Nyugat nem figyelt…

És akik kialakítottak egy olyan együttműködést, ami tényleg működik is, nem csak papíron létezik – sőt, lehet, hogy papíron nem is létezik… -, mert kölcsönösen elismerik egymás befolyási övezeteit, és kölcsönös engedményeket tettek egymásnak.

Boríróképen: Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdoğan találkozója, 2017.03.10 (forrás: http://kremlin.ru/events/president/news/54021/photos via commons.wikimedia.org, szerző: Elnöki Sajtó és Tájékoztatási Iroda, licenc: CC BY 4.0) A kép illusztráció

Most pedig a Nyugat – mint ami most ébred álmából – csodálkozva veszi észre, hogy Törökország és Oroszország valójában totálisan uralják a Fekete-tengert és térségét… Vegyük észre; Törökországot is éppen a nyugati politikai nyomás, meg az ellene kivetett szankciók sodorták Oroszország mellé, ahogy Kínát is. A Nyugat elbizakodottságában bizony szavashibákat vétett! Erről ír a National Interest felületén megjelent cikkében Shushanik Minasyan.

„Míg a régiót a hidegháború vége óta nagyrészt figyelmen kívül hagyták a nyugati politikai tervezők, Oroszország és Törökország intenzíven dolgozott politikai és gazdasági képességeik megerősítésén. Valójában mindkét ország fokozta erőfeszítéseit egy új regionális rend kialakítására, amely jobban megfelel nemzeti érdekeiknek” – írja Minasyan.

Pedig a térségnek óriási jelentősége van, mert katonai értelemben elérhető innen Európa déli és keleti fele, a Kaukázus, Közép-Ázsia, valamint a Közel-Kelet északi rész is… És rendkívüli fontosságú csővezetékrendszerek is hadnak itt Európa felé!

„Jelenlegi formájában az orosz-török ​​komplementaritási modell a befolyási övezetek kölcsönös elismerésén és a kölcsönösen előnyös eredmények érdekében tett engedményeken alapul” – állapítja meg a szerző.

Véleményünk szerint éppen ez az, ami nincs meg a Nyugatban. Mindenekfeletti uralmat akar kiharcolni magának, hiszen jólétét, gazdasági előnyét csak ilyen módon képes megőrizni.

De valamit nagyon elszámítottak; nem gondolták át, hogy az erőforrások, a termelés, és a pénz is egyre inkább azokba az országokba áramlik, amelyek globális versenytársakká lettek a hidegháború vége óta!

A térség elhanyagolásának okát a szerző abban látja, hogy Ankarára úgy tekintettek a ’90-es évek óta, mint Oroszország ellensúlya, azonban amikor holtpontra jutottak Ankara Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló tárgyalásai, Románia és Bulgária NATO-tag lett, Törökország váltott!

„Történelmi kapcsolataival és a régió part menti államai közül a leghosszabb tengerparttal rendelkező Törökország aktív politikát folytatott a tudatos fekete-tengeri regionalizmus megteremtése érdekében. Vezető szerepet vállalt különböző formációk elindításával. A 2008-as orosz-grúz háború után Erdogan elnök kezdeményezte a Kaukázus Stabilitási és Együttműködési Paktumát Oroszországgal és a dél-kaukázusi országokkal.” – írja Minasyan.

Törökország egyre többször jelezte, hogy térségi hatalomként tekint magára, így például a Hegyi-Karabah térséggel kapcsolatos 2020-as konfliktus során. A dél-kaukázusi térségben elfoglalt hely biztosítása érdekében Ankara közvetlenül tárgyalt Oroszországgal a jövőbeli békeépítési kezdeményezésekről, és aláásta az minszki EBESZ-misszió szerepét, ami egyébként a tárgyalásokra hivatott volna…

A 2016-os katonai puccskísérlet óta Ankara jelentősen átkalibrálta a nemzetbiztonsági kultúra megértését. Mindkét ország osztozik abban a meggyőződésben, hogy a liberális társadalom és a nyugati vezetésű demokratikus elemek veszélyeztetik a nemzetbiztonságot. Ebben egymásra talált Puytin és Erdogan.

Mi sem jelzi jobban, hogy Törökország nem a Kelet és Nyugat közötti kapocs, vagy a Nyugat képviselője keleten, hogy megakasztották Finnország és Svédország NATO-csatlakozását, mondván, hogy ez utóbbiak terroristákat támogatnak.

Ezt mi tesszük hozzá; Törökország tehát egyre inkább nem együttműködő, de ennek vannak előzményei. Igen, a szankciók, az F-35-ös programból való kizárás, és még pár hasonló esemény, amivel a Nyugat demonstrálta, hogy nem ismeri el Törökország térségi hatalmi szerepét…

„Az elmúlt néhány évben a Nyugat nyilvánvalóan alábecsülte ezt a változó politikai dinamikát a fekete-tengeri térségben” – állapítja meg a szerző, mintegy összegzésként az írás végén, mi pedig a következőket fűzzük hozzá;

De mit is gondolt a Nyugat? Vajon mi nem világos a Nyugat számára a NATO-tagfelvétellel kapcsolatos török álláspont után, és azután, hogy Törökország ugyan támogatja Ukrajna területi integritását, ugyanakkor továbbra is együttműködik – egyre szorosabban! – Oroszországgal?

Mondjuk ki, Törökország és Oroszország példája jól mutatja, hogy mind a Kremllel, mind pedig Ankarával igenis jó együttműködést lehet kialakítani, ha az egyenrangú partnerek kölcsönösen előnyös megállapodásain alapul!

A Nyugat pedig jobba lesz, ha belátja; Ma már nem lehet diktátumokkal mindent elintézni a nemzetközi porondon!

Ajánlott Cikkek