Osztrák-Magyar Monarchia utolsó koronázása – 1916 december 30.
Az Új Király Trónra Lépése
Az I. világháború zűrzavarában és a Monarchia nehéz sorsának idején 1916 végén egy váratlan esemény rázta meg a birodalmat: I. Ferenc József császár és király, aki hatvannyolc éven át irányította az ország sorsát, elhunyt. Évtizedeken át uralma alatt tartott birodalom most új vezetőre szorult. Utódja, a fiatal Habsburg–Lotharingiai Károly főherceg lett, aki az uralkodó halála után nem sokkal, 1916. december 30-án lépett az uralkodói trónra. Ezt az eseményt a történelem formális, de mégis sorsdöntő aktusként rögzítette.
A Koronázási Szertartás Előkészületei
A XVIII. századtól kezdve érvényes törvény szerint az uralkodó halálát követően hat hónapon belül meg kellett koronázni az utódját. Ez nemcsak hagyományos, de gyakorlati szükségszerűség is volt, mivel az állami költségvetés csak a király szentesítése után vált véglegessé. A háborús viszonyok és az anyaghiány ellenére az Országgyűlés gyors döntést hozott, és a lehető legkorábbi időpontot jelölte ki a koronázásra.
A Koronázási Ünnepélyt Rendező Bizottság a budai Várban rendezte meg a ceremóniát. A Nagyboldogasszony-templom adott otthont az egyházi szertartásnak, míg a világi ünnepélyek a Szentháromság téren és a Szent György téren zajlottak. Az ünnepélyek egyszerűsített, de méltóságteljes formában zajlottak, amelyet a háború, az anyaghiány és a téli időjárás is indokolt. Ennek ellenére a rendezőbizottság, gróf Bánffy Miklós vezetésével, különös figyelmet fordított a helyszínek dekorálására.
A koronázási előkészületek a Dísz tér bolthelyiségeiben berendezett tervezőirodában zajlottak december elején. Bár a koronázás formája és körülményei a korábbiakhoz képest egyszerűsödtek, a rendezvény mégis az ország és a Monarchia egyik meghatározó eseménye volt. A Monarchia utolsó koronázásával egy új fejezet kezdődött Károly főherceg uralkodása alatt, amely azonban már a Monarchia utolsó éveit jelentette.
A Koronázási Ünnepség Kezdete
A történelmi jelentőségű koronázás 1916. december 27-én, karácsony után kezdődött el, amikor is a trónörökös pár, Károly és Zita megérkezett Bécsből. A Nyugati pályaudvarnál egy várakozó tömeg fogadta őket, akik a háború okozta nehézségek ellenére is izgatottan várták ezt a fennkölt eseményt. Az elkövetkezendő napok az ősi hagyományok felidézésével teltek. Zita hercegnő, ahogy egykor Gizella királyné, néhány öltést ejtett a koronázási paláston, ezzel is kapcsolatot teremtve a múlt nagy eseményeihez.
Az Ünnepélyes Előkészületek és Próba
A koronázási jelvényeket a királyi palotából átszállították és a Loretói-kápolnában helyezték el. December 29-én egy nagyszabású főpróba zajlott a Mátyás-templomban, amely már ekkor teljes díszben állt. Károly és Zita egy hagyományos XVIII. századi barokk hintón érkezett meg a helyszínre, ahol egy átalakított és fényűzően díszített belső tér fogadta őket. Lechner Jenő díszletei mellett a tér szűkösségét és a résztvevők nagy számát is figyelembe véve kellett megtervezni a belső elrendezést. Az ünnepségre 1200 vendég volt hivatalos, így az elrendezésnek praktikusnak és reprezentatívnak egyaránt kellett lennie.
A Templom Átalakítása és Dekorációja
A főhajó közepén egy négy méter széles bevonulási utat hagytak szabadon, melyet lépcsőzetesen emelkedő tribünök szegélyeztek, egészen az oldalhajók ablakainak magasságáig. A zsúfoltság optikai ellensúlyozására a pilléreket bíborvörös anyaggal vonták be, amely a díszlet alapszínével is megegyezett. Ezáltal az egész belső egyetlen nagy terem hatását keltette, miközben a pillérek tetején díszes drapériák és a magyar uralkodóházak címerei fokozták az ünnepélyességet.
