„Összezúzni nem bírták őket”: Béri Balogh Ádám, a vértanúhalált halt kuruc brigadéros

„Nem lesz haszontalan dolog visszaszállani magyar történelmünk halhatatlanjaihoz, a kurucvilág hőseihez, Rákóczihoz, a vezérlő fejedelemhez, nagy Bercsényi Miklóshoz, Vak Bottyán, Ocskay László, Balogh Ádámhoz, Bezerédj Imréhez, a Csákyak, Forgácsok, Eszterházyakhoz és a többi vitézlő kuruchoz. Azokhoz a históriai bronzkolosszusokhoz, akiket sem meghajlítani, sem megpuhítani nem lehetett, — és mert összezúzni nem birták őket, a vérpadon vesztek el, vagy Rodostó számkivetettségében kellett elpusztulniok” – Dr. vitéz Thuránszky László 1940-ben Bodnár István „Béri Balogh Ádám, a vértanuhalált halt kuruc brigadéros” című műve bevezetőjében. Mi is így teszünk!

Borítóképen: Kuruc labanc összecsapás ábrázolása egy korabeli térképen

Béri Balogh Ádám Dunántúli római katolikus köznemesi béri Balogh család sarja. Apja béri Balogh István (†1678), földbirtokos, anyja felsőkáldi Káldy Rebeka. Balogh Istvánné Káldy Rebeka férje halála után újra férjhez ment az osztopáni Perneszy család sarjához, Perneszy Ferenchez, a lövői véghely főkapitányához.

A hagyomány szerint béri Balogh Ádám Hegyhátkisbéren született. A katonacsalád első ismert őse Béri Balogh Péter, béri Balogh Ádám dédapja, aki a 16. század végén Kapor és Tata várkapitánya volt.

Béri Balogh Ádámnak két leánytestvére volt: pósfai Tulok Gergelyné béri Balogh Judit (†1739) és béri Balogh Éva kisasszony. Balogh Ádám apai nagynénje, béri Balogh Klára, bezerédi Bezerédy Zsigmond (1638– †?), földbirtokosnak, naplóírónak a felesége, és egyben Bezerédj Imre, a híres kuruc brigadérosnak az anyja is volt.

1690 körül feleségül vette a jómódú köznemesi tolnai Festetics Juliannát (1673-1753), a későbbi grófi család vagyonát megalapozó tolnai Festetics Pál (1640-1720) és tholdi Tholdy Anna (1646-1684) leányát. Hét gyermeküket ismerjük név szerint.

Fiatalon Csobánc várában szolgált a gyalogság vajdájaként, és részt vett a török elleni hadjáratokban. 1695-ben Sopron vármegye rábaközi járásának főszolgabírája, a következő évben Vas vármegye commissariusa, majd 1700-ban az utóbbi megye főszolgabírája lett, s még 1702 nyarán is e tisztségében szerepel.

1704 elején csatlakozott a Dunántúlt elfoglaló báró nagykárolyi Károlyi Sándor kurucaihoz.

Január 15-én gróf székesi Bercsényi Miklós főgenerális már ezereskapitányi pátensét is kiállította, s toborzókörzetül a Kemenesalját jelölte ki számára.

A kezdetben változó szerencsével folyó dunántúli harcok idején két vagy három ízben is visszatért, illetve elígérkezett a császár hűségére, s ebben nagy szerepe volt mindvégig császárpárti apósának. 1705-től azonban már az egyik legvitézebb kuruc csapattisztként tartották számon.

Híres volt portyáiról, kétszer is eljutott Bécs határáig. 1706. november 6–7-én kitüntette magát a Győrvár és Egervár között vívott harcban: a győztes lovasrohamban három fejsebet is kapott.

Ebben az ütközetben fogta el Sibrik Gábor két társával együtt a császári csapattest parancsnokát, Hannibal Heister tábornokot is.

1707-ben rajtaütött Rabutin tábornok seregén, és felvonulási útvonalának megváltoztatására kényszerítette.

Parancsnoka, Esterházy Antal tábornagy a győrvári diadal után többször is kérte előléptetését, de Bercsényi megakadályozta a tisztek egymás közti vetélkedésének elkerülésére hivatkozva. A trencséni vereség után azonba…

Rákóczi a sorra elpártoló tisztekkel szemben előléptetésekkel jutalmazta a hűségében kitartókat, s ekkor, 1708. augusztus 9-én Balogh is megkapta a brigadérosi kinevezést, pátensét azonban csak 1709. február közepén vehette kézhez.

Hogy rászolgált a fejedelem bizalmára, azt már 1708. szeptember 2-án, Kölesdnél kivívott győzelmével bizonyította, amikor egy főként rác lovasokból álló császári oszlopot semmisített meg.

1709. augusztus végén, a Dunántúl feladásakor követte a kurucokat, majd 1710. július–október folyamán részt vett az utolsó dunántúli hadjáratban.

Parancsnoka, Palocsay György tábornok betegsége és távozása után, október 8-ától ő vette át a csapatok irányítását, 1710. október 28-án a Szekszárd környéki harcokban a rácok bekerítették és elfogták.

Rákóczi mindent megtett kiváltása érdekében, 1711. január 31-én még Pálffy Jánosnak is szóba hozta a dolgot a vajai értekezleten. A császáriak azonban dezertőrnek és „megátalkodott esküszegőnek” tekintették Baloghot ezért hallani sem akartak a kicseréléséről.

Szekszárd mellett fogták el a Habsburgok oldalán harcoló rác határőrök. A hadbíróság végül halálra ítélte, és kivégezték.