A Művészet Szerepe a Koronázáson
A koronázás nem csak politikai és történelmi esemény volt, hanem a művészetek egyik kiemelkedő megnyilvánulása is. Több neves művész, többek között Rippl-Rónai József, Kernstok Károly, Pór Bertalan és Rudnay Gyula is részt vett az esemény megörökítésében, festményeket és rajzokat készítve a koronázásról. Gödölle Mátyás tanulmányából kiderül, hogy a művészek aktív szerepet vállaltak nem csak a díszletek tervezésében, hanem az események vizuális dokumentálásában is, így a koronázás öröksége ma is fennmarad a műalkotásokon keresztül.
Innovatív Világítástechnika a Megfelelő Hangulatért
A Mátyás-templom világítási rendszerét a koronázási ceremóniához illeszkedően kellett átalakítani. Az idő- és anyaghiányra való tekintettel a megoldást egyszerű, de hatékony módszer jelentette: a mennyezetről aláfüggesztett vaskarikákra szerelték a lefelé néző villanyégőket. Ezek az abroncsok a hatalmas fényerőtől szinte láthatatlanná váltak, így a tanúk szerint glóriaszerű hatást keltve. Az újszerű megvilágítás olyannyira elnyerte a plébánia tetszését, hogy a koronázás után is megőrizték a templom díszítéseként.
A Templom Dekoratív Elemzése
A ceremónia során három baldachint – sátorszerű drapériát – helyeztek el a templomban. Az első, hosszúkás baldachin alatt foglalt helyet a koronázásra váró Károly és Zita. A második, és egyben legérdekesebb baldachin a főoltár felett helyezkedett el, kun sátor formáját imitálva. Ez a díszítőelem Lechner Jenő művészi koncepciójának része volt, aki a magyarság keleti eredetét szerette volna megjeleníteni. Habár a keleties formavilág használata egyes kritikusok szerint nem volt teljesen összeegyeztethető a keresztény templom és a koronázás jelentőségével, mégis egyedi és emlékezetes vizuális elemként maradt fenn.
A Koronázási Eskü és Ceremónia
A koronázás menetében Károly király az első esküt az egyház és a szegények védelmében tette le ezen a különleges helyen, majd az érsek felszentelt olajjal kente meg, övezték föl karddal, és végül Csernoch János esztergomi érsek és Tisza István miniszterelnök együttesen helyezte a fejére a Szent Koronát. A ceremónia során a királyi pár egy félköríves baldachin alá vonult, ahol a trónon helyet foglaltak, így váltak hivatalosan is Magyarország uralkodóivá.
Ezek a részletek az utolsó koronázási ünnepségnek nem csak politikai és történelmi mérföldkövet jelentettek, hanem a művészeti kivitelezés és a kulturális örökség szempontjából is kiemelkedőek voltak. A ceremónia összetevői a történelmi hagyományokat és a modernitást egyesítették, így alkotva meg az utolsó koronázás emlékezetes és méltó színterét.
A világi szertartás első aktusaként a király az aranysarkantyús lovagokat avatta fel, ami a XIV. század óta volt része a koronázási hagyománynak. Ez a gesztus általában magas rangú tiszteknek szólt, de Károly király újításaként a fronton leghősiesebben harcoló közkatonáknak adományozta az elismerést, megközelítőleg ötven sarkantyút osztva ki. Ezzel a lépéssel nemcsak a hagyományokat frissítette fel, hanem a magyar nép iránti tiszteletét is kifejezte, különösen úgy, hogy a szertartás alatt a magyar Himnusz csendült fel, eltérítve az évszázadok óta használt császári himnusztól.
A Királyi Pár Kivonulása a Templomból
A királyi pár a szertartás után a nemzeti színű szőnyegen sétált ki a Mátyás-templomból a Szentháromság térre. A tér és a környező utcák díszítéséért Györgyi Dénes építész volt felelős. Az épületek oromzati ablakaiba hosszú, keskeny zászlókat helyeztek, melyek a bejáratig lógtak alá. A környező lakóházakat is ünnepélyesen, de visszafogottan díszítették: zöld koszorúkat helyeztek az emeleti ablakok közé, arany szálakkal átszőve, míg a magasabb épületeket hasonló színösszetételű füzérekkel díszítették.
A Tér Dekoratív Elemei és Szobrok
A földszinti részek gobelinutánzatú borítást kaptak, melyeket a nagy tömeg vélhetően eltakart, de a tér különböző pontjain álló, címerekkel díszített keskeny pilléreken elhelyezett szobrok mindenképpen figyelemre méltóak voltak. Ezek között kiemelkedő helyen álltak a fehér lovas katonák és a Szent Koronát tartó figurák. Ezeket Bánffy Miklós tervezte és állíttatta fel, hogy a várbeli utcák mentén kíséretet biztosítsanak a királyi menet számára.
Ezek a részletek és a művészi, világi szertartások a koronázás egyediségét és méltóságát hangsúlyozták, miközben a nép és a katonák iránti elismerést is kifejezték. A Monarchia utolsó koronázása így nemcsak egy uralkodó trónra lépését, hanem egy egész korszak zárójelét is jelentette, gazdag hagyományok és újítások egyedi ötvözeteként.
A Szentháromság Szobor és az Eskü Tétele
A Szentháromság szobor, mely a Szentháromság téren áll, központi jelentőséggel bírt a koronázási ünnepség során. Itt tette le Károly király a magyar nép jogainak védelméről és a törvények tiszteletben tartásáról szóló ünnepélyes világi esküjét. A szobor köré épített emelvényt Pogány Móric építész tervezte, aki a XVIII. század stílusát követve neobarokk mellvédkorlátot alkotott, amely dinamikus és mozgalmas vonalvezetéssel emelte ki az esemény méltóságát.
A Koronázási Domb és a Királyi Védőeszmény
A világi szertartás egyik legemlékezetesebb mozzanata a Szent György téren felállított koronázási domb volt, amelyet Kós Károly tervei alapján hoztak létre. A dombot a vármegyék által küldött földadagokból halmozták fel, melyet pázsittal, virágágyásokkal és szalmakoszorúkkal díszítettek. A király, lován felügetve, kardjával a négy égtáj felé vágott, ezzel is jelezve, hogy készen áll az ország védelmére bárhonnan érkező fenyegetéssel szemben. A domb és a díszítések egyszerűségét sokan kritizálták, de a történelmi és kulturális jelentőségét nem vonhatják kétségbe.
A Koronázás Napja és Az Utóhatás
Rerrich Béla, a kor egyik szemtanúja és művészetei kritikusa, a koronázás után megjelent írásában méltatta az esemény színpompáját és az általa keltett emelkedett hangulatot. Az ő szavaival: “az a gazdagság és színpazarság, a fenkölt aktus felemelő tudata azonban oly harmonikus széppé és egységessé varázsolta az egész képet, hogy a koronázás napja felejthetetlen maradt mindazokra nézve, akik azt láthatták.”
A Díszebéd és a Királyi Jótékonyság
A koronázási ünnepség záróeseménye egy díszebéd volt a királyi palotában, amelynek minden eleme a hagyományoknak és a protokollnak megfelelően zajlott volna. Azonban Károly király kérésére az elkészített ételsort a fronton harcoló és a kórházakban fekvő betegek között osztották szét, így a királyi pár a koronázási ünnepség zárásaként a jótékonyság és az összetartozás gesztusát választotta.
A Monarchia utolsó koronázása nemcsak egy király trónra lépését, hanem egy egész korszak lenyomatát is magán viseli, mely gazdag hagyományokkal, művészi kivitelezéssel és mély emberi üzenetekkel telt meg. Az ünnepélyes világi és egyházi szertartások, a művészetek bevonása és a népi elemek tisztelete mind hozzájárultak, hogy ez a nap méltóképpen beírja magát a történelem könyveibe.
A Trónról Való Lelépés és a Köztársaság Elfogadása
Habsburg–Lotharingiai Károly, a mély hitű és jóindulatú király, mindössze rövid ideig, alig két évig uralkodott a trónon. Az I. világháború végén és a birodalom felbomlásának idején, 1918. november 13-án az eckartsaui nyilatkozatban hivatalosan is elfogadta Magyarország köztársasági államformáját, ezzel lemondva az uralkodói jogokról.
A Trónra Visszatérési Kísérletek és a Száműzetés
Ennek ellenére Károly nem tett le arról, hogy visszaszerezze a trónját. Két kísérletet is tett erre, amelyek mindkettő sikertelenül végződtek. A második próbálkozás után fogságba esett, majd Madeira szigetére száműzték, ahol a spanyolnátha következtében elhunyt 1922. április 1-jén, mindössze harmincöt évesen. A tragikus sorsú, de a nép által szeretett és tisztelt király élete így fiatalon véget ért.
Az Emlékezet és a Boldoggá Avatás
Károly király emlékét azonban nemcsak az uralkodói kísérletei, hanem hitének és jótékonykodásának mély nyomai őrzik. Az egyház is elismerte erényeit és 2004-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta.
Károly király rövid, de viharos uralkodása és az azt követő események nemcsak egy emberi sors fordulatokban gazdag történetét jelentik, hanem egy egész korszak és a Monarchia végét is szimbolizálják.
multkor wikipedia arcanum